Közélet

„Tisztán baloldali” párttá alakítaná az MSZP-t az AlterGlob

„Tisztán baloldali” párttá alakítaná az MSZP-t az AlterGlob

2011. január 20., csütörtök
„Tisztán baloldali” párttá alakítaná az MSZP-t az AlterGlob

Az MSZP-t „tisztán baloldali” párttá kell alakítani, amelyhez a liberális szárny kilépésére is szükség lenne – jelentette ki megkeresésünkre az – MSZP-s országos tagozati minősítést kérvényező - AlterGlob egyik főszervezője. Alföldi Andrea hozzátette: a Gyurcsány-, Schöder-, Blair-féle harmadik út történelmi zsákutca a modern szociáldemokrácia történetében.

Mint korábban közzétettük,

forradalmi marxista tagozat

alakulna az MSZP-ben. Az egyik főszervező,

Alföldi Andrea

megkeresésünkre nem cáfolta a korábbi értesülésünket, azt viszont hangsúlyozta: nem forradalmi marxista, hanem AlterGlob néven alakítanák meg a rendszerkritikus baloldali, kommunista eszméket hirdető, illetve szocialista, radikális szociáldemokrata nézeteket valló tagozatot. A baloldali civil aktivista Alföldi hozzátette: a már több mint háromszáz fős - főként fiatalokból álló - tagsággal rendelkező AlterGlob a január 25-i határidőig benyújtja a tagozattá nyilvánításról szóló kérelmét az MSZP országos választmányához.

Az MSZP radikális átalakítását szorgalmazza az AlterGlob

Alföldi Andrea kijelentette: az MSZP-ben „léket kapott” a baloldaliság, így szükségesnek tartja a szocialista párt átalakítását. Az AlterGlob szervezője a lassú megújulási folyamattal szemben inkább a forradalmi változtatásoknak látná értelmét, amely során egy gyors és radikális átalakulás menne végbe a legutóbbi választásokon súlyos vereségeket szenvedő pártban. Alföldi szerint az MSZP-nek a liberálisokat és konzervatívokat is befogadó gyűjtőpárt helyett egy tisztán baloldali pártként kellene működnie a jövőben, s ennek érdekében a liberális nézetek felé orientáló köröknek ki kellene lépniük a pártból. Velük egy jól kiépített szövetségi politika útján, ügyek mentén lehetne együttműködni – fejtette ki az AlterGlob szervezője, aki hangsúlyozta: a liberális elemeket tartalmazó Gyurcsány-, Schöder- és Blair-féle harmadik út történelmi zsákutca a modern szociáldemokrácia történetében, és ezt a decemberi, varsói kongresszusokon az európai szocialisták is kimondták. A politikus hozzátette: csak olyan személyek képesek hitelesen átalakítani a szocialista pártot, akik korábban nem töltöttek be magas tisztségeket az MSZMP-ben, illetve MSZP-ben. Az AlterGlob tagjai pedig ebbe a körbe tartoznak.

Pénz, pénz, pénz...

Az elmúlt 20 évben antikommunista hisztériakeltés folyt, és ezzel együtt démonizálták a kommunista eszméket – válaszolta Cseh Miklós arra a kérdésünkre, hogy vajon az elmúlt húsz évben a szélsőbaloldali pártok miért nem tudtak sikeresen szerepelni a választásokon. A Munkáspárt ifjúsági szervezetének elnöke hozzátette: sajnos a választásokon nem a program, hanem a kampány hatékonysága dönt. Ez utóbbi pedig sokba kerül, így csak a pénzügyi szempontból tehetős pártok tudnak érvényesülni, amelyekkel a Munkáspárt és a Baloldali Front nem tudja felvenni a versenyt.

