Sport

A Csongrád idén is a megyei foci elitjében

A Csongrád idén is a megyei foci elitjében

2010. december 28., kedd
A Csongrád idén is a megyei foci elitjében

A megye élvonalában futballozó Csongrádi Tiszapart SE idén is az élmezőnyben gyűjtögeti a pontokat. A bajnokságban magasan a legkevesebb gólt kapta, s 33 ponttal a dobogó harmadik helyén zárta az őszt, mindössze négy ponttal az első helytől. A tavalyi bajnok tehát továbbra is éremért hajt – kérdés csak az, milyen színt kap majd nyárra a medál.

A csongrádi labdarúgó klub évek óta meghatározó csapata a megye első osztályú bajnokságnak, amit a tavalyi évben meg is nyert, ám nem sikerült az egyesületnek és támogatóinak előteremteniük a plusz forrást, így nem vállalták az NB III-at. „A bajnokság megnyerése után ambivalens érzésekkel kezdünk bele a következő évadba, hiszen végül hiába lettünk bajnokok, pénzügyi okokból nem tudtuk vállalni az NB III-as szereplést. A fiataljainkban ez okozott némi csalódást, hiszen szerették volna magukat kipróbálni magasabb osztályban is. Idén az első és az utolsó fordulóban, a Tápé és a Mórahalom ellen nyújtottunk kiemelkedő teljesítményt, a többi mérkőzésünk kicsit szenvedősre, bizonytalanra sikeredett. Igaz, a megszerezhető pontok nagy részét begyűjtöttük, de a játékunk nem volt meggyőző. Közel sem szerepeltünk úgy, mint az előző évben. De mindent egybevetve teljesítményünk elég volt ahhoz, hogy az élmezőnyben teleljünk, s a dobogóért vívott harcban komoly esélyünk legyen akár az első helyre is” – mondta lapunknak

Keller Mihály

, a Csongrád csapatának edzője.

„Nagy változások nem várhatóak a keretben. A felkészüléssel kapcsolatban azonban vannak fenntartásaim, hiszen az időjárás minden télen okoz nehézségeket. Ami a tavaszi szezont illeti, azon fogunk dolgozni, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk, mint ősszel. Az elvárásokkal kapcsolatban pedig annyit mondhatok csak, hogy tavaly sem volt kitűzve az első hely, s most sincs. A dobogón kell végeznünk. A fő szponzorunk az önkormányzat, akinek eddig is sokat köszönhettünk, de az NB III-hoz milliókkal nagyobb költségvetés kell, mint amilyen a mostani, ezt pedig közös erővel elő kellene teremtenünk, hogy realitása legyen a magasabb osztályú szereplésnek” – zárta gondolatait a tréner.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.