Közélet

Lázár értékelt: "Egy romhalmazt örököltünk"

Lázár értékelt: "Egy romhalmazt örököltünk"

2010. december 18., szombat
Lázár értékelt: "Egy romhalmazt örököltünk"

Korántsem hibátlan minden, ami az elmúlt hat hónap kormányzásában történt - fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a Délmagyarország című napilapnak adott szombati interjújában, melyben egyebek közt beszélt a készülő médiatörvényről és a szegedi lézerközpontról is.

Lázár János kifejtette: egy politikus számára erény, ha a tiltakozás hatására képes átgondolni és megváltoztatni álláspontját. "Meghallottuk a szakszervezetek tiltakozását a 98 százalékos különadó ügyében, és a nagykutyákat vettük célba, nem a nyugdíjba készülő pedagógusokat." Hozzátette: az, hogy most politikai nyilatkozatban garantálja az országgyűlés az egyéni számlát mindazoknak, akik a magánnyugdíjpénztárból átlépnek az államiba, szintén ezt bizonyítja. "Persze azt korántsem állítom, hogy elmúlt hat hónap hibátlan volt, az én munkám sem volt az" - fogalmazott. Kifejtve: "tavasszal cselekvési kényszer volt, egy romhalmazt örököltünk. Ilyen helyzetben az ember kevéssé tud a stílusra, az egésznek a körítésére ügyelni, mert lépni kell. (...) Ami tanulság: több időt és energiát kell arra fordítani, hogy az emberekkel megértessük a helyzetet."
A készülő médiatörvényről elmondta: az látszik, hogy a magyar médiatársadalom aggályosnak tart néhány pontot, amiket mérlegelni kell. Közben nem szabad elfelejteni, hogy húsz év alatt a médiavilág megváltozott, a szabályokon is változtatni kell. Így például az, hogy a bűnügyi hírek aránya egy híradóban ne legyen több 20 százaléknál, társadalmi szempontból fontos, és nem hatalmi kérdés - fejtette ki.
Szegeddel és Hódmezővásárhellyel kapcsolatban a Délmagyarországnak elmondta: a két városnak most van egy közös projektje, a tram train, azaz a két belvárost közvetlenül összekötő, integrált villamos- és vasúti rendszer, ami jó úton halad. "Ha a lézerkutató problémája megoldódna, annak kifejezetten örülnék. Amikor engem - többször is - megkérdeztek, azt javasoltam a kormánynak, hogy mindent tegyen meg a támogatás érdekében. Úgy tudom, rövid időn belül erre az ügyre pont kerül, pozitív értelemben. Nagy lehetőségeket látok a két város együttműködésében, de az jó lenne, ha Szegeden egyértelmű és világos viszonyok lennének. Hódmezővásárhelynek alapvető érdeke, hogy Szeged régiós központ tudjon lenni" - tette hozzá Lázár János.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.