Vélemény: Alapprobléma a nyugdíjalap-probléma

Az alapkérdés tisztességes módon csupán egyféleképpen tehető fel: mi a fontosabb, előtakarékoskodni a ma még aktív nemzedékek jövőbeni nyugdíjára, vagy biztosítani a jelenlegi nyugdíjasok ellátását, most? Mert fájdalom, a kettő egyidejűleg nem megy.

Többszörösen összetett és hét szótagból áll, tehát a kötőjel mindenképpen használandó, ráadásul tehetnénk máshova is, értelmes és igaz maradna: nyugdíj-alapprobléma. Hiszen mind a jelenlegi, mind a leendő nyugdíj mértéke és biztonsága alapvető fontossággal bír mindannyiunk számára, ugyanakkor igaz az is, hogy az állami nyugdíjalap igencsak „problémás”, minthogy hosszú évek óta tetemes benne a hiány. Lyukas a zsák, mondhatnánk. A vészesen közelgő jövő évben például a nagyjából hárommillió magyarországi nyugdíjas számára mintegy 3000 milliárd forintot kell kifizetnie a magyar államnak, miközben nyugdíjkasszájába mindössze 2100 milliárd forint folyna be, ha minden maradna a régiben. Milyen lehetőségek nyílnak ilyenkor egy kormány előtt, hogy kipótolja a 900 milliárd forintos hiányt? Az első, hogy nem pótolja ki. Azt mondja, hogy annyit osztunk szét, amennyi erre a célra befolyt. Könnyű belátni, hogy ebben az esetben vagy lecsökkenti egyharmadával mindenkinek a nyugdíját, vagy pedig fizet rendesen, és szeptember elején széttárja a karját: kérem szépen, eddig nyújtózkodott a takarónk, kiürült a kassza, Szabó néni, Kovács bácsi, legközelebb majd januárban tessenek szívesek lesni a postást. Ez a morbid megoldás. A második, hogy – mint eddig minden évben – kipótolja. Van erre forrás? Volna: a munkáltatók nem 24, hanem 40 százalék járulékot fizetnének ezután – újfent morbiditásba botlottunk. Az is utópia, hogy hirtelen felszámoljuk a munkanélküliséget, minek következtében félmillióval többen fizetnek járulékot. Áfát tovább nem lehet emelni, Oszkó elment ez ügyben a falig, a jövedéki adók immár szintúgy csillagászatiak. A problémát egy 8-9 százalékos gazdasági növekedés generálisan megoldaná, de ettől olyan messze vagyunk (az egész EU-val egyetemben), mint a Voyager-1 Houstontól, s csak remélhetjük, hogy a Naprendszer peremét elérő szondával ellentétben mi nem távolodunk. Akárhogy is nézzük, marad a jól bevált kölcsönkérés, az IMF mindig ad szívesen, ha cserébe – és most alig túlzok - ő adhatja a magyar kormányba a pénzügyminisztert… Hadd tartson a végtelenbe az adósságspirál. Ebbe a méretes állami nyugdíjzsákba kétfelől lapátolják a pénzt: a munkáltatók oldaláról, ama 24 százalékot, és az aktív dolgozók felől, ama 9 és felet (jövőre tízet), mégse telik meg. Ennek alapvető oka a társadalom elöregedése mellett a kiugróan magas munkanélküliség: nagyon kevesen lapátolnak, és nagyon sokfelé kell osztani a tartalmát. Ráadásul 1997-ben, a kötelező magánnyugdíjpénztárak létrehozásával ebbe a mindig lapos zsákba még egy méretes lyukat is ütöttek, melyen keresztül az aktív dolgozók által belapátolt járulék túlnyomó része abban a pillanatban sok kicsi zsákba folyt. Mindösszesen 17 ilyen zsákocskáról van szó, ennyi magánnyugdíjpénztár van jelenleg Magyarországon, köztük néhány tízezres és több százezres tagsággal bíró egyaránt. S talán nem okozok meglepetést, ha elárulom: ezek között alig találni olyat, amely a nagy testvérhez hasonlóan ne lenne lyukas, csak míg ott költségvetési hasadás tátong, emitt sok-sok kis bosszantó magánlyukacska. E pénztárak hozama ugyanis messze elmarad az elvárhatótól, a

