Sport

Női kosárlabda: szoros meccsen szegedi győzelem Baján (FRISSÍTVE)

Női kosárlabda: szoros meccsen szegedi győzelem Baján (FRISSÍTVE)

2010. december 11., szombat
Női kosárlabda: szoros meccsen szegedi győzelem Baján (FRISSÍTVE)

Két pontos győzelmet arattak a szegedi kosaras lányok Baján a női kosárlabda NB I/A 15. fordulójának szombat esti találkozóján. Németh Bernadett 25 ponttal és három triplával vezette csapatát győzelemre idegenben.

Zajlottak az események a szegedi női kosárlabdacsapat háza táján az elmúlt napokban. Előbb

12 milliós előleget

(vagyis a várostól járó támogatás egy részének korábbi kiutalását) kellett kérnie a várostól a főszponzor Szeviép csődje és ebből adódóan keletkező fizetési gondok miatt - ezt meg is kapta a csapat a

pénteki városi közgyűlésen

–, majd

Keller Annamáriával bontott szerződést

a klubvezetés, mivel az egykori válogatott center a szezonban nem nyújtotta a tőle elvárt teljesítményt. Talán érthető, ha ez rányomta bélyegét a játékosok hangulatára. Az első negyedben

Németh Bernadett

vitte a gárdát előre, többek között az ő teljesítményének is volt köszönhető a negyedvégi két pontos előny (18-20). A másik oldalon is akadt azért vezéregyéniség, a végül 15 pontig jutó

Bálint Réka

igyekezett megnehezíteni a vendégek dolgát. Aztán vezéregyéniség ide vagy oda, beragadtak a vendéglátók a második negyed rajtjánál, percekig képtelenek voltak kosárba találni, míg a Szegednél Németh szórt egy triplát,

Rasheed Rita

és

Laklóth Anna

pedig szállították a pontokat, időkérésre kényszerítve ezzel

Peresztegi-Nagy Ákos

hazai vezetőedzőt. Meglódult a Szeged 34-25-re, s talán már úgy tűnt sima meccs lesz, amikor jött a vendég rövidzárlat és a bajai blitzkrieg: 14 pontot szórtak zsinórban Bálinték és mínusz néggyel mehetett szünetre a Szeged (39-35). Baján nehezen indulnak a negyedek, legalábbis úgy tűnt a második félidő kezdetén, mert ugyan mindkét fél hibázott, de kétszer is időt kértek emiatt a vendéglátók. Roglicsék azonban lecsaptak a kapálódzó hazaiakra: a szerb center lepattanószerzései és hasznos támadójátéka révén fordult a kocka ahogy az eredmény is a negyed végére (47-53). Az utolsó negyedben szükség volt az összpontosításra a Szegednél, mert sikerült ugyan növelni az előnyt, ám azt a bajaiak gyorsan lefaragták, és egyenlítettek 62-62-re. Németh és

Roglics

azonban biztos kézzel dobta a kosarakat, lehettek azok egy vagy két pontosak és sikerült megőrizni egy minimális előnyt a végére (67-69). E fontos győzelemmel a Szeged előrelépett a negyedik helyre a tabellán, egy napra legalábbis biztosan: a Ferencváros vasárnap játszik, a zöld-fehérek a második helyen álló pécsieket fogadják. Ha kedvezően alakul a mérkőzés, egyelőre biztosan megmarad a negyedik hely. Azonban nincs még vége az évnek: jövő csütörtökön, december 16-án a francia Nantes-ot fogadja a csapat az Európa-kupában, majd 19-én a BSE látogat Szegedre, végül 22-én kerül sor a franciák elleni visszavágóra idegenben. Így aztán van még miért szurkolnunk a lányoknak idén!

Női kosárlabda NB I/A, alapszakasz, 15. forduló

Bajai NKK – Szeviép-Szeged 67–69 (18-20, 21-15, 8-18, 20-16)

Baja, Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok. Vezette: Farkas G., Söjtöry T.

Baja:

BOZÓKI 14, BÁLINT 15/3, Szabó 1, FÜRTÖS 15/9, SZEPSI 9/3.

Csere:

Gorjonácz 5/3, Theodorán 6, Kühn 2.

Vezetőedző:

Peresztegi-Nagy Ákos.

Szeged:

NÉMETH 25/9, Fejes 8, Farkasinszki 2, RASHEED 13/3, Lengyel 3.

Csere:

ROGLICS 11, Laklóth 7.

Vezetőedző:

Bencze Tamás.

Kipontozódott:

Theodorán (34'). Bencze Tamás:

"Háromszor is megnyerhettük, eldönthettük volna a mérkőzést. Elmentünk 10-12 ponttal, de két perc alatt visszahoztuk a hazaiakat, fegyelmezetlenségünk és dekoncentráltságunk miatt így háromszor egyenlíthetett ki a Baja. Fejben kicsit elfáradtak a lányok az év végére. De győzni tudtunk és ez a lényeg. Most pedig a Nantes elleni összecsapásra kell koncentrálnunk."

További eredmények:

BSE-FCSM – ZTE-NKK 57-87 Vasas-Csata – SEAT Lami Véd Győr 58-81 Nanette FTC - Pécs 2010

vasárnap 17.30

Szolnoki NKK - Atomerőmű-Szekszárd

vasárnap 18.00

BEAC-Újbuda - MKB-Euroleasing

vasárnap 18.00

A női kosárlabda NB I/A jelenlegi állása:

1. MKB-Euroleasing Sopron131211115–8030.96225
2. Pécs 2010121111086–7040.95823
3. SEAT Lami Véd Győr141221116–8560.92926
4. Szeviép-Szeged141041062–9310.85724
5. Nanette FTC1394887–8530.84622
6. ZTE NKK14951043–9310.82123
7. Szolnoki NKK1367934–10240.73119
8. Atomerőmű KSC1358898–9590.69218
9. Bajai NKK1459925–9960.67919
10. Vasas-Csata14311853–9820.60717
11. BSE14311847–11130.60717
12. Ceglédi EKK13112784–11490.53814
13. BEAC-Újbuda13112749–9980.53814

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.