Közélet

Példa nélküli belvízhelyzet a megyében

Példa nélküli belvízhelyzet a megyében

2010. december 11., szombat
Példa nélküli belvízhelyzet a megyében
Példa nélküli, hogy az ATIKÖVIZIG teljes működési területén harmadfokú belvízvédelmi fokozat van érvényben – tájékoztatta a megyei közgyűlés tagjait Kozák Péter, a vízügyi igazgatóság vezetője. Több mint ötvenötezer hektár van jelenleg elöntés alatt Csongrád megyében és már huszonnégy település jelzett vis maior eseményt. Ilyen mértékű belvíz még nem volt az év ezen szakában Csongrád megyében. A sokévi csapadék mintegy kétszerese hullott le térségünkben, melyet már nem tud a talaj befogadni. „A 2000-es belvíz időszakában 6-700 milliméter csapadék hullott, most pedig már 1100 milliméternél tartunk” – szemléltette a problémát Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ATIKÖVIZIG) vezetője. A szakember elmondta, hogy napi szinten 4,3 millió köbméter vizet szivattyúznak át a befogadókba és több mint kétszázan dolgoznak a védekezésben. Mintegy 140 közúti jármű és munkagép működik hozzávetőleg hatvan helyszínen a helyzet javítása, szinten tartása érdekében. Az érvényben lévő harmadfokú belvízvédelmi fokozattal kapcsolatban Kozák leszögezte, hogy elsődleges prioritás a lakott területek belvízmentesítése. Szivattyútelepeik huszonnégy órás üzemben működnek, de egyes helyeken a nagy terhelés meghibásodásokhoz vezet. Megtudtuk azt is, hogy a belvízelvezető rendszerek jelenlegi terhelése messze meghaladja azt, amire azokat tervezték, ez is nehezíti a szakemberek munkáját. A megye településeivel kapcsolatban a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Huszár Tibor arról tájékoztatott, hogy a hatvanból harminchat településen folyik jelenleg védekezés. 16 településen első-, 18-on másod-, míg két település harmadfokú belvízvédelmi fokozat van érvényben. A katasztrófavédelmi igazgatóság már tizenkét szivattyút kiadott a településeknek, kettőt vésztartalékként tárolnak Makón. 25.500 homokzsákot is kaptak már az önkormányzatok, ezen felül Szegeden és a kishomoki bázisukon összesen további tízezret készítenek elő, melyek szükség esetén bármely önkormányzat számára egy órán belül elérhetőek. November 11-e óta huszonnégy település jelzett vis maior eseményt, közel 152 millió kárigény értékben. Kozák Péter szerint jelentős javulásra nem lehet számítani, hiszen az előrejelzések szerint az átlagnál csapadékosabb és enyhe tél elé nézünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.