Heti Válasz csinos táblázatba foglalta őket

, mind a tizenhetet, amely összesen 51 portfóliót jelent; kellemes karácsonyi böngészést tehát! (Jómagam egyikben sem, csupán egy önkéntes pénztárban vagyok érdekelt, de annak hozama, ha jól számoltam, messze hajazza ezekét.) Úgy tartom, a fentiek ismeretében az alapkérdés tisztességes módon csupán egyféleképpen tehető fel: mi a fontosabb, előtakarékoskodni a ma még aktív nemzedékek jövőbeni nyugdíjára, vagy biztosítani a jelenlegi nyugdíjasok ellátását, most? Mert fájdalom, a kettő egyidejűleg, ilyen gazdasági és demográfiai helyzetben nem megy – eddig is csak látszólag sikerült, végletes, de talán még nem végzetes eladósodás árán. Maradt hát a logikus megoldás, amely nyilván nem tetszik mindenkinek: elő a varrótűvel és a foltokkal, majd, ha kész a munka, töltsük tele a kis zsákokból a nagyot! A parlament

az erre vonatkozó törvényt hétfőn elfogadta

. Az ügy rövid távon tehát megoldódott, hosszabb távon ható orvosságot azonban csak a gazdasági növekedés beindítása, a munkanélküliség ezáltali csökkentése és a demográfiai trend megfordítása kínál. Kérdések persze bőven maradtak. Itt van például a róka fogta csuka esete: egyszerre adót és járulékot csökkenteni még amúgy igen gazdag országokban is fölöttébb ritkán alkalmazott művelet. Magyarország a radikális adócsökkentést választotta, ami azonban primer módon sajnos nem teremt új munkahelyeket, azt egy jelentős járulékcsökkentéstől remélhetnénk; igen ám, de emezt meg a nyugdíjkassza bánná. Vagy beszélhetnénk a bennünk munkálkodó kisördögről: tényleg megvan az a pénz abban a 17 magánpénztárban, és pontosan annyi, amennyit a papírok mutatnak? Az államkötvények biztosan, a részvények ugye a tőzsdétől (meg a tőzsdézőktől!) függenek, de mi van azokkal a pénztári vagyonrészekkel, amelyek mögött ingatlanok állnak? Az ingatlanpanamák kalandos korszaka után talán nem életszerűtlen tamáskodni: mindegyikük forgalmi értéke biztosan megegyezik a könyv szerintivel? Itt hívom fel a figyelmet egy másik legendára: eszerint a magánpénztárak azért biztonságosak, mert vagyonalapúak, és nem függenek az akkor aktív nemzedékektől. Már hogyne függenének: a nyugdíjakat ugye nem szokás részvényekben vagy ingatlanokban kifizetni, hanem készpénzben. Mármost ha nincs kellő vásárlóerővel megáldott aktív réteg, ugyan hogyan fogják a magánpénztárak a részvényeket meg az ingatlanokat pénzzé tenni, hogy fognak azokon veszteség nélkül túladni? És akkor még nem beszéltünk a többi, szintúgy vállunkat nyomó lyukas zsákról: az egészségbiztosítási pénztárról, a sok-sok becsődölt, vagy „csak” nyakig eladósodott önkormányzatról, és a legnagyobbról, a bizalomzsákról; ez utóbbit rágcsálják ám csak igazán a korrupció kövérre hízott patkányai! Ilyen esetekre sem árt, ha kéznél van néhány ötletfolt és egy jókora, amolyan kétharmad arasznyi zsákvarrótű.