Sport

Kék Mókus Kupa: Bombagólokkal győzött a Varga Pince + FOTÓK + VIDEÓ

Kék Mókus Kupa: Bombagólokkal győzött a Varga Pince + FOTÓK + VIDEÓ

2010. december 30., csütörtök
Kék Mókus Kupa: Bombagólokkal győzött a Varga Pince + FOTÓK + VIDEÓ
Csütörtök reggel 9 órától idén utoljára pörgött a labda a mókuskerékben: maratoni, 10 órás gálával ért véget a 2010. évi Kék Mókus Kupa. A gáláról a nap folyamán többszöri bejelentkezésekkel adtunk folyamatosan frissülő beszámolót.

Nyílt kategória, döntő:

A nyílt kategória döntőjében a Young Boys (nem összetévesztendő a svájci elsőosztályban szereplő gárdával) és a Varga Pince csapatai csaptak össze. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon voltak nagy helyzetek és bravúros védések, gól azonban nem esett. A második játékrészben azonnal megszerezte a vezetést a Varga Pince: Maróti Sándor középkezdés után félpályáról rásuhintott megpattanó lövése akadt be a Young Boys kapujába. Hat perccel a vége előtt Barna Dávid egyenlített egy elképesztő szabadrúgásgóllal. Halász Krisztián végül kilenc másodperccel a vége előtt, kapuja elől hihetetlenül nagy gólt ragasztott a Young Boys kapujába, és ezzel a Varga Pince meg is nyerte a döntőt. Young Boys - Varga Pince 1-2 (0-0)Gólszerzők: Barna, ill. Maróti, Halász. Nézze meg a döntő bombagólt! Tombolasorsolással folytatódik a program, a több mint ezer néző közül hamarosan kiderül ki az a szerencsés aki hazaviheti az LCD TV-t, a mountain bike-ot és a többi értékes nyereményt. A pályán közben már készülődnek a nyílt kategória döntőjének résztvevői a Young Boys és a Varga Pince együttese.

Gálameccs

17 órakor kezdődött a a Kék Mókus gálamérkőzése a SZEOL AK Öregfiúk - Détári és barátai rangadó. A reggeli nyitómeccset követően ezúttal a SZEOL kapujában láthattuk viszont Dobó Csaba kollégánkat. Az első félidőben Major László elementáris erejű lövését kezelte le rosszul Bücs és szerencsétlen öngól lett a vége, vezetett a hazai gárda. Kemenes Zoltán szemfüles pörgetése után már kettőre nőtt a hazai előny pár perccel később. A 3-0-ás félidei állást Márki Ferenc kiszorított helyzetből a bal sarokból elengedett bombája állította be. Második félidőben sokáig altattak Döméék, aztán egy váratlan kavarodást követően sikerül mattolniuk Dobó kapust (3-1). A második félidő 10. percében felzárkózott egyre a vendéggárda, miután a labda két kapufáról kipattanva Détári elé kerül aki köszönte szépen és bevágta (3-2). Márki ismét két gólra növelte a SZEOL előnyét (4-2) pillanatokkal később. Détári barátainak még sikerült felzárkózniuk 4-3-ra, azonban két perccel a vége előtt Orosházi László került egy az egyben szembe Kollárral, és nem is hibázott, 5-3 lett a vége. Szép volt, fiúk! SZEOL AK öregfiúk - Détári és barátai 5-3 (3-0)Gólszerzők: Major, Kemenes, Márki 2, Orosházi, ill. Détári, Suhajda, Magyar.

-35, döntő:

16 órai kezdettel a -35-ös kategória döntőjében csapott össze a Micro Meat Kft. a Hársfa Söröző együttesével. Látványos, jó iramú meccsen a Hársfa szerezte meg a vezetést, de a Micro Meat hamar fordított és végül magabiztos győzelmet aratott. Micro Meat Kft. – Hársfa Söröző 5-2 (3-1)Gólszerzők: Kiss M. 2, Kovács R., Végh, Juhász, ill. Mucsi, Kormányos.

+35, döntő:

A délutáni, parázs hangulatú második döntőn a bakelitbolt.hu szerezte meg a vezetést, majd a félidő vége előtt a Silstar fordított, így a félidőben 2-1 volt az állás a javukra. A második félidőben növelte előnyét a Silstar, a bakelitbolt.hu erejéből csak egyenlítésre futotta, bár nagy nyomás alá helyezték a későbbi győztes kapuját a végjátékban. Silstar – bakelitbolt.hu 3-2 (2-1)Gólszerzők: Kovács J., Kis K., Tóth Cs. ill. Mádi, Dézsi. A délutáni döntőkre szépen megteltek a széksorok, nagyjából 6-700 néző lehet a csarnokban.

+45, Török György Emléktorna, döntő

14 órakor kezdődött az első döntő, melyen a +45 kategóriában az Első Beton a Ficak +45-tel játszik, félidőben az állás 4-2 volt az Első Betonnak, akik a második félidőben is tartották a formát és végül három góllal diadalmaskodtak. Első Beton - Ficak +45 8-5 (4-2)Gólszerzők: Bódi A. 3, Tárkány, Szrenka, Tóth G., Holló, ill. Tatár 2, Király, Urbán, Szigeti.

Nyílt kategória, harmadik helyért

13 órától a nyílt kategóriában vívta volna párharcát a harmadik helyezésért az Együtt Szegedért Gól Söröző csapata a Jan-Ker Kft.-val, azonban az Együtt Szegedért visszalépett, így a Jan-Ker Kft játék nélkül harmadik.

-35, harmadik helyért

Délben kezdődött volna a -35-ös kategória bronzcsatája, ám a Laczkó Bt. visszalépett a Ret FC elleni mérkőzéstől, így utóbbi játék nélkül szerezte meg a harmadik helyet.

+35, harmadik helyért

11 órától a +35-ös kategóriában a Fit World csapott össze az Első Betonnal a harmadik helyért, és egy igazi gólzáporos teremfoci-meccsen diadalmaskodott. Fit World - Első Beton 11-5Gólszerzők: Molnár K. 2, Erhardt Sz. 2, Móra 2, Szécsényi 2, Juhos, Varga I., Sándor, ill. Szabó Zs. 4, Szentágotai.

+45, harmadik helyért

A folytatásban a +45 kategória harmadik helyéért csapott össze a SZAK Öregfiúk a Együtt Szegedért Egyesülettel. A látványos és gólokban gazdag találkozón az Együtt Szegedért kerekedett végül felül, s szerezte meg a harmadik helyet. SZAK Öregfiúk - Együtt Szegedért Egyesület 4-6 (2-3)Gólszerzők: Polyvás 2, Szabó Gy., Kolozsvári, ill. Bakai 2, Tatai, Beck, Hódi, Őze.

Nyitómeccs

A nap nyitányaként a Médiaválogatott mérkőzött meg a Pusztamérges csapatával. A találkozón végig fölényben játszott a szegedi újságírócsapat, mely végül 3-0-ás félidő után 7-1-es győzelmet aratott. A hazai kaput a második félidőben szerkesztőségünk tagja, Dobó Csaba védte, aki a korai bekapott gólt követően több nagy védést is bemutatott. Médiaválogatott - Pusztamérges 7-1 (3-0).Gólszerzők: Bittmann, Dlusztus T. I. 2, Gyúrós, Süli R. 2, Mádi, ill. Kispál I.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.