Szórakozás

Versszeretőket várnak irodalmi találkozóra

Versszeretőket várnak irodalmi találkozóra

2010. november 24., szerda
Versszeretőket várnak irodalmi találkozóra

Az immár 14 éve hagyományos novemberi Baka István-napok sorát idén is folytatja a költő nevét viselő alapítvány „ÉN ITT VAGYOK – ÜZENET ÚJ-HULIGÁNIÁBÓL" című programsorozatával. Ebben az évben a KÉP-SZÍN-HÁZ Alapítvány által működtetett Grand Café Mozi és a Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat munkatársainak segítségével valósul meg a rendezvény. A versszerető közönséget a Szegedi Tudományegyetem Móra Ferenc Kollégiumába (Középfasor 31-33.) várják 2010. november 27-én és 28-án reggel 9.30-ra.

Az eseményt különleges jelentőségűvé teszi az a tény, hogy a Baka István Alapítvány most ünnepli a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziummal kialakult közös, évről évre más tevékenységi formákban megnyilvánuló munkájának 10. évfordulóját. Eddig kilenc rendezvényen dolgoztak együtt Szegeden vagy Csíkszeredában. Szerveztek könyvbemutatókat, rendhagyó irodalomórákat, színpadi előadásokat, versmondó versenyeket és konferenciákat is. Rajtuk kívül itt lesznek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium és Orbán Balázs Gimnázium, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium, a nagyberegi (Kárpátalja) Református Gimnázium tanulói és tanárai, a zentai Vaccanto Együttes, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének képviselői is. A program szombati eseménye egy Kárpát-medencei vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny lesz, amelyre három korosztályból (általános iskolások, középiskolások, felnőttek) összesen 61 versenyző érkezik 20 kísérőtanár valamint 20-30 egyéb vendég társaságában az említett intézményekből és természetesen magyarországi településekről is. Nemcsak versenyről van azonban szó: az alapítvány nagyobb hangsúlyt fektet a második napon megvalósuló műhelymunkára, előadásokra, kapcsolatépítésre, a magyarul beszélő vidékek közötti híd szerepére. Ennek jegyében a vasárnapi, sokszínűségre törekvő kulturális program számos lehetőséget tartogat a résztvevők számára:

Orbán György

előadóművész bemutatja József Attila-műsorát,

Bombitz Attila

sorozatszerkesztő ismerteti a Tiszatáj Alapítvány által kiadott hatkötetes Baka-életmű-sorozatot, lesz filmvetítés, Baka-művek illusztrációiból készült kiállítás, komolyzene-hallgatás, városnéző séta és versmondóképző foglalkozás a zsűritagok (

Czene Zoltán

rendező,

Kovács Gábor

gitárművész,

Orbán György

és

Wiegmann Alfréd

) vezetésével. A rendezvényen Wiegmann Alfréd versszínházi alelnök személyében a Magyar Versmondók Egyesülete is képviselteti magát. Közreműködik még

Balog József

, a MASZK Egyesület vezetője,

Fabulya Andrea

irodalomtanár és

Tóth-Csamangó Blanka

(klarinét). Bár most emlékezünk meg

Baka István

halálának 15. évfordulójáról, ez a két nap nemcsak a névadó költőről, hanem – a rendezők szándékai szerint – az egész magyar irodalomról szól. Sőt, még ennél is tovább megy – nem csupán a résztvevők nagy része érkezik a határokon túlról, de az elhangzó művek harmada is, mivel a döntőre a versenyzőknek három műalkotást kell megtanulniuk: egy művet az egyetemes magyar irodalomból, egy Baka István alkotást és egy verset a költő műfordításai közül.

Egyéb tudnivalók ITT.

Program

„ÉN ITT VAGYOK – ÜZENET ÚJ-HULIGÁNIÁBÓL" Kárpát-medencei irodalmi, versművészeti találkozó és műhely

Szombat, november 27.

• 8.00 – 8.30 A kollégiumokban megszállóknak reggeli az SZTE Móra Ferenc Kollégiumában • 9.00 – 9.30 Regisztráció (SZTE Móra Ferenc Kollégium, Közép fasor 31-33.) • 9.30 – 9.50 Köszöntés, megnyitó: Balog József író, szerkesztő, a MASZK Egyesület vezetője, hangszerszóló: Tóth-Csamangó Blanka klarinét • 10.00 – 12.30 Verseny I. forduló (Sorrend: általános iskolások, középiskolások, felnőttek) • 12.30 – 13.30 Ebédszünet • 13.30 – 16.00 Verseny II. forduló • 16.00 – 16.30 Egy Baka István portréfilm megtekintése (készítette: Temesi Ferenc), amíg a zsűri tanácskozik • 16.30 – 17.00 Ünnepélyes díjkiosztás • 17.30 – Baka István emléktáblájának megkoszorúzása • 18.00 – A kollégiumban megszállóknak vacsora (Tündérkert, Szeged, Kelemen utca 11.)

Vasárnap, november 28.

• 8.00 – 8.30 A kollégiumokban megszállóknak reggeli (Móra Ferenc Kollégium) • 8.30 – 10.00 Szegedi séta • 10.00 – 11.00 Műhely I.: Baka István költészetének és a Tiszatáj Alapítvány kiadásában megjelent hat kötetes életműsorozatának bemutatása (Bombitz Attila irodalomtörténész, egyetemi docens) • 11.10 – 12.00 „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!”- Orbán György előadóművész József Attila-műsora • 12.00 – 14.00 Műhely II.: Versmondóiskola – versmondóműhely. A zsűritagok tanácsai; a versenyzők és tanárok kötetlen tapasztalatcseréje, beszélgetése a felkészülés nehézségeiről és örömeiről. Személyes ismeretségek kialakítása, címcserék, búcsú. • 14.00 – Szendvics; • 18.00 – Külföldieknek meleg vacsora (Tündérkert) A verseny során a következő személyek lesznek a versenyzők segítségére: A verseny háziasszonya, műsorközlője: Fabulya Andrea középiskolai tanár A zsűri tagjai: Wiegmann Alfréd – Versszínházi alelnök, Magyar Versmondók Egyesülete, Budapest Orbán György előadóművész, Szekszárd Czene Zoltán előadóművész, rendező, Szeged Kovács Gábor gitárművész, Szekszárd A Móra Kollégium igazgatónője: Erdélyi Ágnes

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.