Közélet

SzerenCSEKK – Megtévesztő a Magyar Posta?

SzerenCSEKK – Megtévesztő a Magyar Posta?

2010. november 30., kedd
SzerenCSEKK – Megtévesztő a Magyar Posta?

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének véleménye szerint a Magyar Posta nem tájékoztatja kellőképpen a fogyasztókat, amikor egy játékban való részvételre hívja fel őket, ez pedig megtévesztő lehet.

Ki ne találkozott volna mostanság a Magyar Posta SzerenCSEKK nevű nyereményjátékával, mely azt ígéri a sárga csekkek kitöltői számára, hogy a befizetett összeget visszanyerhetik minden nap? Azonban, mint legtöbbször, a feltüntetett csillagozott és apró betűs részeket áttanulmányozva már joggal kérdőjeleződhet meg az akció önzetlensége. A fogyasztók ugyanis ezt a kitöltendő formanyomtatványt automatikusan és ingyenesen kapják meg a befizetett csekkek után, emiatt joggal gondolhatják, hogy maga a játékban való részvétel is ingyenes. Sőt, ha valaki tudatos fogyasztóként viselkedve elolvas minden vonatkozó részt a kis papírlapon, vagy a Magyar Posta honlapján akár a részletes játékszabályzatnak jár utána, csupán ott is a „díjmentesen kapható képeslap” tájékoztatót látja. Bármennyire is ingyenesnek látszik azonban a részvétel, mégsem az. Ugyanis a játékban a kitöltött szerencse csekkek feladásával veszünk részt, amely viszont magával vonja az ehhez szükséges bélyeg megvásárlását. Mindez azt jelenti, hogy minden feladott szerencse csekkért, hiába hirdetik azt díjmentesnek, 80 forintos költséget kell fizetnünk. Fontos az is, hogy ha esetleg mégis szerencsénk lenne és visszanyerünk adott összeget, az ehhez való hozzájutás is feltételekhez van szabva. A játékszabályzat ugyanis egyértelműen kimondja, hogy csak úgynevezett Posta Kártyán kaphatjuk meg a nyereményünket. Ha pedig ilyennel nem rendelkezünk, akkor a sorsolást követő 30 napon belül postai folyószámlát kell nyitnunk, és ezzel egy időben Posta Kártyát kell igényelnünk. Mindezek fényében érdemes elgondolkodnunk azon, hogy tényleg megéri-e a fenti költségeket és időnket rászánva a játékban való részvétel, mely tulajdonképpen a szerencsejáték egy formája is lehet. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis ez utóbbi megvalósul azzal, ha a játékos pénzt fizet vagy vagyoni értéket nyújt, adott feltételek fennállása esetén pénznyereményre vagy vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá, valamint a vesztés vagy a nyerés túlnyomórészt a véletlentől függ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.