Sport

Kosárlabda: a Szeviép-Szeged csapata szerződést bontott Keller Annamáriával (FRISSÍTVE)

Kosárlabda: a Szeviép-Szeged csapata szerződést bontott Keller Annamáriával (FRISSÍTVE)

2010. december 10., péntek
Kosárlabda: a Szeviép-Szeged csapata szerződést bontott Keller Annamáriával (FRISSÍTVE)

A Szeviép-Szeged NB I/A-s női kosárlabdacsapatának elnöksége pénteken szerződést bontott a csapat korábbi válogatott játékosával, Keller Annamáriával. A döntést a centernek a szezonban nyújtott gyenge teljesítményével indokolta a vezetés.

Az elnökség a center vasárnapi, Cegléd elleni győztes bajnokin nyújtott gyenge teljesítményét (12 perc, 4 pont, 2 lepattanó, 3 assziszt) látva, valamint tekintetbe véve a szezonbeli statisztikákat és a mutatott teljesítményt, úgy ítélte meg, hogy ezek nem állnak megfelelő arányban a center fizetésével, s így a szerződésbontás mellett döntöttek. A döntést részben

a klub jelenlegi nehéz anyagi helyzete

is indokolja. A Keller produkciója a korábbi figyelmeztetések dacára sem javult, kifejezetten gyenge volt az utóbbi időszakban, de a szezonbeli statisztikákat böngészve sem túl meggyőző a teljesítménye. Tizenegy mérkőzéséből nyolcszor volt kezdő, átlagosan 15 percet töltött pályán, 3,8 pontot (összesen 42), 2,7 lepattanót (összesen 30) szerzett és 0,9 asszisztja (összesen 10) volt. Ez nem az a teljesítmény, amiért

a nyár folyamán a csapat leigazolta

. Az eredeti szándék szerint a 32 éves, 189 centiméter magas Keller a védekezés rutinos alapembere lett volna a csapatban, lepattanó-szerzés, és az irányító támogatása lett volna a feladata, e célkitűzéseket a mérkőzéseken azonban általában gyengén tudta teljesíteni. "A csapattársak elfogadták a döntést" - mondta el megkeresésünkre

Donkó Orsolya

klubigazgató. "Ugyanakkor mindenkivel elbeszélgettünk és megerősítettük őket abban, hogy nem áll szándékunkban megválni tőlük, játékukra a későbbiekben is számítunk. Azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben, és a saját jelenlegi gazdasági helyzetünkben nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan, magas fizetésű profi játékost tartsunk, aki nem szállítja az eredményeket" - tette hozzá a csapatot vezetőedzőként bajnoki ezüstig vivő egykori játékos. Emellett a klub tovább igyekszik azt az irányvonalat is tartani, mely szerint a máshonnan igazolt hazai profik mellett helyi fiatal tehetségeknek is lehetőséget biztosítson - elég csak

Kováts Annára

vagy a sérüléséből lábadozó

Laczi Editre

gondolnunk. Keller Annamária pótlásáról januárban döntenek, addig is a Cegléd ellen lepattanószerzésben brillírozó

Iva Roglics

és

Farkasinszki Orsolya

párosnak kell megoldani a feladatokat, illetve 4-es poszton

Rasheed Ritára

vár több játéklehetőség. A kosárlabdaberkekben csak “Mackóként” ismert Keller Annamária 2010 nyarán igazolt az előző szezonban Euroligában szereplő Szeviép-Szegedhez. Keller 1994 és 2005 között a MiZo Pécs csapatát erősítette, a baranyaiakkal nyolcszoros magyar bajnok és magyarkupa-győztes, illetve kétszer szerzett euroligás bronzérmet. Ezt követően két szezont Diósgyőrben, egyet Szolnokon, majd megint kettőt Győrben töltött el a magyar válogatott korábbi középjátékosa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.