Közélet

MSZP 2.0 - az internet segítségével építkeznek a szocialisták

MSZP 2.0 - az internet segítségével építkeznek a szocialisták

2010. december 14., kedd
MSZP 2.0 - az internet segítségével építkeznek a szocialisták

Az országgyűlési választások óta az MSZP kommunikációjában - főként a párt megújítása céljából - egyre nagyobb szerep jut az internetnek, mely során a szocialisták folyamatosan bővítik a világhálón található baráti közösségeiket. Ennek érdekében több városban is informatikai oktatást szerveznek, ahol elsősorban a nyugdíjas párttagokkal ismertetik meg a számítógép, illetve az internet használatát.

December elején

Mesterházy Attila

Facebook üzenőfalán gratulált egy „békéscsabai informatikai tanfolyam” résztvevőinek. „Bízom abban, hogy ezzel építeni tudják a mi baráti közösségünket is!” - írta az MSZP elnöke. A képzés lebonyolításával a szocialisták szarvasi elnökségi tagját, az informatikus végzettségű

Kendra Tamást

bízták meg, aki érdeklődésünkre elmondta: a pártelnök által említett tanfolyamot - melyen 20-25 nyugdíjas sajátította el a számítógép kezelésének ismereteit - az MSZP békéscsabai szervezetének felkérésére tartotta meg. Az egy héten keresztül tartó kurzus résztvevői szövegszerkesztést, táblázatkezelést, valamint internethasználatot tanultak. Kendra Tamás hangsúlyozta: az ingyenes képzésen - a párt tagjain kívül - minden számítógéppel megismerkedni kívánó érdeklődőt szívesen láttak.

Egyre több településen szervez számítástechnikai oktatást az MSZP

Több megyei MSZP irodát is felhívtunk, ahol aziránt érdeklődtünk, hogy vajon szerveznek-e a békéscsabaihoz hasonló képzést. Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyéből is azt a választ kaptuk, hogy eddig ugyan még nem indítottak számítástechnikai tanfolyamot, viszont elképzelhetőnek tartják, hogy a közeljövőben náluk is oktatnak majd alapfokú informatikai ismereteket. Ezzel szemben Bács-Kiskun megyében és Budapesten már előrébb járnak a szocialisták: Kecskeméten a napokban üzemeltek be két számítógépet, amelyeken fiatal MSZP-sek taníthatják nyugdíjas tagtársaikat, Budapesten pedig már több kerületben is volt számítógépes kurzus. Sőt, az MSZP budapesti irodavezetőjének tájékoztatása szerint január közepétől minden szombaton 3-4 órás képzéseket is indítanak, amelyek a párt fővárosi központjában rendeznek majd.

Szegeden is felvetődött az internetes tanfolyam lehetősége

Természetesen a szegedi szocialistáknál is érdeklődtünk a nyugdíjasoknak rendezett internetes tanfolyamokkal kapcsolatban. A helyi szervezet elnöke kérdésünkre válaszolva kijelentette: a szegedi MSZP eddig még nem szervezett számítógépes tanfolyamot, viszont a nyugdíjas tagozatnál már felvetődött ennek a lehetőse, így nem zárható ki, hogy a jövőben Szegeden is lesz ilyen jellegű képzés. Mindazonáltal

Kozma József

hangsúlyozta: a városi MSZP-tagok átlagot meghaladó informatikai képzettséggel rendelkeznek.

A kampányokban egyre nő az internet szerepe

Az internetes kommunikáció előtérbe helyezése - a szélesebb rétegek megszólítása, illetve a párt megújítása érdekében - ésszerű és szükséges lépésnek tekinthető a szocialisták részéről: egyrészt a net segítségével könnyebb megszólítani a fiatalabb korosztályokat, másrészt pedig a 21. században az élet szinte minden területén folyamatosan nő a világháló szerepe, s ez alól a politika sem képez kivételt. A weben keresztül ugyanis választópolgárok tömegeit lehet - ingyen és gyorsan - megszólítani. Minderre jó példa az áprilisi választásokat megelőző kampány, ahol a Fidesz és a Jobbik is remekül használta ki az internetben rejlő lehetőségeket, szemben a szocialistákkal, akik lemaradását jól érzékelhettük ezen a területen. Ennek az oka elsősorban abban rejlik, hogy az MSZP választói főként az idősebb korosztály tagjai közül kerülnek ki, akik többsége nem tudja használni a számítógépet, s így az interneten közzétett politikai üzenetek sem jutnak el hozzájuk. A szocialista párt azonban láthatóan megpróbál úrrá lenni ezen a problémán: az ország több pontján is számítógépes képzéseket szerveznek, melyek eredményeként számos olyan baloldali nyugdíjas csatlakozhat az MSZP által létrehozott internetes fórumokhoz, akik az elkövetkezendő kampányidőszakokban akár a választási üzenetek terjesztésében is részt vehetnek majd. S bár egyelőre helyi kezdeményezések útján szervezik a netes tanfolyamokat, nem kizárt, hogy - a hatékonyságot szem előtt tartva - hamarosan az MSZP felső vezetése koordinálja majd ezeket a képzéseket.

Gömbicz Nándor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.