Sport

60 éves Csapó Géza, a kajakkirály

60 éves Csapó Géza, a kajakkirály

2010. december 29., szerda
60 éves Csapó Géza, a kajakkirály

Szerdán ünnepli 60. születésnapját az egykori SZEOL AK kiváló kajakos, az 1973-as tamperei világbajnokságon három elsőséget begyűjtő olimpiai ezüst és bronzérmes, sokszoros magyar bajnok Csapó Géza, a "kajakkirály".

Csapó Géza

1950. december 29-én született Szolnokon. Sportpályafutását motorversenyzőként kezdte, ám egy súlyos baleset miatt váltani kényszerült. A Szolnoki MTE-ben

Sipula József

edző irányításával kezdett el kajakozni, később a SZEOL AK-ban

Kemecsei Imre

edzőnél folytatta a munkát. 1969-ben még az ifjúsági Eb-n indult, ám egy év múlva már a felnőtt világbajnokságon szerzett bronzérmet a 4x500 méteres váltó tagjaként. 1971-ben Belgrádban a váltó tagjaként lett először világbajnok. A legsikeresebb éve az 1973-as volt, hiszen a tamperei vb-n három számban is első lett (K-1 500 és 1000 méteren, valamint

Bakó Zoltánnal

K-2 10 000 méteren). Ebben az esztendőben őt választották meg az Év sportolójának Magyarországon. A következő években újabb egyéni győzelmeket aratott: 1974-ben K-1 1000 méteren, 1975-ben K-1 500 méteren már hatra növelte világbajnoki győzelmeinek számát. Nem véletlen, hogy ebben az időben világszerte „kajakkirályként” emlegették. Sajnos az olimpiákon korántsem ért el hasonló sikereket. 1972-ben Münchenben bronz-, majd 1976-ban Montrealban ezüstérmet nyert. Noha a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanári, majd a Testnevelési Főiskolán kajak–kenu szakedzői oklevelet szerzett, nem távolodott el a vizek világától. A szegedi klubnál előbb módszertani csoportvezetőként, később vezetőedzőként is dolgozott. Egyesben és párosban összesen 13 alkalommal nyert országos felnőtt bajnokságot. Az aktív sportolást 1980-ban fejezte be.

Eredményei:

Olimpiai 2. helyezett:

1976, Montreal: K-1, 1000 m

Olimpiai 3. helyezett:

1972, München: K-1, 1000 m

Hatszoros világbajnok:

1971, Belgrád: K-1 4×500 m váltó (Hesz Mihály, Giczi Csaba, Szabó István); 1973, Tampere, K-1, 500 m; K-1 1000 m; K-2 10 000 m (Bakó Zoltán); 1974, Mexikóváros, K-1 1000 m; 1975, Belgrád, K-1 500 m

Világbajnoki 2. helyezett:

1974, Mexikóváros, K-1 500 m

Világbajnoki 3. helyezett:

1970, Koppenhága, K-1 4×500 m váltó (Csizmadia István, Hesz Mihály, Svidró József)

Kétszeres világbajnoki 4. helyezett:

1975, Belgrád, K-1 1000 m; 1978, Belgrád, K-2 500 m (Svidró József)

Kétszeres világbajnoki 5. helyezett:

1977, Pancserevo, K-4 1000 m (Bakó Zoltán, Szabó István, Sztanity Zoltán); 1979, Duisburg, K-1 1000 m

Tizenháromszoros magyar bajnok:

1971, 1973, 1974, 1975, 1977 K-1 500 m; 1973, 1974, 1975 K-1 1000 m; 1979 K-1 10 000 m; 1974, 1975, 1977, 1978 K-2 500 m

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.