Szórakozás

Idén is lesz ópusztaszeri karácsony

Idén is lesz ópusztaszeri karácsony

2010. december 10., péntek
Idén is lesz ópusztaszeri karácsony

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark bensőséges hangulatú programmal szeretne hozzájárulni a karácsony még szebbé, tartalmasabbá tételéhez. Az ünnepi alkalom a magyarság összetartozását hangsúlyozza, kiemelve az egymás iránti felelősségvállalás fontosságát. Ez az üzenet most olyan határainkon inneni és túli gyermekek, fiatalok közreműködésével fogalmazódik meg, akik lakóotthonokban töltik a szeretet ünnepét.

A rendezvény díszvendégei:

Magyar Anna, Csongrád Megye Önkormányzatának elnöke Soltész Miklós, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkár Böjte Csaba, ferences szerzetes

Közreműködők:

• a CSMÖ lakóotthonaiból gyermekek, • a Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai otthonából érkező szereplő gyerekek, • Kothencz János és az Ágota Alapítvány által támogatott szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok és állami gondoskodásban élő gyerekek A rendezvény időpontja: 2010. december 17.(péntek), 10:00 óra Helyszín: a skanzen Alsóvárosi portája illetve a Rotunda épülete A rendezvényre a belépés díjtalan. A Rotunda kiállításaira és a Feszty-körkép megtekintésére aktuális belépőjegyáraink érvényesek.

A Magyarok Karácsonyának programja

9.30-tól: vendégek fogadása a Skanzenben Az Olvasókör épületében és udvarán várjuk az érkezőket, amely az 1920-as évek tanyasi hangulatát megidéző környezet 10.00 - 10.30 Betlehemezés a Skanzenben 11.00- 12.00 Karácsonyi ünnep a Rotundában Köszöntő gondolatok: 11.00-11.05 Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke 11.08-11.20 Soltész Miklós, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkár 11.20-11.30 A nagyszalontai gyerekek rövid produkciója, ebben misztériumjáték, ének és zene játssza a főszerepet 11.30-11.50 Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatai advent kapcsán a reményről, várakozásról 11.50-12.00 A gyerek közös éneklése

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.