Sport

Női kosárlabda: elfogyott a Szeviép a végére + FOTÓK

Női kosárlabda: elfogyott a Szeviép a végére + FOTÓK

2010. november 4., csütörtök
Női kosárlabda: elfogyott a Szeviép a végére + FOTÓK
Nagy csatát, kiélezett küzdelmet, néha pattanásig feszülő izgalmakat hozott a női kosárlabda Európa-kupa csütörtök esti szegedi mérkőzése, melyen a Szeviép-Szeged a spanyol Gran Canariát fogadta. A küzdelem sajnos felőrölte a hazaiakat, és végül hárompontos vereséget szenvedtek. A mérkőzést online közvetítettük. Nehéz meccsre számítottunk, nehéz is volt. Így lehetne jellemezni a női kosárlabda Európa-kupa csoportköre L csoport 2. fordulóbeli csütörtök esti szegedi mérkőzését, melyen a Szeviép-Szeged a spanyol Gran Canariát látta vendégül. Nem véletlenül kellett tartani a légiósaiktól, az amerikai Nicole Michael és az olasz Kathrin Ress egymaguk csapatuk pontjainak több mint felét szórták. Nehezen indult a találkozó. Megszereztük ugyan a vezetést Laczi Edit révén, azonban a spanyolok kapásból hárompontossal válaszoltak. Míg a Szeged keményen hajtott a pontokért, addig a távolról bombázó Michael és Argüello rendre eredményesnek bizonyult az első félidőben, Resst pedig nem lehetett tartani a palánk alatt. Mindkét csapat masszívan igyekezett védekezni, de emellett sok volt a pontatlanság is mindkét oldalon, amely meglepő módon inkább a Szeviépet zavarta meg jobban, ennek köszönhetően a "kanárik" végig orrhosszal előttük jártak az első negyedben. Szerencsére a magyar oldalon tapasztalható, megvillanó jó egyéni teljesítmények ellensúlyozni tudták a statisztikák szerint idegenben egyébként is jobban szereplő spanyol gárda előnyét. És valljuk meg, még a szerencse is mellettük állt, hiszen az első játékrészben a dudaszóval egy időben is képesek voltak pontot elérni (I. negyed: 17-20). (Bencze Tamás szegedi vezetőedző persze joggal csapta földhöz tábláját, hiszen bosszantó, hogy 0,1 másodperc volt hátra, mikor a spanyolok oldalbedobást végezhettek el, mégis kosarat tudtak szerezni...) A második játékrész folytatódott, ahol az első abba maradt. Argüello triplájával már néggyel vittek a spanyolok, amikor Roglic keze jó időben, jó helyen sült el, és visszahozta a Szegedet szintén egy hármassal. A negyed közepén végre sikerült jó csapatjátékkal és néha bámulatos egyéni teljesítményekkel - Rasheed például két perc alatt kétszer lopott labdát a félpályán, és ki is használta a ziccert, Németh Bernadett és Rasheed biztos kézzel engedték el hárompontos-kísérleteket - feltörni a spanyol zónát, és a Szeged át tudta venni a vezetést, melyet nemcsak megtartani sikerült, de a félidőre egészen hétre felhizlalni is (45-38). A harmadik negyedben a Gran Canaria ismételte meg a Szeviép első félidő eleji produkcióját, légiósaik loholtak az eredmény után, de a Szeged tartotta az előnyt. Nagy érvágás volt, hogy az első két negyedben kiváló teljesítményt nyújtó Rasheed Rita, a mezőny félidei legjobbja, négy személyi hibája miatt nagyrészt a kispadon ült, és a mérkőzés hátralévő részében már pontot sem tudott szerezni. Ráadásul aggasztóan gyorsan követte Farkasinszki és Keller is, azaz a 26. percre már három szegedi kulcsjátékos állt négy-négy személyivel. Ennek azonnal megmutatkozott a hatása. Az egész negyedben összesen 9(!) pontot szerzett a Szeviép, és csak a vendégek hibái miatt tudhatta még magát vezető pozícióban a harmadik dudaszó felzúgásakor (54-53). Azonban sejthető volt, hogy nem lesz ez így jó, s ha a vendégek egyszer át tudják venni a vezetést, akkor nem lesz egyszerű megállítani őket. Az utolsó negyed elején három perc alatt egy 11-2-es szériával állva hagyta a Gran Canaria a vendéglátókat - máris nekik állt a zászló (56-64). Azonban a mérkőzésre végig jellemzően felcsillant egy jó egyéni teljesítmény, ami életben tartotta a szegedi reményeket: Németh Bernadett pillanatok alatt szórt két triplát. Idegesek is lettek a spanyolok, még a támadóidőt is elnézték először, hogy aztán egy kimaradó Roglic-triplakísérletet követően ismét a dudaszóval (ezúttal a támadás végét jelzőével) együtt dobjanak kosarat. Három perccel a vége előtt már a második félidőben remekelő Laczit is félteni kellett, ő is beszedte a negyedik személyit. A meccs nagy részéhez hasonlóan, az ekkor megadott, ám kimaradó büntető lepattanóját sem tudták megszerezni a lányok, ami persze azonnal megbosszulta önmagát (63-69). Bár az ellentámadásból sikerült feljönni négyre, de Argüello negyedik hárompontosa a lélektanilag legrosszabb pillanatban jött. Ekkor Németh személyijével és az előtte elért duplával már kilenccel mentek a vendégek (66-75), egyértelművé téve, hogy ez a meccs már elment magyar szempontból, a mutatott játék és a támadásokban a meccs folyamán tapasztalható oly' gyakori bizonytalanság tekintetében. Még büntetőkkel partiban maradt a Szeviép az utolsó percre (70-75), ami azonnal spanyol időkérést vont maga után, azonban támadásban ügyesen dugták el a hispánok a labdát, kihasználták az idejüket, értékes másodperceket rabolva el a Szegedtől. Az ellentámadásból 72-75-re jött fel a hazai csapat, majd hét másodperccel a vége előtt sikerült labdát szerezni is, és felfutni, Fejes egyenlítést, hosszabbítást (és talán később győzelmet) jelentő triplakísérlete azonban levágódott a gyűrűről. A Szeviép-Szeged így nagyon nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából, tekintve, hogy két vereséggel (sovány vigasz, hogy csak -10-es gólkülönbséggel) a háromcsapatos L csoport utolsó helyén áll. A továbbjutáshoz két hét múlva mindenképp le kell győzni a belga Wavert idehaza! Az Európa-kupában érintett másik magyar csapat, a SEAT Lami-Véd Győr idegenben 79-77-re győzte le a tavalyi elődöntős Saarlouis Royalst, úgy, hogy két perccel a vége előtt még a vendéglátók vezettek 77-75-re. A Győr ezzel a győzelemmel vezeti csoportját, és már biztos továbbjutó a legjobb 32 közé.

