Kultúra

Itt a karácsonyi Bookline-toplista

Itt a karácsonyi Bookline-toplista

2010. december 5., vasárnap
Itt a karácsonyi Bookline-toplista

Magyarország kiadófüggetlen könyvsikerlistájának novemberi összesítése, amely már az egyre fokozódó karácsonyi készülődést tükrözi. A Bookline novemberi toplistájának élmezőnyében az első két helyet leszámítva új könyvek szerepelnek, köztük például egy gyermekvers-kötet is - írja az InfoRádió.

Méth Barbara

, a társaság marketingigazgatója elmondta: az ünnepek közeledtével a gyermekkönyvek mellett egyre több fogy a közéleti személyekhez köthető kötetekből is. Továbbra is

Frei Tamás

A megmentő című könyve az első, megelőzve

Ken Follett

A titánok bukása című regényét. A harmadik

Fejős Éva

Cuba Libre című könyve lett, a negyedik helyen nyitott

Csernus Imre

és

Pampuryk Péter

műve, a Felnőtt húsleves. A mese- és gyermekkönyvek is egyre nagyobb számban képviseltetik magukat, így

Varró Dániel

valamint

Imre Zsuzsánna

és

Péter Kinga

mondókás könyve,

Bartos Erika

Bogyó és Babóca sorozatának két kötete is toplistások között szerepel - fejtette ki a marketingigazgató. Az ötvenes lista legrégebbi szereplője

Stieg Larsson

A tetovált lány című regénye, ami 575 napja van a listán és még mindig a 20. helyen tartja magát. A szerző további két könyve is rajta van a toplistán - mondta el Méth Barbara. (Forrás:

InfoRádió

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.