Közélet

Póda Jenő gazdasági tanácsnok a készülő költségvetési koncepcióról

Póda Jenő gazdasági tanácsnok a készülő költségvetési koncepcióról

2010. november 24., szerda
Póda Jenő gazdasági tanácsnok a készülő költségvetési koncepcióról

Csökkenteni a kiadásokat, felszámolni a pazarlást és a korrupciót

A Fidesz-KDNP a következő hetek során mindenki számára érthetően és egyértelműen szeretné felvázolni, milyen gazdaságpolitikai lépéseket tartana célszerűnek, illetve szükségesnek Szeged városában, illetve mi az a logika, amit elutasít, hiszen elfogadhatatlannak tart. Mindezekről a készülő költségvetési koncepció kapcsán beszélgettünk Póda Jenő gazdasági tanácsnokkal.

– Szeged város közgyűlése következő rendes ülésén, december 10-én tárgyal majd a 2011. évi költségvetési koncepcióról. A kiszivárgott hírek szerint Solymos László alpolgármester irányításával készül a tervezet, melyet Botka László polgármester terjeszt majd a városatyák elé. Milyen várakozásokkal tekint a szocialista városvezetők által megálmodott koncepció elé a legnagyobb frakció?

– Ilyenkor már sok tekintetben számot lehet vetni. Tudni kell, hogy a költségvetés minden évben rohammunkában készül az önkormányzatoknál. Ahogy ugyanis a parlament az esztendő végén elfogadja a következő évre vonatkozó adótörvényeket és költségvetést, utána viszonylag rövid az idő arra, hogy lebontsák ezt az önkormányzati struktúrára, s Szeged város magára nézve is feldolgozza, illetve ebből egy közgyűlési vitára bocsátható előterjesztés szülessék. E folyamatnak a lezárása február közepére várható, mint máskor is. Most az ezt megalapozó önkormányzati költségvetési koncepció 2011 nevű tervezet készül. Ez arra teremt lehetőséget, hogy a peremfeltételeket megvizsgáljuk, milyen keret közt tudunk mozogni, de sok változó van még benne.

– Milyen tényezők befolyásolják, határozzák meg a készülő költségvetési koncepció alappilléreit?

– Az első és legfontosabb az állam és az önkormányzat viszonya. Ezen a téren jelentősek lehetnek a változások, hiszen a polgári kormányzat áttekinti az önkormányzati feladatokat, megvizsgálja, hogyan működhet hatékonyabban a rendszer. Valószínű, hogy több feladatot visszavesznek majd állami kézbe, s a megyei kormányhivatalhoz is csoportosíthatnak néhányat. Ennek megfelelően pénzügyi, költségvetési átrendeződések is várhatóak. Bizonyos önkormányzati feladatokat pedig megszüntethet majd a kormány, amivel a túlbürokratizálódott rendszert szeretné javítani, ez megtakarítással is járna, és gördülékenyebbé teheti az ügyintézést. Ugyanakkor nem kell olyan brutális elvonásokra számítani, mint az előző - főleg a Bajnai-féle - kormányok alatt volt. A másik döntő faktor maga a gazdasági környezet. A termelő vagy szolgáltató cégeket érintő változások a helyi adókon vagy a szociális igényeken keresztüli mozgások révén érezhetőek az önkormányzat működésében. Tagadhatatlan tény: az előző kormányzat helytelen gazdaságpolitikája, valamint az erre rátelepülő gazdasági válság rányomta bélyegét az önkormányzatokra is, nagy károk keletkeztek. Ez a recesszió még most is tart, annak ellenére, hogy már látszódnak pozitívumok a magyar gazdaságban. Akadnak emellett specifikusan helyi problémák is, mint például a Szeviép csődje és felszámolása, ami nagyon komolyan fogja érinteni a várost. Elsődleges hatásként közel negyedmilliárd forintnyi helyiadó-kiesés várható, amire még egyszer ennyi hiány is rátevődhet járulékosan a beszállítókon, kis- és középvállalkozásokon keresztül. Utóbbiak egyébként is súlyos nehézségekkel küzdenek az MSZP-s kormányzat örökségéből fakadóan, nem beszélve arról, hogy a svájci frankos lakáshitelesek is rossz helyzetben vannak. Ha ezek a dominók dőlni fognak, akkor a szociális ellátórendszerünkre komoly terhek hárulhatnak majd! Állandósult a város jelentős eladósodásából adódó egyre nagyobb adósságszolgálat is. Az igénybevevők jövedelméhez képest nagyon magasak a közüzemi díjak, törvényi maximumon a legfontosabb helyi adó tétel. Mindenkinek tudomásul kell venni, hogy az államnak és városnak saját pénze nincs, a vállalkozások és magánszemélyek által befizetett adót lehet újraosztani, hitelből már minden területen így is túl sok van. Nem csak az adókból és tarifákból származó bevételek emelése a megoldás, rövid távon talán már nincs is hova, hanem a kiadásokat is kell csökkenteni.

