Sport

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

2010. november 18., csütörtök
Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal rovatunkban ezúttal többek között az NB I-es klubokhoz történő szakmai látogatásokról, valamint a korosztályos megyeválogatottak friss híreiről beszélgettünk Sahin-Tóth Dezsővel, a CSLSZ szakmai alelnökével.

Lassan befejeződnek a megyei labdarúgó-bajnokságok, hiszen a megye II-esek már nem is lépnek pályára az idén, a megyei I. osztályban az utolsó, a megyei III. osztályban az utolsó előtti fordulókra kerül sor a hétvégén, illetve néhány elmaradt mérkőzés szerepel még az őszi programban.

Rangadók és szakmai utak

„Lassan közelít az az időszak, mely a legrosszabb az egész magyar labdarúgás, így a Csongrád megyei csapatok számára is. Sajnos kevés az olyan hely, ahogy télen is ideális körülmények között lehetne készülni. Hónapok esnek majd ki, ami a minőségi munkát illeti, ezt főleg az utánpótlás-nevelésben nehéz 'túlélni'. De ne szaladjunk még ennyire előre, hiszen nagy rangadókkal búcsúzik az ősz: magam is izgatottan várom a Mórahalom – Csongrád és a Kistelek – Csongrád csatákat a megye I-ben. A megyei II. osztályban is érdekesen alakultak az eredmények, körvonalazódtak az erőviszonyok: már most látszik, hogy igen jó lesz az első alkalommal kiírt rájátszás. Ez bizonyosan minőségi javulást hoz, s egy acélos csapat jut majd föl a megye I-be. Örülök, hogy a megyei III. osztályt is sikerült feltöltenünk, s ott is kiélezett, izgalmas a küzdelem” – így

Sahin-Tóth Dezső

. A CSLSZ szakmai alelnöke tájékoztatott: a héten a Videoton is bejelentkezett, hogy örömmel látná vendégül a Csongrád megyei edzőket, szakembereket egy szakmai napra. A fehérváriak mellett az Újpest, a Győr, a Siófok, a ZTE, a Kecskemét, a Haladás, az FTC és a Debrecen szerepel ebben a sorban. „Az első kirándulásunk Újpestre vezet majd november utolsó hetében. Pénteken egyeztetek a végső programról

Mészöly Gézával

, a felnőttcsapat mesterével. Ő azt ígérte, szakmai konzultációval vár bennünket, így máris arra kérem az utazókat, készüljenek kérdésekkel, ezeket akár előtte is elküldhetjük. Megnézzük majd a létesítményt, tájékozódunk a klub életéről, az edzésmunkáról, illetve az utánpótlással való foglalkozásról egészen a toborzásig bezárólag. A CSLSZ elnökségének döntése értelmében az út költségeit 50 ezer forintig a szövetség támogatja, az afölötti részt a résztvevők fizetik. Szeretettel várjuk a jelentkezéseket! Tudni kell még, hogy az idén már nem lesz ilyen út, a következőket január-február-márciusra tervezzük” – mondta.

Megyeválogatottak: a sikeres program tovább folytatódik

Végezetül a korosztályos megyeválogatottak kerültek szóba, nem utolsósorban annak apropóján, hogy – mint arról csütörtökön reggel beszámoltunk – mind az 1995-ösök, mind az 1996-osok legyőzték Kecskeméten Bács-Kiskun megye legjobbjait. „Tájékoztatásul közlöm az érdeklődőkkel, hogy ezeknek a csapatoknak a versenyeztetését alapvetően pályázati pénzből finanszírozzuk. Köszönöm a CSLSZ vezetésének az ehhez nyújtott segítséget, támogatást, a kluboknak pedig azt, hogy partnerként álltak hozzá ehhez, s elengedték játékosaikat az összetartásokra, meccsekre. Természetesen megyünk tovább a megkezdett úton, azt tervezzük, hogy az 1997-es és az 1998-as születésűekből is megszervezzük a megyeválogatottat, melyek itt, Csongrád megyében mérkőznének meg hamarosan a Bács megyeiekkel. Emellett szeretnénk kialakítani az U23-asok és az 1995 között születettek számára egy U19-es megyei együttest is” – árulta el az alelnök, hozzátéve: a kérésnek megfelelően a megyei ligaválogatott és az U23-as válogatott számára decemberben közös foglalkozást szerveznek az újszegedi sportcsarnokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.