/

Ingyenes „történelemórák” szegedi diákoknak Vásárhelyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeummal köthet megállapodást a szegedi önkormányzat, amennyiben a testület támogatja Hüvös László humán közszolgáltatási tanácsnok önálló képviselői indítványát. Az előterjesztés értelmében a szegedi iskolások ingyen látogathatnák az 1945 és 1990 közötti korszakot bemutató intézményt, továbbá a vásárhelyi zsinagóga mögött létesült első vidéki Holokauszt Múzeumot is.

December 10-én ülésezik a szegedi képviselő-testület, s a többi között tárgyalják Hüvös László humán közszolgáltatási tanácsnok előterjesztését is. Az ehhez kapcsolódó megállapodás elfogadása esetén az önkormányzati fenntartású általános- és középiskolák diákjai tanórák vagy tanulmányi kirándulások keretében belépőjegy nélkül látogathatnák ezen vásárhelyi intézményeket, mely a tananyag elsajátítását, illetve a korszak jobb megértését segítheti elő.
„Különösen a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek számára fontos ennek az 1945 és 1990 közötti korszaknak a bemutatása” – vallja az Emlékpont intézményvezetője, Blazovich Péter. Ez a korosztály tanulja ugyanis a huszadik század történelmét, melynek egyik jelentős szeletét különleges módon dolgozza fel az Emlékpont. Azt tapasztalják a múzeumi szakemberek, hogy sok esetben nem jut elegendő idő az 1945 utáni korszak szemléletes tanítására, ebben nyújt segítséget az Emlékpont. „Úgy gondoltuk, hogy a múzeumlátogatást és a rendhagyó történelemórák szervezését ki lehetne terjeszteni a szegedi iskolákra” – utalt Blazovich arra, hogy a vásárhelyi diákok évek óta rendszeres vendégei az intézménynek. Mint megtudtuk az 1956-os eseményekhez, illetve a holokauszt és a kommunista áldozatok emléknapja kapcsán versenyeket is szoktak szervezni iskolásoknak, melyhez örülnének, ha csatlakoznának a szegedi diákok is.
Az együttműködés megkötése anyagi terhet nem jelent a szegedi önkormányzatunknak, ám Hüvös szerint e lépés Szegedet és Hódmezővásárhelyt újabb intézményesült kapoccsal kötné össze, mely segítené történelmünk megértését és elsajátítását. A múzeumot fenntartó vásárhelyi önkormányzat támogatja Hüvös László előterjesztését, hiszen ez nem jelent plusz terhet az Emlékpontnak, s emellett örülnek ha minél több diák megismeri a múzeumot.


Emlékpont

Előző sztori

Röplabda: egy szettre volt elég a HPQ-Szeged

Következő sztori

Futsal: kötelező szegedi győzelmek várhatók