Sport

Csütörtökön maratoni Kék Mókus Kupa döntők

Csütörtökön maratoni Kék Mókus Kupa döntők

2010. december 28., kedd
Csütörtökön maratoni Kék Mókus Kupa döntők

Az év utolsó előtti napján a döntők maratoni sorával ér véget az idei Kék Mókus Kupa. A mérkőzések reggel 9 órától este 19 óráig szinte megszakítás nélkül zajlanak az újszegedi sportcsarnokban. Lesz médiafoci, öregfiúk meccs és ajándéksorsolás is.

Csütörtökön véget ér Szeged legnagyobb teremlabdarúgó-tornája, a Kék Mókus Kupa, de a szervezők és a részt vevők megadják a módját a torna zárásának és az óév elbúcsúztatásának: reggel 9 órától este 19 óráig 600 percen keresztül pörög a labda a mókuskerékben a maratoni finálésorozat során. A délelőtt folyamán a harmadik helyért vívandó csaták zajlanak, le, majd délután következnek a kategóriák döntői. Emellett nyitásként a Médiaválogatott (soraiban szerkesztőségünk képviseletében

Dobó Csabával

) a Forráskúttal csap össze, de lesz Honvéd - SZEOL öregfiúk meccs is, afféle visszavágójaként a két csapat szurkolói által lejátszott tavalyi mérkőzésnek (melyen a hazaiak nyertek 5-3-ra). A tornára a belépőjegy 500 forintba kerül és tombolaként is funkcionál, a nyílt kategória 18 órai kezdetű döntője előtt tartandó sorsoláson LCD-tévét, mountain bike-ot, vagy éppen Anna Fürdő bérletet is lehet nyerni. A belépés 12 éves kor alatt díjtalan. A SZEGEDma.hu az eseményről a nap folyamán többszöri bejelentkezésekkel, riportokkal és fotókkal ad folyamatosan frissülő beszámolót.

Részletes program:

09.00: Médiaválogatott - Forráskút 10.00:

+45

, harmadik helyért: SZAK Öregfiúk - Együtt Szegedért Egyesület 10.45: Eredményhirdetés 11.00:

+35

, harmadik helyért: Fit World - Első Beton 11.45: Eredményhirdetés 12.00:

-35

, harmadik helyért: Laczkó Bt. - Ret FC 12.45: Eredményhirdetés 13.00:

Nyílt

, harmadik helyért: Együtt Szegedért Gól Söröző - Jan-Ker Kft. 13.45: Eredményhirdetés 14.00:

+45, Török György Emléktorna

: Első Beton - Ficak +45 14.45: Eredményhirdetés 15.00:

+35

, döntő: Silstar - bakelitbolt.hu 15.45: Eredményhirdetés 16.00:

-35

, döntő: Micro Meat Kft. - Hársfa Söröző 16.45: Eredményhirdetés 17.00: Budapest Honvéd - SZEOL AK öregfiúk gálamérkőzés 17.45: Eredményhirdetés 17.50: Ajándéksorsolás 18.00:

Nyílt

, döntő: Young Boys - Varga Pince 18.45: Eredményhirdetés

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.