Kultúra

Republic - a legenda Szegeden + FOTÓK

Republic - a legenda Szegeden + FOTÓK

2010. december 2., csütörtök
Republic - a legenda Szegeden + FOTÓK
A legtöbbeknek a „Szállj el kismadár” jut róluk eszébe, vagy az „Indul a mandula” és a „67-es út”. Nemigen találunk olyan embert, aki még ne találkozott volna valamelyik dalukkal. A Sólyom Utcai Segítő Kezek Alapítvány által szervezett jótékonysági koncert fellépőjeként a Nemadomfel együttes után az ez évben immár húszéves Republic együttest is köszönthette a közönség november 29-én a szegedi Nagyszínházban. A tagokkal múltról és jövőről egyaránt beszélgettünk. Dupla CD, DVD, március 15-i Papp László Budapest Sportarénabeli jubileumi koncert, külföldi fellépések – mozgalmas évet hagy maga mögött a Republic. A jubileum kapcsán (akárcsak tíz évvel ezelőtt) ismét könyv is jelent meg az együttesről, melyben a tagok bemutatkozása mellett művészbarátok, alkotótársak is vallanak az együttesről. Az interjú- és dokumentumkötetet Zoltán János szakíró, zenei menedzser jegyzi. Ebben Cipő (Bódi László) így fogalmaz a zenekarról kapcsolatban: „A Republicra sokkal nagyobb súly fog nehezedni, mint most, mert pontosan tudom, mi történt az elmúlt két évtizedben.A mi generációnkban a Republichoz nagyságrendben hasonló zenekarok nem annyira populárisak, mint mi. Az idő nekünk dolgozik, egyre nagyobb legenda lesz a Republic. Tíz év múlva mindez hatványozottabban fog jelentkezni, ha el nem rontjuk.”

Lét a közönség által

Hiteles zenekar

„A Republic védjegy” – vallja Patai Tamás. „Attól is hosszúéletű, mert hiteles zenekar. Soha nem vettünk részt a bulvármédiában, ami az elmúlt 10-15 évben átöleli kishazánkat. Nem láthatnak minket vacsoracsatákban, főzőműsorokban, bulvárlapok címlapján. Tudatosan elzárjuk magunkat ezektől a csatornáktól.”
„A Republicot elsősorban a közönség tartja össze. Attól hosszú életű a zenekar, hogy eljönnek a koncertjeinkre, de egyébként nincs titkos recept, minden lemezünket, dalunkat teljesen ösztönösen készítjük, abszolút nem mesterkélt, nem izzadtságszagú” – magyarázta portálunknak Patai Tamás gitáros. „Nem tudjuk a titkot. Ha tudnánk, lehet, hogy nem is működne. A közönségen múlik az egész zenekar: ameddig szeretnek minket, addig létezünk” – tette hozzá. Patai Tamás úgy látja, persze a zenei ízlésük alakult a húsz év alatt, ahogy az ember maga, úgy a hangzás is változik, de az út és az egész produkció gyökeresen nem módosult. Arra a kérdésemre, hogy mintha az utóbbi évek Republic-albumaiban egyre absztraktabb, nagyobb asszociációs készséget feltételező szöveg kerülnek ki a húrok közül, Patai elmondta, a szövegeikre mindig is jellemző volt, hogy nyitva hagyunk kapukat, és az ember azt képzel bele, amit akar.

Szimfonikus Republic

Jövőre egy újabb stúdiólemezt terveznek. „Hála Istennek annyi fellépésünk van idén is, hogy úgy készítünk lemezt, hogy közben folyamatosan játszunk. Március 15-én tervezünk egy koncertet a Kongresszusi Központba, amelyik szimfonikus zenekarral valósul meg. Az utóbbi időben három olyan fellépésünk is volt, amelyen nemcsak Republic-dalokat, hanem szimfonikus műveket is játszottunk” – magyarázta Patai Tamás. „Ezelőtt tizenöt évvel is kísérleteztünk ilyennel, akkor egy szimfonikus zenekar kísért minket egy-két Republic-dal erejéig. Idén kaptunk a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválra egy meghívást, ott azt a felkérést kaptuk, hogy komolyzenét is játszunk. Mivel Bartók jegyében telt a fesztivál, Bartóktól is játszottunk. A miskolci fellépés annyira jól sikerült, hogy Debrecenbe és Nyírbátorba is vittünk hasonló koncertet” – mesélte Tamás.

Négyszerzős Republic

Az utóbbi évek lemezein megjelentek és hangsúlyt kaptak Cipő és Tóth Zoltán dalai mellett Boros Csaba számai is. „Egy idő után késztetést éreztem arra, hogy számokat írjak, na és megtanultam akusztikus gitározni tábortűzi szinten” – mondta mosolyogva az együttes basszusgitárosa. „Írtam egy szöveget, amit a fiúk lemeóztak. Nehéz ez a szövegírás, nem tartom magam jónak benne. A fiúk pedig minden évben kipréselnek belőlem egy szöveget, és elénekeltetik – mostanra ez hagyományossá vált” – tudtuk meg a basszusgitárostól. A Mohikán-lemez „Dudu” című számát is jegyző gitáros elmondta, kezdetben úgy indultak, hogy Cipő dalait kapták elő. „Ő talán egy korábban élő típus, rengeteg nagyon jó dala volt, kézenfekvő volt, hogy elővegyük és meghangszereljük, hiszen azok készen voltak szöveg és zene terén egyaránt. Azután mindenki kezdett jönni az ötleteivel, és mára kibontakozott a négyszerzős Republic: Patai Tomi, Zoli, Cipő és én. Zoli erősen felzárkózott mint szövegíró, és ő nagyon hajlamos a szavakban kifejezett festményekre. Az ő szövegei nem annyira kézzelfoghatók, Cipő helyenként nagyon nyilvánvalóan fejezi ki magát. Zoli szövegei egyben kicsit nagyobb teret nyitnak a Republic-dalok értelmezésének” – összegzett Boros Csaba. (Galériánkban a Republic mellett a jótékonysági est másik fellépője, a Nem adom fel zenekar képei is láthatók.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.