Közélet

Elkészült az új kolontári védőgát

Elkészült az új kolontári védőgát

2010. december 23., csütörtök
Elkészült az új kolontári védőgát

Elkészült a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség teljes biztonságát garantáló kettes gát Kolontáron, a védmű gáttestének és résfalának műszaki átadása megtörtént - mondta Takács Árpád ezredes, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka csütörtökön az MTI-nek.

A Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely biztonságát garantáló völgyzáró gát 1300 méter hosszú. Takács Árpád elmondta, hogy a védmű kiegészítő funkciójaként szolgáló beépített zsilip és automata semlegesítő rendszer kiépítése a tervek szerint január elején fejeződik be. A vízzáró technológiával megépült kettes gát megvédi a településeket az esetleges újabb iszapömléstől, összefogja és szabályozott medrekben engedi majd ki a semlegesített csurgalékvizeket. Az alapjainál harminc méter, koronájánál hat méter széles, mintegy öt méter magas építmény a timföldgyár által már korábban megépített kettes számú körgát nyomvonalán épült, a zsilippel és az automata semlegesítő rendszerrel minden környezetkárosítást kizárnak - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.