A koncepció

A költségvetési koncepció alapvetően egy szöveges dokumentum, nem a következő évi konkrét előirányzatok részletes leirata. Összefoglalja az adottságokat, lehetőségeket, stratégiai célokat, számba veszi a kormányzattól várható eszközöket, illetve a gazdasági környezet sajátosságait. Az ebben foglalt alapelvek szerint kell tervezni majd magát a költségvetést. A képviselők módosító indítványokat is nyújthatnak be hozzá, elfogadhatják vagy elutasíthatják. Természetesen ha a többség nem fogadja el, akkor újat kell készíteni, de az élet nem áll meg. Sőt, adott esetben elfogadott költségvetés nélkül is működhet város. Budapest büdzséjét például 2009-ben több hónapos csúszással, május közepén hagyták jóvá. Az ilyen esetben az előző évi költségvetés egytizenketted részével kell tervezni hónaponként az önkormányzat működését.

– Önök szerint mit tehet most a szegedi önkormányzat, milyen lépésekkel lehet egy költségvetési koncepcióban felkészülni a fent vizionált problémákra? S milyen mozgástere van a Fidesz-KDNP frakciónak?

– Már most látszik, hogy több önkormányzati cégnél problémák jelentkeznek, ám ezekről a közvélemény nem sokat hall. A helyi közlekedési társaságnál például üzleti döntés kérdése, hogy milyen legyen a tarifarendszer, illetve a közösségi beruházások után olcsóbb vagy drágább lesz az üzemeltetés. Tisztában kell lenni vele: ha bármi gond adódik, akkor a százszázalékos tulajdonos városnak kell beletennie a pénzt a rendszerbe! Ennél a társaságnál óriási problémák tornyosulnak, hatalmas lyuk tátong, fenntarthatatlan a rendszer. Évek óta hibás döntések sorozata történt. Minden önkormányzati érdekeltségű társaságnál van valamilyen komoly probléma. Egy másik „akna” a város jelentős eladósodása, illetve a működőképesség és a bevételek-kifizetések aránytalansága. Ezek állandó és egyre feszülő problémák! Úgy látom, hogy a szocialisták sok mindent a választásokra időzítettek, szinte minden területet problémamentesnek festettek le (ezt el is tudták hitetni az emberek jelentős részével), és most januártól már kendőzetlenül felszínre törnek a gondok. Ezeket sorra meg kell vizsgálni. Ennek tükrében már különösképpen érthető, hogy miért akartak a szocialisták mindenképpen nagykoalíciót, fideszes alpolgármestereket! Szinte könyörögtek. Olyan problémák tornyosulnak elénk, és fognak előbújni az elfedettség homályából, melyeket a felelősség szempontjából Botka Lászlóék bizony szívesen megosztanának velünk. Az elmúlt néhány hét munkájának alapján is világosan látom: hiba lett volna belemenni abba, hogy alpolgármesterrel vegyünk részt a város irányításában. Azzal, hogy a szocialisták adják a polgármestert és az alpolgármestert, mi pedig a tanácsnokokat, tisztává és egyértelművé tettük a felelősség megoszlását. Akié (volt) a döntés a maga területén, azé a felelősség! Persze majd a kormányra fognak mutogatni, mintha nem lett volna nyolc év szocialista ámokfutás a gazdaságpolitikában…

– Mindezeknek a tényeknek a tudatában mire lehet számítani december 10-én a költségvetési koncepció vitájában?

