Bulvár

Szilveszterkor akár 50%-kal több riasztást is kaphatnak a mentők

Szilveszterkor akár 50%-kal több riasztást is kaphatnak a mentők

2010. december 31., péntek
Szilveszterkor akár 50%-kal több riasztást is kaphatnak a mentők

A napi átlagnál akár 50 százalékkal több segélyhívás is érkezhet szilveszterkor a mentésirányítási központhoz, ezért az Országos Mentőszolgálat teljes gépkocsiparkja készenlétben áll.

Golopencza Pál

, a budapesti mentésirányítás vezetője pénteken sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nyolcvan mentőkocsit helyeztek készenlétbe, és hét további egység is bevethető, ha sok helyre kell kivonulniuk a mentőknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az előrejelzések szerint mínusz 11 Celsius-fok várható az éjjel.

Mártai István

, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt mondta, hogy elsősorban a petárdák, illetve az alkohol okozza szilveszterkor a legtöbb problémát. Kiemelte a fiatalokat, akik - mint hozzátette - nem fogyasztanak rendszeresen alkoholt, s ha nem tudják tartani a határt, akkor számos gond lehet ebből. Alkoholos befolyásoltság esetén csökken a hidegérzet és a hideggel szembeni ellenállási képesség - közölte. Azok, akik külső helyszínen töltik az éjszakát, készüljenek fel erre, és fogyasszanak meleg italokat - javasolta a főigazgató.

Nincs veszélytelen pirotechnikai eszköz

A petárdák okozta, ez esetben színlelt sérüléseket három emberen is bemutatták. Mártai István kiemelte, hogy elsősorban a nem engedélyezett vagy nem szakszerű pirotechnikai eszközök okoznak súlyos sérülést az arcon vagy a kézen. Azonnal segítséget kell hívni, hogy megelőzhető legyen a maradandó egészségkárosodás - hangsúlyozta.

Győrfi Pál

szóvivő hozzátette, hogy közvetetten is okozhatnak problémát a pirotechnikai eszközök. Felidézte, hogy tavaly egy szórakozóhelyen ilyen tárgyaktól keletkezett tűz, és kilenc embert, köztük egy életveszélyes sérültet kellett kórházba vinni. Veszélytelen pirotechnikai eszköz nincs - hangsúlyozta a szóvivő. A sajtótájékoztatót követően Mártai István átadta az ország hatodik tömegesbaleset-egységét, ez egy olyan mentőautó, amellyel tömegbalesetek helyszínén tudnak szakszerűbb ellátást nyújtani. Az országban eddig Budapesten, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Zalaegerszegen volt ilyen, a hatodik járművet Veszprémben helyezik szolgálatba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.