Alföldi Andrea szerint a tagozattá nyilvánítás iránti kérelmük esetleges elutasítása esetén az AlterGlob civil szervezetként működik majd tovább. Nem kívánunk pártot létrehozni, már csak azért sem mert a pártalapítás komoly költségekkel jár, és erre nincs keretünk – tette hozzá. Az MSZP tagozatokért felelős bizottsági elnöke még csak a sajtóból értesült az AlterGlob alakulásáról „Sokat még nem tudok mondani, mivel a pályázatok benyújtási határideje január 25-e… és az AlterGlob kérelme még nem futott be hozzánk” – írta érdeklődésünkre az MSZP Tagozatokat és Platformokat Minősítő Bizottságának (TPMB) elnöke, akivel e-mailen keresztül vettük fel a kapcsolatot.

Haris Éva

két problémára azonban már a kérelem beérkezése előtt felhívta a figyelmet: először is a tagozatok csak szakpolitikai, vagy rétegpolitikai minősítést kaphatnak, míg az AlterGlob ezzel szemben ideológiai alapon szerveződő formációnak tűnik. „Ideológiai tagozat az nem létező fogalom, ez a platformok területe” – hangsúlyozta a tagozatokért is felelős bizottság elnöke. Platformokat pedig csak pártagok hozhatnak létre, ilyen például a Baloldali Tömörülés, valamint a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért. Az AlterGlob viszont - a hírek szerint - főként pártonkívüliekből áll. Haris Éva a másik gondot a radikális baloldali nézeteket hirdető szervezet MSZP-t érintő reformtörekvéseiben látja: „a tagozatokban pártonkívüliek is lehetnek (kivéve a vezetés) és ebből a szempontból is érdekes, hogy miként képzelik a párton kívüliek a párt reformját.” A szocialista politikus hangsúlyozta: véleményét kizárólag a sajtóhírek alapján fogalmazta meg, biztosat csak az AlterGlob kérelmének benyújtása után tud mondani.

A Baloldali Front elítéli az MSZP-n belül szerveződő „szélsőbaloldali” csoportot

A Munkáspárt ifjúsági szervezete, a Baloldali Front felháborodással értesült az MSZP tagozat megalakulásáról. „Az MSZP „Forradalmi marxista tagozatának” ötlete egy ócska trükk, amelynek az a célja, hogy az MSZP-ről próbálják elhitetni baloldali jellegét. Különösen vérlázító e tagozat gondolata annak tudatában, hogy egy vadkapitalista párt akár több száz, az új szocialista alternatívát támogató, baloldali értékrendet valló fiatalt akar megtéveszteni, hamis marxista képet elfogadtatni. Mi, a Baloldali Front-Kommunista Ifjúsági Szövetség fiataljai nem hagyjuk, hogy egy hiteltelen párt egy újabb aljas húzással tovább hiteltelenítse a baloldali értékrendet, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az MSZP ne csaphassa be immáron sokadszorra a radikális baloldali fiatalokat. Ennek érdekében a közeljövőben internetes aláírásgyűjtést indítunk, és felhívással fordulunk a szocializmus eszméjét magukénak valló ifjúsághoz!” - olvasható a

Kommunista.NET-en

megjelent sajtóközleményükben. A Baloldali Front elnöke megkeresésünkre hozzátette: a leendő marxista tagozat tagjai meg vannak tévesztve, hiszen vagy nem tudják, hogy mit jelent a marxizmus, vagy pedig nincsenek tisztában az MSZP elmúlt nyolc éves politikai tevékenységével.

Cseh Miklós

arra a kérdésünkre válaszolva, hogy véleménye szerint lesznek-e olyan Baloldali Fronthoz tartozó fiatalok, akik majd csatlakoznak az új MSZP tagozathoz kijelentette: kizárnak tartja, hogy a Munkáspárt ifjúsági szervezetéből átlépjenek a „marxista” tagozatba. A tagság tudja, hogy az MSZP „mi fán terem”: elárulták a régi rendszert, részt vettek a rendszerváltásban, valamint a baloldali gondolkodással ellentétes politikát folytatnak.

Gömbicz Nándor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.