– Arra bizonyosan, hogy a Fidesz-KDNP szem előtt tartja, amit a szegedieknek ígért! Ez az ígéretünk egybeesik a város érdekével. Nem tudtuk ugyan minden kérdésben meggyőzni a helyieket, ez a polgármester-választáson megmutatkozott. Ugyanakkor eddig nem találkoztunk olyan kérdéssel, amiben ne lett volna igazunk. Meg szeretnénk mutatni az embereknek – most már a valós számok birtokában –, hogy valóban úgy van minden, mint ahogy azt gondoltuk és mondtuk. Ahogyan mi mondtuk. Az átláthatóság azt jelenti, hogy minden választópolgárnak joga van tudni, hogyan működik a város, mire megy el az általa befizetett pénz. Ezeknek az információknak a birtokában azt is értékelheti, hogy amikor szavazott, tudatában volt-e az általunk felszínre hozott dolgoknak, illetve vajon most vagy a jövőben másként szavazna-e, mint október 3-án tette. Mi a kampány során hangsúlyoztuk: a látványberuházások komoly hátrányt jelentenek a városnak. Egyrészről azért, mert sokan érzik úgy, hogy pénzpazarlás és korrupció történik, illetve Szegedre súlyos terhet ró az önrész biztosítása és a felvett hitelek visszafizetése, miközben a dolgok nem a tartós munkahelyteremtés irányába mutattak. Ezt a költségvetésben figyelembe kell venni! Másrészt egyértelműen látszik: a vállalkozói és a lakossági szféra elérte terhelhetőségének maximumát. Paradigmaváltásnak kell történnie, amit a kormány már elkezdett, hiszen csökkentette az adóterheket, járulékokat harmonizált, a családokat helyezte a középpontba, versenyhelyzetbe hozza a kis és közepes vállalkozásokat, szorítja a multikat, januártól indul az

Új Széchenyi Terv

. Gazdasági szabadságharcot folytatunk. Mi is megpróbáljuk ezt megvalósítani helyi szinten. A Fidesz-KDNP frakció a helyi költségvetési feszültségeket e minta alapján próbálja feloldani, és nem azokkal az eszközökkel, amelyeket az elmúlt nyolc évben tapasztaltunk Botka Lászlóék részéről: elképesztő emelése a tarifáknak, a szolgáltatások díjainak, a helyi adónak. Mindez ellentétes a kormányzati és a józan észbeli logikával. Úgy kell tenni, ahogy a jó háziasszony teszi, mikor apad a családi kassza: mindenek előtt meg kell vizsgálni a kiadások csökkentésének lehetőségét is. Ennek egyelőre Szegeden nyoma sincs.

– A Fidesz-KDNP gazdasági programjának legfontosabb eleme mégis a munkahelyteremtés volt. Ezen a téren milyen lehetőségeik vannak a közgyűlési többség birtokában?

– Teljesen egyértelmű, új és tartós munkahelyekre van szükség Szegeden, erősíteni kell a vállalkozói szférát, mert ott történik a foglalkoztatottság nagy része. És ők ide fizetik a helyi adót, nem úgy, mint a nagy multicégek, amelyek ráadásul számtalan kedvezményt is kapnak. Szeged városa nem egy állam, nem teheti meg azt, amit egy kormány a munkahelyteremtés szempontjából, de például a helyi adókkal befolyásolhatja ezt, illetve kedvező vállalkozói hangulatot teremthet például a bürokrácia csökkentésével vagy vállalkozóbarát környezet teremtésével. A célunk világos: vonzóvá kell tenni Szegedet a vállalkozások számára!

– Aligha tévedünk, ha feltételezzük: a költségvetési koncepció tárgyalása sem lesz mentes vitáktól, súrlódásoktól.

– Mi érthetően szeretnénk felvázolni, milyen gazdaságpolitikát képviselünk. Hogy ebből hol és milyen súrlódások lehetnek, akkor láthatjuk, ha már konkrét számok kerülnek elő. Egy költségvetési koncepcióban még nem nagyon szoktak egyébként konkrét számokról beszélni, egyrészt politikai óvatosságból, másrészt taktikai okokból sem, és arra számítok, hogy ez utóbbi most különösen így lesz. A polgármesteri hivatalban gőzerővel készülnek a számítások, cserélődnek a táblázatok nap mint nap, ezt már világosan lehet érzékelni.

– Megalakult a gazdasági és pénzügyi átvételi ideiglenes bizottság, amely az önkormányzati cégek, intézmények, a polgármesteri hivatal működését világítja át 2002. november 1-jétől gazdasági, jogi és célszerűségi szempontból. Milyen eredményeket várnak ennek a testületnek a munkájától?

