Rúzs

Hölgyválasz: Akikkel közösen fejtjük meg az élet rejtvényeit

Hölgyválasz: Akikkel közösen fejtjük meg az élet rejtvényeit

2010. december 2., csütörtök
Hölgyválasz: Akikkel közösen fejtjük meg az élet rejtvényeit

Nagymamám udvara varázslatos, van benne eperfa és felfuttatott szőlő, ami mindig enyhet ad a nyári kánikulában. A házhoz tartozó nyitott folyosón jókedvű ebédek illata száll, bölcs gondolatok sora telepszik meg.

A régi patinás asztal körül már megannyi kisdiák hajolt a füzete fölé, hogy ’Magdi néniként’ ismert nagymamán tanítsa, okítsa őket, a tudásra szomjas kis kobakokat. Nagymamám notórius keresztrejtvényfejtő, akárcsak az unokája, itt ezen az asztalon szoktuk közösen megfejteni a bölcs gondolatokat és nevetéssel kecsegtető csattanós befejezéseket: ő elkezdi, én folytatom, még akkor is, ha csak egy-két szót van időm sebtében odavetni, az egymást keresztben elszelő rubrika folyamokba. Már tél van, így a belső szoba meleget adó konvektora kattog megnyugtató ütemet, most itt fejtjük közösen azt a rejtvényt, keressük a betűk összességében rejlő talányt. Felnézek egy képre, ami szoba falán függ és visszaemlékszem, talán négy éves lehettem, amikor először fogott meg ennek az akkor még „bácsinak” a vonása, aki egy hegy tetején ül, és végtelen nyugalom árad tekintetéből. – Mama emlékszel arra, amikor először kérdeztem meg tőled, hogy ki ez a „bácsi”? – Nem édes lányom nem emlékszem. – Azt mondtad, Ő Jézus. Én meg tovább faggattalak: kicsoda az a Jézus? – Hát Jézus az a személy, akitől bármit lehet kérni. – válaszoltad természetes egyszerűséggel. Én ezt teljes gyermeki komolysággal vettem a lelkemre, ezért igen határozott alku folyamatba kezdtem a „Jézusnak” mondott személlyel, soroltam kívánságaimat: cserébe a bukfencek számát dobtam áruba. Próbáltam kifürkészni, hogy vajon hány bukfencet érhet egy adott óhaj. Kész voltam produkciómat végrehajtani, amennyiben úgy éreztem, hogy az jogos mértékű lehet a csere ügyletre nézve. Utána kétkedő tekintettel figyeltem vonásait, de a képről mindig ugyanaz a derű és nyugalom áradt arcáról. Próbáltam ennek a bácsinak „megpuhítani” a szívét, hátha megláthatom én is, hogy mit rejt a kívánságkosara. Gyermeki tűzben próbáltam meg mama állítását, hogy megmarad-e. Azóta hosszú évek teltek el, és már nem a bukfenc a tét, sok mindent kellett látnom ahhoz tudjam, még csak bukfencet sem kell vetnem ahhoz, hogy megpuhítsam ennek a „bácsinak” a szívét. Az életem egyik legnagyobb rejtvényének az első kereszt szavát írta be akkor nagymamám a lét kereszt tablójába, most mosolyog az emlékemen, a konvektor tovább kattogja kellemes ütemét, a tél már elhozta a korai sötétedést odakint, ránézek az asztalon heverő keresztrejtvényre, aztán fel a képre: mamával valóban közösen fejtjük a rejtvényeket. Vannak emberek életeinkben, akik a számunkra nagy rejtvények egy-egy keresztszavát, valóban beírják a nagy talányokba, hogy aztán mi magunk életünk folyamán a hiányzó sorokat és oszlopokat kitöltsük. Sokszor már érett meggyőződéseinket, látásmódunkat kész egészként szemléljük és elfeledjük a mögöttes mozzanatokat, amik lehet, évtizedekre tekintenek vissza. Egy-egy mozzanathoz kapcsolódhat egy-egy személy, aki lehet épp valami talány formájában tálalt elénk egy kérdést, hogy gondolkodásra sarkaljon, vagy, hogy bátorítson bennünket, próbáljuk meg „tűzben” is a biztosnak vélt „egy meg egyet”, ami csak általában véve kettő. Lehet úgy szemlélni az életet, hogy mindenki a maga erejéből boldogul, de vétek lenne megtenni ezt a keserű megállapítást. Személyes családi és baráti kapcsolataink révén épülhetünk és ez az építő folyamat nem belátható gyorsasággal megy végbe, az idők néha gonoszok, de van az időnek jó munkája is: érdemes hűséggel őrizni meg gondolatinkban megfejtésre váró talányokat. Kedves Olvasók, örömmel veszem hozzászólásaikat: Önöknek ki segít megfejteni az élet nagy rejtvényeit?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.