Női kosárlabda Európa-kupa csoportkör, L csoport, 2. forduló:

Szeviép-Szeged - Gran Canaria 72-75 (17-20, 28-18, 9-15, 18-22). Szeged, 600 néző, Vezette: Licina (szerb), Hrusa (cseh). Szeviép-Szeged: NÉMETH 19/9, LACZI 13, RASHEED 13/3, Keller 3, Roglic 12/3. Csere: Laklóth 4, Fejes 4, Farkasinszki 4. Vezetőedző: Bencze Tamás. Gran Canaria: Staalvant 5, Sanchez 5/3, ARGÜELLO 17/12, MICHAEL 18/9, RESS 20. Csere: Andersson 5, Diaz 5, Gonzalez. Vezetőedző: Domingo Diaz. Bencze Tamás: "A külső védekezésünkkel szinte az egész meccsen nem volt gond, viszont a spanyolok centereit képtelenek voltunk semlegesíteni, nem tudtuk végrehajtani, amit elterveztünk. A második félidőben is megvoltak a helyzeteink, de tiszta ziccereket hibáztunk, így pedig nehéz nyerni, pedig a lányok mindent megtettek a sikerért. Következőleg a belgákat itthon verni kell, és így még talán marad esély a továbbjutásra." Laczi Edit szerint a Szeviép elfogyott a végére. "Végre úgy kezdtünk egy meccset, hogy nem hagytuk elmenni az ellenfelet, de úgy érzem, egy kicsit elfogytunk a végére." Domingo Diaz 28 éve a Gran Canaria edzője, jól ismeri a magyar csapatokat, az 1999-es Ronchetti-kupa-győzelmükkor a sorozatban a Sopront is legyőzték például. "A második félidőben dőlt el a meccs, jól tudtuk megállítani a szegedi támadásokat. Az első félidőben hiába szerveztük át kétszer is a védekezésünket, a hazai csapat át tudta venni a vezetést. A lebonyolítási rendszer alapján jó esélyük van, hogy - amennyiben legyőzzük a belga csapatot - egy könnyű ellenféllel szemen kezdjünk a 32-es táblán" - mondta a spanyol mester. Katrin Ress, a Gran Canaria legértékesebb játékosa elégedett a szűk győzelemmel. "Elégedett vagyok az eredménnyel. Számomra természetes hogy negyven percet játszom, és ez idő alatt végig erőn felül kell teljesítenem. Idegenben jól szereplünk általában, ez most is is így történt" - közölte az olasz válogatott center. A második félidőben a spanyolok felőrölték a Szeviépet, a lepattanókért vívott harcot is rendre elvesztettük. A zónavédekezés ellenszerét nem találta meg a végére a hazai csapat, és a kulcsjátékosok is mentálisan és fizikálisan is elfogytak a végére.