– Az egyik fontos érvünk az volt, hogy túl sok olyan tisztázatlan ügy van a torony alatt, ami minimum erkölcsileg és célszerűségből, de akár törvényileg is kifogásolható, és amiért mi nem akarunk felelősséget vállalni, épp ellenkezőleg: be akarjuk mutatni ezeket. Ennek az átadás-átvételi folyamatnak fontos része lesz ez a bizottság, amelyben szakértők fognak dolgozni. Kiemelném ennek közgazdasági vonatkozásait. Hiszen tegyük föl, azt mondják: emelni kell a tarifákat. Szerintünk viszont nem kell, mert a lakosság teherbíró képessége elérte határait, sőt közgazdaságilag is kontraproduktív a dolog, hiszen emelkedő árakon egyre kevesebb az igénybevevő. Mi az oka a tarifák emelésének? Bizony az, hogy rossz gazdálkodás, hibás döntések sora miatt máshol elfolyt a pénz, például látványberuházások keretében! A lakosság, a vállalkozói szféra már nem terhelhető tovább súlyos közgazdasági következmények nélkül (a szociálisokról nem is beszélve. Állítólag baloldali polgármester vezeti a várost). A kiadásokat kell mérsékelni, a pazarlást és a korrupciót kell felszámolni!

– Ha már a hiány kerül szóba, említsük meg, levegőben lóg 2 milliárd forintnyi uniós támogatás a Mars téri perek miatt. Ha valahol történhettek hibás, meggondolatlan s talán még erkölcsileg is kifogásolható döntések az elmúlt ciklusok szocialista városvezetése részéről, akkor ez az a terület...

– Nagyon egyszerű a Fidesz-KDNP álláspontja ebben az ügyben! Nem változott semmi, bárki bármilyen bírósági döntéseket lobogtat: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség igazgatója,

Petykó Zoltán

világossá tette, hogy addig nem írja, nem írhatja alá a belváros-rehabilitációs projekt támogatási szerződését, amíg nem lesz per-, teher- és igénymentes a Mars téri ingatlan. Most az? Nem. Eldőlt valami véglegesen a bíróságon? Nem. Elsőfokú ítélet született, és már tudható, hogy folyik tovább az ügy másodfokon. Inkább osztódással szaporodnak a perek, mintsem fogynának. Nem lehet tudni, mikor lesz jogerős bírósági ítélet, de nem egyhamar, az biztos. A városnak az az érdeke, hogy minél hamarabb pont kerüljön a jogviták végére. Egyetlen biztos lehetőség van: megegyezés a város vezetése és a kereskedők között. Erre évek óta nem került sor, most is nagyon nehéz a helyzet, a városvezetés nagyon elszúrta korábban a dolgot. Az viszont nem rajtunk múlik, hogy megszülessen az egyezség, mi ezt a problémát megörököltük, de már az elején mondtuk, hogy nem lesz jó vége. Nem tudjuk megegyezésre kényszeríteni a kereskedőket és a városvezetést. Látjuk, elmérgesedett a helyzet, olyan sok sérelmet és tüskét okoztak már egymásnak. Az enyhülés élére a polgármesternek kell állnia, gesztust tenni mindig csak erőből lehet. Ha mégsem sikerül, és elveszítjük a pénzt, akkor világos

Botka László

felelőssége, hiszen az elmúlt öt évben ő kormányozta ebbe a helyzetbe a projektet. Mi elkezdtünk egyfajta párbeszédet, felvázoltuk a problémát, a megoldást, de nagyon messze vannak még egymástól az álláspontok. Ráadásul nyomozati cselekmény is folyik az ügyben. Mi azon vagyunk, hogy a pénzt hazahozzuk Szegedre. Ha lesz megállapodás, akkor megérkezik a forrás, ha nincs, akkor elmaradhat, ilyen egyszerű a képlet. De hangsúlyozom, a polgármestert terheli messze a legnagyobb felelősség azért, hogy idáig fajult ez az ügy! Az előzményektől és helyzettől függetlenül a város érdekében mi közbenjárunk azért, hogy a pénzt hazahozzuk Szegedre…

– Mindez a problémahalmaz megoldható közgyűlési határozatokkal?

Nem. Egyértelmű, hogy nem. A szegediek nem adtak a problémák megoldásához elég eszközt a kezünkbe, de amit adtak, az nem kevés, és azzal élni fogunk. Amit lehet, megváltoztatunk a szavazatainkkal. A pazarlás és a korrupció felszámolásához azonban gyors és jelentős személyi változásokra is szükség van…

D.Cs. - P.M.L.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.