Közélet

Réthelyi Miklós: A kormányzat küzd a hazai szegénység ellen

Réthelyi Miklós: A kormányzat küzd a hazai szegénység ellen

2010. december 10., péntek
Réthelyi Miklós: A kormányzat küzd a hazai szegénység ellen

Az ötszázmilliós Európában minden hatodik ember szegénynek számít. Az Unió azt tűzte ki célul, hogy tíz év alatt legalább húszmillió polgárát emeli ki ebből az élethelyzetből. Magyarországon közel három millió ember, minden negyedik ember szegény. A kormányzat több lépcsős programot indít a helyzet megváltoztatására, a hazai szegénység csökkentésére – derült ki Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát vezető miniszter Duna Televízióban tett csütörtök esti nyilatkozatából.

Nagyon nehéz a szegénység meghatározása. A legnehezebb azok helyzete, akik beleszületnek a szegénységbe; mások természeti katasztrófák következtében válnak nincstelenné. Bizonyos társadalmi csoportok pedig különlegesen veszélyeztetettek a szegénység által. Nagy felelősség hárul tehát a kormányzatra, hogy csökkentse a hazai szegények számát, minél több embert emeljen ki ebből az állapotból – nyilatkozta

Réthelyi Miklós

. A kormányzati struktúrában külön államtitkárság foglalkozik a szegénységnek különösen kitett lakosságcsoportok felzárkóztatásával, ami elsősorban munkahelyek biztosítását jelenti – szögezte le a tárcavezető. Hozzátette: díjazni kell, különféle előnyökhöz kell juttatni azokat, akik a szegénységből jövőknek adnak munkát, akik munkanélkülieket foglalkoztatnak. Egy másik adat szerint a magyar lakosság nyolcvan százaléka ha dolgozik is, akkor sem keres annyi pénzt, hogy kikeveredjen a szegénységből. Réthelyi szerint ez döbbenetesen nagy szám lenne, ezt az adatot megkérdőjelezné. “Lehet úgy fogalmazni, hogy az emberek nyolcvan százaléka azt mondja: kicsivel még többet kéne keresnem ahhoz, hogy tényleg jól érezzem magamat” - érvelt a tárcavezető. Az érem másik oldala, hogy a segélyezettek közül sokan úgy gondolkodnak: inkább a támogatást választják, mert az majdnem annyi, vagy csak kicsivel kevesebb összeg, mint amit munkával megkereshetnének. Az egyik lépés e rendszer megváltoztatása felé éppen az döntés volt, hogy a családi pótlékot csak akkor kapják meg a családok, ha a gyermekek iskolába járnak; már ez is egy kényszerítő körülmény – mondta Réthelyi Miklós. Hasonló, finoman kényszerítő körülményt a segélyezésben is alkalmazni kell a jövőben – el kell érni, hogy ezek a juttatások ne egyszerű “segélyek” legyenek, hanem egy szerződésnek az egyik “oldalát” jelentsék, ahol a másik oldalon lévő támogatottnak is vállalnia kell bizonyos kötelezettségeket. “Ilyen lehet a tanulás: Tehát, hogy felnőttként is eljárjon valaki egy képzésre, aminek révén egy fél év alatt szert tesz olyan készségekre, amivel komolyabb esélyei lehetnek a munkaerő-piacon. A juttatásokat mindenképpen szerződéses alapra kell helyeznünk, a rendszert ennek megfelelően kell átalakítanunk” - vázolta a teendőket a miniszter. Persze felmerül a kérdés, hogy az eddig vázolt lépésekkel az elkövetkező három évben milyen szintre szeretné a kormányzat leszorítani a ma 2,8 milliónyi szegény létszámát? Azaz mekkora létszámú tömeget szeretne kiemelni a szegények közül? Az Európa 2020 program azt mondja ki, hogy Európában tíz év alatt húszmillió embert kell kiemelni a szegénységből. Egy vázlat szintjén már a magyar terv is elkészült – végleges formában jövő áprilisban kell benyújtanunk; ebben számszerűen meg kell jelölni, hogy Magyarország mennyit vállal a húszmillióból – mondta a miniszter, aki azonban konkrét számadatot egyelőre nem tudott mondani. A legfőbb csapások, cselekvési irányok azonban már ismertek: első helyen áll a munkahelyteremtés, ezt követi a segélyezés rendszerének átgondolása; végül de nem utolsósorban egy széles körű társadalmi akciót is kívánnak indítani annak érdekében, hogy az emberek "ne menjenek el" a szegénység mellett. Az iskolai tantervben is megjelennek majd olyan foglalatosságok, amelynek során a jobb módú családok gyermekei is segítenek majd fogyatékosokat, vagy időseket, illetve olyan élethelyzetben lévő személyeket, ahol a fiatalok a szegénység határára került emberek életével ismerkedhetnek meg. “A fiatalok ne csak azt lássák, hogy körülöttük mindenkinek ott van a mobiltelefon a zsebében, hanem vigyük ki őket oda is, ahol nem csak mobiltelefon nincs, hanem a megélhetés is kockázatot jelent” - szögezte le Réthelyi Miklós.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.