Közélet

Összeomlás előtt a honi taxipiac? + HANG, FOTÓK

Összeomlás előtt a honi taxipiac? + HANG, FOTÓK

2010. november 18., csütörtök
Összeomlás előtt a honi taxipiac? + HANG, FOTÓK

Egyeztető megbeszélést tartott Szegeden Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Logisztikai és Közlekedési Kollégiumának taxis tagozata. Sokan sokféleképpen vélekednek, beszélnek a taxisokról, gondjaikkal, a munkájukat szabályzó rendeletekkel viszont annál kevesebben foglalkoznak. Írásunkban ezekre térünk ki.

Közel húsz éve – az utolsó szabályozás óta – próbálják a taxis érdekvédelmi szervezetek és maguk a taxisok is jelezni az illetékeseknek a rendeletek, szabályok hiányosságait. Az utolsó két, válságban töltött év csak megerősítette, hogy a korábbi szabályok kereteit át kell gondolni, hiszen az élet jócskán túllépte már ezeket. Ma olyan feltételek között dolgoznak a taxisok, melyek a piac mindenhatóságában bízva arra alapoznak, hogy önszabályozással le fog tisztulni ez a szolgáltatási ágazat is, kikerülnek belőle a tisztességtelen vállalkozók, a tisztességesek pedig talpon maradva megfelelő megélhetéssel tudnak tovább élni.

Nagyobb állami szerepvállalás szükséges

Több tanulmány is jelezte már, hogy ezen a területen jóval nagyobb állami szerepvállalás, hatékonyabb szabályozás, illetve folyamatos ellenőrzés szükséges. „Négy nagyon fontos eleme van ennek a szabályozásnak” – mondta el portálunknak

Dudás Zoltán

, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taxis szekciójának elnöke. „A létszámszabályozás, a tarifaszabályozás, a taxiállomás hálózat kiépítése és kezelése, valamint a folyamatos ellenőrzés.” Az utazóközönség számának csökkenése csak részben tudható be a gazdasági válságnak, inkább a taxis szakma lejáratódásának van ebben döntő szerepe. Számos visszaélés, túlszámlázások, nem megfelelő szolgáltatás az, ami az utaslétszámot csökkentik. A tisztességtelen módszerekkel dolgozó taxisok – a fennmaradásuk érdekében – az adóelkerüléstől kezdve az illegális bevételekig megragadnak minden lehetőséget. Ezért is elengedhetetlen akár kormányzati, akár önkormányzati szinten a változás. „Itt az idő arra, hogy akár az önkormányzati törvény módosításával is, de mondják ki végre, hogy a taxi a tömegközlekedés része, amit egyébként alkotmánybírósági határozat is megerősít” – jelentette ki a taxis szekció elnöke. „Az önkormányzatok kezelésébe kell kerülnie a létszám, a tarifa mértéke megállapításának, valamint a taxiállomás-hálózat ügyének is. De az ellenőrzést is az önkormányzat végezze mint az engedélyek kiadója.”

Túlkínálati piac – csökkenő árspirál

A taxisok ingen komoly túlkínálati piacon végzik a tevékenységüket, ezért az árak folyamatosan lefelé mennek. Ennek viszont az a veszélye, hogy lassan már az önköltségi ár alatt dolgoznak, és a kieső bevételt más – akár tisztességtelen – módszerekkel kell megszerezniük. Teszik ezt a puszta létfenntartásukért, és nem azért, mert eleve bűnözők lennének. Egy tanulmány szerint a taxis piac egy úgynevezett „bezáruló piac”, ahol a szereplők nem tudnak ebből a tevékenységből kitörni. A bekerülés idején viszonylag alacsony tőkebefektetéssel – egy autóval – és alacsony tudásszinttel tudtak a pályára kerülni. Az idők folyamán ugyan felhalmoztak egy „tudástőkét”, azonban ezt sehol máshol nem tudják felhasználni. Jószerével a taxis addig taxizik, amíg él, máshol már nem tud elhelyezkedni.

Elveszett bizalom

A másik probléma a bizalom, melyet szép lassan, fokozatosan, de elvesztett a taxis társadalom. Ma sokan mondják azt, hogy bár megengedhetnék maguknak, de mégsem ülnek be, mert szerintük a taxinak rossz a híre. „Kedvenc példám a Szomszédok filmsorozata, ahol Taki bácsi egy elismert sofőr” – fejtette ki a bizalomvesztés egyik látható okát Dudás Zoltán. „Ma pedig a Barátok közt Gézája a börtönviselt, simliskedő, ügyeskedő, verekedős nagylegény. És ez sajnos sok esetben így is van. Ezt sikerült a hatalomnak elérnie húsz év alatt azzal, hogy nem szabályozta a piacot.” A szakember véleménye szerint minden egyes településen meg kell vizsgálni, hogy a struktúra, az utazóközönség nagysága és összetétele, a földrajzi és tömegközlekedési adottságok alapján hány taxis dolgozhat. Itt jönne be az önkormányzatok szabályzó szerepe, mellyel a fokozatosan csökkenő árspirált és morálcsökkenést meg lehetne állítani. Szegeden is a vállalkozókkal közösen kellene kialakítani a taxiállomás-hálózatot ott, ahol azt az utazók igénylik, nagy utasforgalom várható, és jó a megközelíthetőség. Ezeket a helyeket viszont nekik kell biztosítani, nehogy az a helyzet forduljon elő, hogy a „civil” autósforgalom ezeket a helyeket mint „jó parkolót” használhassa.

Taxisok nagyobb biztonságban

Örvendetes tény viszont, hogy a taxistámadásként emlegetett bűncselekmények száma csökkenő tendenciát mutat. A közfeladatot ellátó személyként minősített taxisofőrök elleni támadások büntetési tétele nagyságrendekkel megnőtt, a sofőrök jóval kevesebb készpénzzel járnak, sőt megnőtt a bankkártyás fizetési lehetőség is. Zömmel tehát nem az anyagiak az okai a bűncselekményeknek, hanem inkább a konkrét személy elleni támadásról van szó, aminek kiváltója sok esetben a családi viszály vagy elszámolási vita, ami megint a szürkülő-feketülő szakmát kezdi jellemezni.
Hallgassa meg Dudás Zoltánnal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taxis szekciójának elnökével készített hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.