Bulvár

Öt csukáért öt nap elzárás

Öt csukáért öt nap elzárás

2010. november 22., hétfő
Öt csukáért öt nap elzárás

Öt nap elzárásra ítélte a Szentesi Városi Bíróság azt a két helybeli férfit, akiket még szeptember végén értek tetten a járőrök a Tisza árterében, miközben öt csukát fogtak ki engedély nélkül - tudtuk meg Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivőtől.

A Szentesi Rendőrkapitányság járőrei orvhorgászat közben érték tetten a két férfit, akik mivel semmilyen engedéllyel nem rendelkeztek, ezért tulajdon elleni szabálysértés miatt feljelentették őket. A bírósági előkészítő eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a személyek öt 30-35 cm nagyságú, méreten aluli csukát fogtak ki. A halakat a lefoglalásukat követően az eljáró hatóság munkatársai az élő Tiszába visszahelyezték. Az előkészítő eljárása során beszerzett bizonyítékok alapján a Szentesi Városi Bíróság az ügyben 2010. november 22-én nyílt tárgyalást tartott, majd a rendőrség indítványára az eljárás alá vont személyekkel szemben 5 nap elzárás büntetést szabott ki. Az engedély nélküli horgászás során használt, és a hatóság által lefoglalt, mintegy húszezer forint értékű horgászfelszerelést a bíróság elkobozta - tette hozzá a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.