Sport

Don Bosco-bajnokság – a sport összeköt

Don Bosco-bajnokság – a sport összeköt

2010. december 20., hétfő
Don Bosco-bajnokság – a sport összeköt

Ökumenikus futballbajnokságot indítottak Szegeden lelkes keresztény fiatalok. Az első őszi idény tapasztalatait összegezte lapunknak a belvárosi plébánia csapatát erősítő Thurzó Balázs, a sorozat egyik főszervezője.

Az előzményekről szólva

Thurzó Balázs

elmondta, hogy már a 90-es évek elejétől szerveződtek a keresztény ifjúsági közösségek között versenyek különböző sportágakban, melyek általában egy-két napos kupákként lettek meghirdetve. Ezek más-más szervezővel, de hosszú éveken át sikerrel mozdították meg a fiatalokat, míg néhány éve abbamaradtak. Az ifihittanra járó középiskolások, egyetemisták viszont hiányolni kezdték, ezért egy ideje többen is gondolkodtak ezek újraindításáról.

Püspöki támogatással, műfüves pályán

„Idén tavasszal szerveztünk Sziksóstón egy keresztény ifjúsági sportnapot, ahol először került szóba konkrétumokkal ennek a mostani bajnokságnak az ötlete.

Groma Géza

újszegedi barátommal közösen kezdtünk gondolkodni a lehetőségeken, elsősorban azon, hol tudnánk műfüves pályán megrendezni a meccseket, mivel nem szerettünk volna betonon focizni. Több lehetőséget végignéztünk, végül a Hermann Ottó Kollégiumtól kaptuk a legbarátibb árat a pályabérletre, így hozzájuk szervezhettük a bajnokság mérkőzéseit” - mesélte Thurzó Balázs. Ezután a lebonyolításról szóló terveikkel felkeresték

Kiss-Rigó László

megyés püspököt, aki a keresztény ifjúsági futballbajnokság ötletét támogatásra méltónak találta, ezért felajánlotta, hogy a pályabérlet teljes összegét kifizeti a nevező kilenc csapat helyett.

A sport vallásközi összefogást teremt

„Azért Don Bosco néven indítottuk el a bajnokságot, mert az ő élete és

a fiatalokkal és fiatalokért folytatott munkássága

olyannyira példaértékű minden keresztény számára, amit nem katolikus testvéreink is el tudnak fogadni” - magyarázta a főszervező. A kilenc nevező között helyet kapott a szegediek (felsővárosiak, dómosok, újszegediek, dorozsmaiak, a Szent Imre Kollégium öregfiúi vagy a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola színeiben indulók) mellett egy szentesi csapat, de jelentkeztek baptista és evangélikus fiatalok is. Az eredmények követhetők

a bajnokság honlapján

is, illetve néhány mérkőzést

interneten is megtekinthetnek

az érdeklődők. Ősz óta további érdeklődő közösségek is jelezték bekapcsolódási szándékukat, így várhatóan a következő ősszel még több résztvevővel indulhat a pontvadászat a Don Bosco Bajnokság 2. idényében. „Nagy álmunk, hogy a már most is ökumenikus versenyként működő bajnokságot tovább bővítsük, akár zsidó vagy mohamedán ifjúsági csapatokkal is, hiszen az egy istenbe vetett hitünk velük is összeköt – és a sport segíthet megtalálni további közös pontokat is” - fogalmazott Thurzó Balázs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.