Egészség

Újabb adományt kaptak a szegedi koraszülöttmentők

Újabb adományt kaptak a szegedi koraszülöttmentők

2010. december 7., kedd
Újabb adományt kaptak a szegedi koraszülöttmentők

Minden idők legnagyobb összegű adományát vehette át kedden a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány; a Szeged Első Lions Club utcai gyűjtéssel és jótékonysági koncerttel másfél millió forintot adott át a csecsemők megmentőinek - jelentették be a szervezetek vezetői közös sajtótájékoztatójukon.

Németh István

, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének I. alkormányzója elmondta: két alkalommal kérték a szegediek segítségét. Október 11-én a Klauzál téren gyűjtöttek pénzt. Akkor mintegy hat óra alatt, több mint négyszázezer forint gyűlt össze. Ezt követően október 25-én a Szegedi Nemzeti Színházban

Somló Tamás

és barátai léptek fel, ennek a koncertnek a bevétele is a mentőszolgálaté lett.

Pintér Sándor

, az újszülöttmentők vezetője az MTI-nek kifejtette: az utóbbi idők legnagyobb összegű adományát vehették át. A pénz egy részét működési költségekre fordítják, de nagyobb részét szeretnék tartalékolni, ugyanis a mentésben szükség lenne új inkubátorra, lélegeztetőgépre és infúziós pumpákra. A mentőnek mozgó intenzívosztályként kell működnie, minden olyan felszereléssel, mely a kicsik életben tartását szolgálja - tette hozzá. Mint a vezető felidézte: a fenntartásukhoz szükséges összegnek évek óta csak 70 százalékát kapják meg a központi költségvetésből, annak ellenére, hogy az összes fórumot és minisztériumot megkeresték már. A hiány így mintegy 27 millió forint évente. Tavaly például a 78 milliós kiadásból 51 milliót kaptak az államtól, a többit adományokból fedezték. Ez a helyzet a többi koraszülöttmentőnél is. Jó lenne, ha az újszülött-életmentőkhöz befutott adományokból már a fejlesztéseket tudnák finanszírozni a szervezetek, egyelőre azonban a működéshez kell a pénz - mondta Pintér Sándor, hozzátéve, előfordul, hogy a dolgozók saját pénzből indítják be az autót, mert menteni muszáj, aki bajban van, nem várhat. A dél-alföldi régióban három és fél megyéből - Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli része - álló területről tavaly 1300 hívás futott be a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány ügyeletéhez. A mentési szám Budapest után a második legmagasabb az országban, az ellátandó területben pedig ők az elsők. Átlagban naponta négy riasztása van az alapítványnak, ahol nemcsak koraszülötteket, de nagy súlyú és esetleg fejlődési rendellenességgel küzdő kicsiket is mentenek. A személyzet a Szegedi Gyermekklinika orvosaiból, ápolóiból és az Országos Mentőszolgálat szakembereiből áll.


Sürgősségi Nap - újszülött mentő

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.