Sport

Óriási Kosársuli-diadal - de mit reggelizhetett Utasi?

Óriási Kosársuli-diadal - de mit reggelizhetett Utasi?

2010. november 2., kedd
Óriási Kosársuli-diadal - de mit reggelizhetett Utasi?

Mócsai és Kukla is felépült a Budafok-Csepel elleni mérkőzésre, azonban a román Babut kisebb sérülés miatt nem lehetett ott a pályán. De így sem történt meglepetés, a kék-sárgák újabb magabiztos sikert arattak a Hódtói Sportcsarnokban a B csoport sereghajtója ellen. Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuliból kiemelkedett a nagyszerűen teljesítő Utasi Gábor, aki tripla-dupla közeli teljesítménnyel rukkolt elő, és szinte hibátlanul dobott.

A találkozón a sérült

Czibere Zoltán

még a padon ült, de tenni akarását a csarnok szpíkere is észrevette, így segédedzőként mutatta be. A Kosársulinak elég sűrű volt a programja a héten, hiszen szerdán a Temesvár ellen egy barátságos összecsapáson, majd pénteken a Mezőberény ellen egy kupatalálkozón nyertek. Ennek ellenére nem érződött a csapaton a fáradtság, hiszen már a negyedik percben 12-1 állt az eredményjelzőn. Az első negyed nem tartogatott nagy izgalmakat, így a hazaiak kicsit bele is szürkültek a mérkőzésbe, ekkor

Elek András

edző cserékkel próbálta felrázni játékosait, akik közül a rendkívül pontosan célzó

Vas

tűnt ki. A hazaiak simán hozták az első játékrészt. A nézőtéren senkinek sem volt szívinfarktusa, és a nyugtató sem volt kelendő, mivel folyamatosan 20 pont körül mozgott a differencia.

Utasi

tripláival tűnt ki a mezőnyből, aki nem ritkán közel hét méterről tüzelt hibátlanul, egymás után hármat suhintott. A hazaiak legrutinosabb spíleréhez csatlakozott Vas is, ők ketten együtt bazári majmot csináltak a budafoki fiatalokból, akiknek hátránya folyamatosan nőtt. Lassan sikerült felpörögni, így az összecsapást akár 20 perc után le is lehetett volna fújni: a vonal mögül hibátlanul lövöldöző Utasi sokadik trojkájával már negyvennel húztak a vásárhelyiek. Ez már gombócból is sok lett volna. A fordulást követően tovább folytatódott dübörgött a hazai gőzhenger: Utasi hetedik hármasát szórta, ekkor már mindenki azon tanakodott, hogy vajon mit evett reggelire… A Kosársuli vezetősége is elégedett lehetett, hiszen huszonhárom lejátszott perc után már 74 pontot jegyezhetett fel a krónikás. A harmadik periódus hetedik percében 85-33 állt az eredményjelzőn. Ez már kezdett unalmas lenni. A juniorok is pályára kerültek,

Schéda, Grezsa

és

Rácz

is jól helyt állt. Megkezdődött az utolsó tíz perc - azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy sima volt, mint tükör a bálteremben. Semmi nem változott: a nézők nem idegeskedtek, az előny nőtt, Utasi iszonyatos tempót diktált, és a visszaálló Vas is bepörgött. A századik pont is megszületett, és még jobban leszakadtak a vendégek. A negyven perc letelt, a Budafok pedig egy XXL-es zakóval indulhattak az M5-ös irányába. Úgy tűnt hosszú idő után Elek András is nyugodt maradt, de ez nem is csoda, hiszen tanítványai több mint ötven ponttal gyűrték le riválisaikat, így hatodik bajnokijuk után sem találtak legyőzőre.

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 6. fordulójában:

EnterNet Vásárhelyi KS – Budafok-Csepel 111-60 (27-10, 37-11, 26-18, 21-21).

Hódmezővásárhely 450 néző - vezette: Reisz, Radnóti, Vadász

EnterNet Vásárhelyi Kosársuli:

DANI 18/6, UTASI 30/24, MÓCSAI 6, VAS 23/3, KUKLA 12.

Csere:

Szilágyi 6, Schéda 3/3, GREZSA 11, Böszörményi 2, Rácz -, Bartucz -.

Edző:

Elek András.

Segédedző:

Kis Sándor. Elek András:

"Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a második félidő nem úgy sikerült, ahogyan terveztük. Utasi fantasztikusat alakított."

További eredmények a 6. fordulóból:

Nyugati csoport

SMAFC-NYME – ELITE Basket Törökbálint 94 - 85 Veszprémi Egyetem – Győrszol-SZESE 97 - 83 Bonyhádi KSE – FKSZC-Sárvár 118 - 49 Kanizsa KK – Pápai KC 81 - 51 TF-Hegyvidék – Ceragem Kozármisleny 83 - 50 MKB Euroleasing FKC – Újbuda TC 118 - 83

Keleti csoport

Tiszaújváros – Kecskeméti Főiskola 62 - 60 Jászberényi KSE – DEAC 120 - 79 Ceglédi KE – Nagykállói KE 90 - 74 EKF-Eger-HÉSZ SE – Bajai Bácska FKE 91 - 77 Bp. Honvéd – Óbudai Kaszások 75 - 77 EnterNet Vásárhely – Budafok-Csepel 111 - 60

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport állása

1.Jászberényi KSE61.001260648402Gy64-02-05-0
2.EnterNet Vásárhely61.001260605424Gy64-02-05-0
3.Óbudai Kaszások61.001260543467Gy62-04-05-0
4.EKF-Eger-HÉSZ SE60.921151569392Gy13-02-14-1
5.Budapesti Honvéd SE60.921151527427V11-14-04-1
6.Bajai Bácska FKE50.80832402411V22-11-13-2
7.Tiszaújvárosi Phoenix KK60.67824428520Gy21-21-22-3
8.Kecskeméti Főiskola60.58715410480V21-30-21-4
9.Ceglédi KE60.58715385518Gy11-20-31-4
10.Nagykállói KE60.50606448557V60-20-40-5
11.DEAC60.50606445607V60-30-30-5
12.BOCI Travel-Budafok-Cs.50.50505313518V50-20-30-5

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.