Írjon nekünk

Egyház

Böjte Csaba – Kétezer árva atyja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Fáradhatatlanul úton van, akár az árvák utazó nagykövetének is nevezhetnénk. Erdély 62 településén már csaknem kétezer-kétszáz gyermek gyarapítja az általa létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány népes családját. Előadásaiból, beszélgetőkönyveiből egyre többen merítenek erőt. Böjte Csaba ferences szerzetest a minap Ezüstfenyő Díjjal jutalmazták.

Olyan a remény az ember számára, mint járműnek az üzemanyag, mint puskának a puskapor. Merjünk csak beletaposni a gázpedálba! Mit sem érünk vele, ha csak duzzogunk tehetetlenül és sértetten a sarokban, csordultig telve az önsajnálattal – ezekkel a hasonlatokkal biztatja a máriabesnyői lelkigyakorlat résztvevőit Böjte Csaba atya az ő magával ragadó stílusában, mikor megérkezem.

Pedig ha valakinek, neki aztán oka lett volna orrolnia a sorsra, hiszen az édesapját – akit nem másért, mint egy politikai célzatú verséért börtönöztek be – már ötesztendős korában elvesztette, emléket is alig őriz róla. Korán megtapasztalta viszont a kemény mezei munkát, igaz, utána fürdéssel kárpótolta magát a hűvös patakban. Panaszkodásra ma sem fecsérli az időt Csaba testvér, ahogy Erdély-szerte nevezik. Olyan iramban járja az útját és teszi a jót, hogy bízvást hihetjük, a rossz előbb-utóbb lemarad mögüle. Az atyával készült interjút az erdely.ma hírportál Hitvilág című rovatában olvashatjuk.

Kommentek

Egyház

Erdő Péter: Mindszenty József boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímásának mielőbbi boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Hit pajzsa díj átadó ünnepségén. Kommentek

Tovább olvasom

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Egyetem

Új-zélandi módszerrel lépnek fel az iskolai problémák ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Gál Ferenc Főiskolán a resztoratív módszerről tartottak konferenciát hazai és külföldi előadókkal. Már most támogatja a szemlélet elterjesztését az EMMI, de az újabb szabályozások kialakításában sokat segíthetnek a hasonló tanácskozások.

Tovább olvasom

Aktuál