Írjon nekünk

Egyetem

Óriási barlangrendszer található a Pilis mélyén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Vasárnap óta a Pilisben található Magyarország harmadik legnagyobb barlangrendszere. A 11 700 méter hosszú és 203 méter mély üregrendszer összekötése majd húszéves kutatás eredménye. A feltárt járatokban ráadásul a Dunántúl legnagyobb barlangtermei, valamint egyedülálló szépségű cseppkövek rejtőznek.

A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó Csévi-szirtek alatt elhelyezkedő, a Leány–Legény–Ariadné- és a Vacska–Rejtekút-barlangrendszerek összekötésével létrejött óriásbarlang nemcsak hosszúsága, hanem mélysége okán is a harmadik helyen áll Magyarországon. Hazánk legismertebb és legrégebben kutatott barlangrendszere, az aggtelek-jósvafői Baradla–Domica a maga 25,5 kilométeres hosszával az első, második a budai Pál-völgyi–Mátyás-hegyi barlangrendszer (20,1 kilométer). A december 12-én, az Ariadné Karszt- és Barlangkutató Egyesület, valamint a Szent Özséb Csoport lelkes tagjai által összekötött járatrendszer ráadásul harmadikként tudta átlépni hazánkban a tíz kilométeres álomhatárt.

Persze a barlangászok a hatalmas siker után sem pihennek, a kutatási jog birtokosaiként folytatják a többi ismeretlen járat feltárását. Véleményük szerint a barlangrendszer tovább bővíthető, ugyanis feltételezik, hogy több olyan nagyobb járat is van, amely összeköthető lenne. Azonban hiába a nagy felfedezések, a csodás természeti képződmények, a Csévi-szirtek alatt egyetlen barlangnak sincs turisták számára kiépített része. „Az egyesület tagjaival azonban bejárható, igaz, a barlangrendszer legnagyobb része rendkívül szűk, így csak kúszva-mászva lehet közlekedni” – figyelmeztet Kovács Richárd, a feltárást vezető barlangászok egyike. Az üregek bejáratai le vannak zárva, egyrészt a balesetveszély, másrészt az esetleges károkozások elkerülése miatt.

Forrás: mno.hu

Kommentek

Egyetem

Folytatódik a szegedi science park kialakítása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Már lőszermentesítették az egykori szovjet laktanya területét.

Tovább olvasom

Egyetem

Kínai egyetemmel köt együttműködést az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá a Southwest University of Political Science and Law (SWUPL) nevű felsőoktatási intézménnyel.

Tovább olvasom

Egyetem

A fenntarthatóságról tanácskoztak az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A GreenMetric rangsor szakértőivel egyetemben,

Tovább olvasom

Aktuál