Online közvetítésünk:

40. perc: Sokáig járatják a spanyolok a labdát, tartják az eredményt, kidobják, jöhetünk és 72-75. Jönnek a spanyolok, most védekezni! Megszerezzük, 7 másodperc hátra, Fejes beleáll a hármasba... kimarad... Vége. Nagyot küzdöttek a lányok, de nem sikerült - sajnos! 39. perc: Oldalról Laklóthnak nem megy a tripla. Ress az ellentámadásnál közelről kihagyja a lepattanót, Laczi erőszakosan megszerzi. Támadunk, személyi, büntető, Laczi először... és másodszor, 70-75. Spanyol időkérés. 38. perc: Németh dobhat büntetőt, miután földre teremtik. Csak a másodikat dobja be. Kihozatalnál letámadunk, kinyílunk, és spanyol kosár személyivel... 66-75. 37. perc: Laczi begyűjti negyedik személyijét... Argüello csak az egyiket dobja be, de megszerzik a lepattanót... Michael erőszakosan tör be, 63-69. Roglic válaszol, 65-69. Erre Argüello triplát dob, 65-72. 36. perc: A spanyolok elnézik az órát, mi jövünk, Roglic-tripla kimarad. Másodszor már nem nézik el az órát, a dudával dobnak kosarat, 62-66. Laczi személyit harcol ki, az egyik büntetőt dobja csak be, 63-66. 35. perc: Szegedi időkérés után hazai tripla! Visszajöttünk, 62-64. 34. perc: Tanácstalanok a szegedi támadások, az imént Laczi majdnem kidobta a labdát... Németh viszont nem tanácstalan, triplával feljövünk ötre, 59-64. 33. perc: Sanchez-Ress, 56-59. Aztán szegedi támadás de megint elrontjuk. Nem megy támadás és a védekezés, elmennek nyolccal, 56-64. 32. perc: Németh első személyije, Sanchez bedobja a büntetőket, 54-57 31. perc: Argüello-Sanchez összjáték, tripla kimarad, Andersson összeszedi, Argüello pedig bedobja, 54-55, sajnos átvették a vezetést... Vége a harmadik negyednek.30. perc: Gyermeteg hibák zárják a jól felépített szegedi akciókat. Újabb spanyol pont, 54-53. Sok a hiba... 29. perc: Fejes-Németh-Roglic összjáték után csúnyán rövid dobás, de Fejes összeszedi és 54-51. Időkérés. 28. perc: Rasheed csúnyán elront egy ziccert. Aztán a spanyolok hibáznak sokat, folyamatosan nálunk a labda. Ki kellene használni... 27. perc: Roglic szép összjáték után, 52-49. Rasheed, Keller és Farkasinszki 4-4 személyivel áll, és sok van még hátra... 26. perc: Laczi a földön, valószínűleg belekaptak a szemébe, de folytatja a játékot. Most sok a hiba a támadásunkban, de szerencsére az ellenfélnél is. 25. perc: Keller szélről... triplának rövid, másik oldalon Staalvant ugyanígy, az is. Keller büntetőt dob, az egyik bemegy, 50-47. 24. perc: Személyi Farkasinszki ellen, Ress szokásos büntetői... egy benn... a másik is, 47-47. Keller-Roglic összjáték, 49-47. 23. perc: Gyors spanyol pontok, nagyon elkapták a fonalat, fel is jönnek 47-45-re, mi meg a palánk alá sem jutunk el mostanában... 22. perc: Németh-tripla... kimarad, lepattanó marad nálunk, ismét kimarad, de még mindig jövünk, Farkasinszki csúnyán eldobja. Michael viszont triplával reagál, 45-43 21. perc: Ress-kosárral indul a negyed. Hajtós, kellemetlen ellenfél a Gran Canaria. Michael (10/6), Argüello (9/9) és Ress (8) viszi hátán a csapatot, ahogy az várható is volt. A Szeviépnek az első két játékrészben gyakran kellett futnia az eredmény után, majd megnyugodtak a lányok, és a jó egyéni teljesítményeknek - Rasheed (13/3), Németh (10/6), Laczi (8), - is hála átvette az irányítást a Szeged. A lányok türelmesen játszották át a "kanárik" zónázását, megkeresték és megtalálták a dobóhelyzeteket. Rasheed négy személyije viszont aggodalomra ad okot. Ha tudják tartani ezt az iramot a második félidőben, meglesz a győzelem és a továbbjutás reménye. Nagyszünet.Vége a második negyednek.20. perc: A másik palánk alatt földharc a labdáért, hárman a földön, mi jövünk, de már nem esik pont. 19. perc: Ismét a Szeged, Németh... tripla! 