Közélet

Parlament: átment az AB-jogkör módosítása és a különadó

Parlament: átment az AB-jogkör módosítása és a különadó

2010. november 16., kedd
Parlament: átment az AB-jogkör módosítása és a különadó

Az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes Lázár Jánosnak az alkotmánymódosításhoz benyújtott, zárószavazás előtti módosító javaslatát, mind az Alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálását, mind a különadót illetően - írja az MTI-re hivatkozva a Magyar Nemzet honlapja.

A képviselők 261 igen, 60 nem és 46 tartózkodás mellett fogadták el azt a változtatást, amely az alkotmány módosítását – újból – úgy változtatná meg, hogy egy új passzussal azt is kimondaná: az Alkotmánybíróság (AB) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag a korábban már felsorolt alapjogok sérelmét jelöli meg, és nem tartalmaz egyéb okot. A kétharmados többséget a kormánypártok biztosították, nemmel szavazott az MSZP és az LMP, a Jobbik tartózkodott. Az Országgyűlés szavazott három, az LMP által benyújtott módosító indítványról is, azonban ezek nem kapták meg a szükséges támogatást. A Fidesz és az MSZP képviselőcsoportja is név szerinti szavazást kért a törvényjavaslatról -

olvasható a híradásban

.

Csak alapjogok sérelme esetén semmisíthet meg törvényeket az AB

A fideszes

Lázár János, Balsai István

és a kereszténydemokrata

Vejkey Imre

indítványa alapján az AB a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül és semmisítheti meg, ha azok az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sértik. A módosítás egyúttal lehetővé teszi, hogy a közszférában dolgozókra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadót öt évre visszamenőleg kelljen megfizetni -

tájékoztat az mno.hu

az MTI alapján

Átment a különadó is

A munkavállalók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a közszférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeghatára. Az Országgyűlés kedden 304 igen és 58 nem szavazattal – a Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatásával – fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló, eredetileg Lázár János által beterjesztett törvényjavaslatot. Ennek értelmében a különadót – amelynek hatálya a nyugdíjba vonulókra nem terjed ki – öt évre visszamenőleg kell megfizetni. Lázár János zárószavazás előtti módosító indítványával még több ponton módosították a különadó szabályait: beemelték például a javaslatba, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően elhunyt magánszemély különadójának megfizetésére az örökös nem kötelezhető -

teszi hozzá a

lap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.