Sport

Kosárlabda: Nem sikerült a bravúr a Kosársulinak

Kosárlabda: Nem sikerült a bravúr a Kosársulinak

2010. december 21., kedd
Kosárlabda: Nem sikerült a bravúr a Kosársulinak

Sajnos nem sikerült a bravúr, hiszen győzelemmel távozott az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli otthonából szombaton a listavezető Jászberény az NB I/B csoportos férfi kosárlabda bajnokság legutóbbi fordulójában. A huszonegy pontos vereség kulcsa a palánk alatti klasszis teljesítmény volt.

Már az első negyedben látszott, hogy a vendégek nem B csoportos szinten játszanak, bár ez eddigi teljesítményük alapján sem volt meglepetés. Az ötödik percben hét pontos vendég előnyt mutatott az eredményjelző, a Kosársuli

Elek András

időkérésének ellenére sem tudott felzárkózni, sőt az előny tovább növekedett, a bajt tetézte a mindössze nyolc szerzett pont is. A fordulat a második negyed közepén állt be, ekkor a jászságiak már majdnem hússzal vezettek, de

Babut

és

Szilágyi

eredményes játékának köszönhetően a félidő végére visszatértek a remények tíz közelébe került a hazai gárda. A továbbiakban azonban már semmi nem jött össze, hiszen a rendkívül erős játékos állománnyal rendelkező vendégek szinte semmit sem engedtek Utasiéknak, akik csak vergődtek a pályán, jórészt azt sem tudták, hogy mi zajlik a palánk alatt, ahol a

Horváth, Godena, Kovács

trió uralta a légteret. Az óriási vendég fölényt a statisztika szemlélteti a legjobban, míg a vendégek ötvenkét labdát kaptak le, addig Kukláék csak huszonegyig jutottak. Ez hazai pályán mondani sem kell, hogy végzetes hiba lehet még egy gyengébb képességű csapat ellen is. A negyedik periódusban mélyültek el a gondok csak igazán, ekkor volt, hogy majdnem harminccal vezettek a jászberényiek, végül azonban a betegen játszó Vas vezérletével sikerült kicsit kozmetikázni az eredményen. Ez így is csak arra volt elég, hogy az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli begyűjtse második szezonbeli vereségét, a folytatás januárban következik.

EnterNet Vásárhelyi KS – Jászberény 66-87 (8-23, 22-18, 17-33, 19-13)

Hódmezővásárhely, 350 néző. Vezette: Gál, Farkas, Varga

Kosársuli:

Dani 3, Utasi 8, Mócsai 5, Vas 7/3, Kukla 9.

Csere:

SZILÁGYI 14, Grezsa -, Shéda -, Rácz -, BABUT 20.

Vezetőedző:

Elek András.

Segédedző:

Kis Sándor. Elek András:

„Azt tudtuk, hogy sem magasságban, sem súlyban nem leszünk partiban, de sajnos játéktudásban sem voltunk egy súlycsoportban. Centereink elgondolkodhatnak azon, hogy a Jászberény 52 (!!!) lepattanót szedett, míg mi 21-et...”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.