45-36. Ress két büntetője most jó, 45-38. Rasheed csúnyán ütközik Sanchezzel támadásban. 18. perc: Michael személyit harcol ki, Ress kihagyja a büntetőket. Az ellentámadásunkkor tripla, 42-36. 17. perc: Laczi labdát szerez, megindulunk, Némethet leütik a palánk alatt. A büntetőket bedobja, 39-36 ide. 16. perc: Megint ellépnek 4 ponttal, majd két magyar a földön, a szerb és cseh bíró nem fúj. Egyenlítünk, spanyol időkérés. Rasheed ismét ellop egy labdát, 35-35. 15. perc: Szegedi tripla, majd egy Rasheed-labdalopás, és máris 29-28. Néha ellépnek a spanyolok, de fel tudunk zárkózni. Roglic jól tör be, be is dobja, de lépés (így látják a sporik)... Bosszantó hibák... 14. perc: Támadásban most nem remekelünk, labdát szereznek, büntető, 24-28. 13. perc: Gyorsan labdát szerzünk, és újra jövünk, Laczi betalál, s 24-23 ide! Két gyors spanyol kosár a válasz, 24-27. 12. perc: Argüello triplája, 19-23. Roglic válaszol, 22-23. 11. perc: A spanyolok kezdik a második negyedet, eredménytelen támadás. Laklóth-Laczi-Laklóth a labda útja, próbálunk betörni, és Laklóth be is dobja, 19-20. Vége az első negyednek.10. perc: Farkasinszki jön, és már vezetünk, 17-16. Gyors spanyol válasz, majd Laklóth triplája kimarad. Az ellentámadásból pedig dudaszó pillanatában újabb két spanyol pont, 17-20. 8. perc: Laczi ügyesen tör be, és megy a saját lepattanójáért, 13-16-ra feljövünk. Időkérés. Szép összjáték után Fejes eredményes, 15-16. 7. perc: Személyi hiba nálunk, két spanyol dobás, 11-14. 6. perc: Farkasinszki triplája kimarad, akárcsak a másik oldalon Argüelloé. 5. perc: Németh kosarával feljövünk, 11-12. 4. perc: Hullámzik a játék, eredménytelenek a támadások, sok a pontatlan labda. Jól is védekeznek a csapatok. 3. perc: Roglic szép betörés után plusz egy személyi, 9-6. 2. perc: Megfordítjuk, 6-3 ide, de Michael triplája kiegyenlít, 6-6. 1. perc: A spanyolok gyors triplával kezdenek a szegedi vezetés után, 2-3. A kezdőötösök:Szeviép-Szeged: Németh, Laczi, Rasheed, Roglic, Keller. Gran Canaria: Staalvant, Sanchez, Michael, Argüello, Ress. 18.55: A vendégcsapat bemutatása zajlik. Szemmel láthatóan a legerősebb kerettel jöttek. Ezt követi a Szeged bemutatása. És az utolsó nagy fogadkozás... 18.50: A spanyolok elszántan gyakorolják az összjátékot a bemelegítés utolsó fázisában, a mi lányaink most épp a távoli dobásokra összpontosítanak. Mintegy 100 néző lehet jelenleg a csarnokban, de ez a szám folyamatosan gyarapszik. 18.35: Javában melegítenek a csapatok, lassan szállingóznak a nézők is. Várható kezdőötösök:Szeviép-Szeged: Németh, Laczi, Rasheed, Fejes, Keller. Gran Canaria: Sanchez, Ress, Nordström/Argüello, Staalvant, Michael. Bencze Tamás együttese az Európa-kupa első fordulójában kikapott Belgiumban, míg az egyébként jelentős kupamúltú, korábbi Ronchetti-kupa-győztes Gran Canaria a háromcsapatos csoportbeosztás miatt szabadnapos volt. A Szeviép a női kosárlabda NB I/A-ban legutóbb nagy csatában hazai pályán verte a Vasast, míg a spanyolok szintén otthon játszottak és szenvedtek nagyarányú vereséget az Euroligában szereplő Rivas Ecopolistól. Ettől függetlenül azonban nem szabad lebecsülni a négy válogatott légióssal felálló "kanárikat", hiszen idegenbeli mérkőzéseik azt mutatják, hogy általában képesek felszívni magukat és meglepni vendéglátóikat. Izgalmas mérkőzés várható. Beharangozónk itt olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.