Vélemény

Vélemény: Magyar a magyarnak testvére, nem?

Vélemény: Magyar a magyarnak testvére, nem?

2010. november 12., péntek
Vélemény: Magyar a magyarnak testvére, nem?

Most, amikor immáron az állandó szó egészen más jelentést kapott a MÁÉRT vonatkozásában, a külhoniak is érzik, hogy valami megmozdult, talán megvalósul az a régen várt és elérhetetlen vágyálom, hogy egységes lesz a magyar nemzet.

"Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között adták át az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet hadsereg tisztjeinek az öröklakások kulcsait…" – írta a 80-as évek elején egyik vidéki napilapunk. Ez volt a nap híre. Jót is röhögött rajta a város. Az már nem látott napvilágot, de később elterjedt, hogy a pontosan fogalmazó újságíró kollégát két lábbal rúgták ki a szerkesztőségből! Talán kisebb iróniával, mi több őszinte örömmel kell kezelni azt az információt, amely a fenti hír-csemege kapcsán jutott eszembe. A napokban jelent meg ugyanis a sajtóban, hogy: Hat év után összehívták a Magyar Állandó Értekezletet. A lényeg az állandón van, ami az én olvasatomban azt jelenti: rendszeres, előre meghatározott időpontokban ülésezik ez a határon túli magyarokból és a honiakból álló grémium. De, ha még tovább akarok menni, akkor az összehívták szóra is kihegyezhetem a mondandó lényegét. Nos, maradjunk az utóbbinál. Tudniillik az új magyar kormány és parlament megalakulását követő első lépéseinek egyike volt a határon túli magyarok felé fordulás: megszavazta a kettős állampolgárságot számukra. Ezzel demonstrálta az 1998-2002 közötti időszak töretlen irányvonalát, jelesül, hogy egységes nemzetben gondolkodik, a tárgyilagos, realista nemzetpolitika kialakítását tartja szem előtt és egyik legfontosabb feladatának. (Ezt maga

Orbán Viktor

miniszterelnök is a hangsúlyozta a MÁÉRT összejövetelén.) Ezért hívták tehát össze hat év szünet után a 19 határon túli szervezet és a magyarországi parlamenti pártok képviselőiből álló testületet. Az előző MSZP-SZDSZ – Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai – kormányoknak nem volt fontos egy ilyen találkozó, kiváltképpen 2004. december 5-e, a szégyenteljes népszavazás után, nem. Az is egyértelmű, hogy a voksolás ilyetén való alakulása miatt Gyurcsányék nem szívesen néznek a határon túli magyarok szemébe, s erőtlen, vérszegény magyarázataikat senki sem fogadja el tőlük! Így azután meg is pecsételődött a Magyar Állandó Értekezlet sorsa. Ilyen-olyan megbeszéléseket ugyan tartott az akkori kormány a határon túli magyar szervezetek képviselőivel, de ezek hozadéka szinte a nullával egyenlő. Mindeközben elsorvasztották azokat a rendszeres alapítványi támogatásokat, amelyekben a külhoni magyarok előtte részesültek, ennek pedig az lett a következménye, hogy a kommunikáció is a minimálisra csökken a magyar-magyar vonalon. Ezért nem volt hát eddig MÁÉRT-találkozó, ezért nem találkozhattak a trianoni békediktátum által elszakított magyar országrészek képviselői az anyaország (egyesek szerint mostoha-anyaország) képviselőivel és ezért érezhették, hogy az akinek legerősebben kellett volna fognia a kezüket, eleresztette, mi több eltaszította magától. Az állapotot talán

Tőkés László

, az EU-Parlament alelnöke, az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke érzékeltette a legérzékletesebben. Amellett, hogy a mai magyar kormány lépéseit nemzetpolitikai rendszerváltozásnak nevezte, bocsánatkérésre szólította fel a volt kormánypártokat, amiért hat éven keresztül szüneteltették a MÁÉRT-et! Ez utóbbival kapcsolatban viszont igencsak szkeptikus vagyok, annál is inkább, mert a bukott kormány még néhány országgyűlési képviselője kézzel-lábbal védi korábbi (bal)lépéseit és váltig bizonygatja, hogy „azért voltak itt találkozók”, nem is olyan tragikus a helyzet, mint ahogyan azt a helyükbe lépők látják. Pedig az. Személyes tapasztalatból meríthettem az alábbi keserű élményeket, amelyeket délvidéki rokonaim, kárpátaljai, felvidéki és erdélyi barátaim körében szereztem. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikertelensége után évekig azt érezték, hogy Magyarországnak nem kellenek többé, hátat fordítottak nekik azok, akikben a legjobban bíztak. Sokan hitehagyottá váltak, azt mondták visszaadják magyarigazolványukat, mások kijelentették: soha többé nem lépik át az anyaország határát! Képzeljük csak bele magunkat: micsoda elkeseredettség, csalódottság kellett ahhoz, hogy a határainkon kívül élő magyarok ilyen kijelentésekre ragadtassák magukat! Nehezen viselték el azt is, hogy a többségben élő nemzet képviselői gúnyolódtak rajtuk (No, már a „magyaroknak” sem kelletek!…), gyermekeiket megverték, megalázták, az utcán, a tömegközlekedési járműveken rájuk szóltak (Ne beszéljetek magyarul, menjetek át Magyarországra ott „ugathattok” magyarul is!). A délvidékiek leginkább a magyarverések miatt aggódtak, a kárpátaljaiak a magyar oktatás kilátástalan helyzetén keseregtek, a felvidékiek idegeit az örökké szigorodó nyelvtörvények kezdték ki, az erdélyi falvakban és városokban a gyakran agresszív ortodox nyomulás és a magyar munkaerő mellőzése jelentette/jelenti a legnagyobb problémát. Ilyen körülmények között hagyta magára a kisebbségben élő magyarokat az előző kormány. Most, amikor immáron az állandó szó egészen más jelentést kapott a MÁÉRT vonatkozásában, a külhoniak is érzik, hogy valami megmozdult, talán megvalósul az a régen várt és elérhetetlen vágyálom, hogy egységes lesz a magyar nemzet. Persze, az is egyértelmű, hogy már nem egy hazában, nem egy földrajzi határok által behatárolt területen, de a mai kommunikációs körülmények között egyre szorosabban. A határok légiesedése valóban bekövetkezett, az utazási nehézségek megszűntek, a gazdasági kapcsolatok kialakításában ugyan még vannak némi nehézségek, de erős akarattal ezek is leküzdhetők. Ami talán még mindig az egyik legnagyobb veszélyforrás, az az asszimiláció. Erről maga

Semjén Zsolt

, miniszterelnök-helyettes is szót ejtett a budapesti MÁÉRT-értekezleten, mondván, hogy a határon túli magyarság megmaradása szempontjából a beolvadás megállítása kulcsfontosságú kérdés, csakúgy, mint az elvándorlás és az anyaországban is komoly gondot okozó demográfiai mutatók. A MÁÉRT rendszeres ülésezése, ezáltal pedig egymás problémáinak megismerése, a kölcsönös lelki támasz és anyagi segítségnyújtás, ezek mind közelebb hozhatják egymáshoz az immáron 90 éve elszakított nemzettesteket. Ezt várják, joggal, a határon túliak. Egyik erdélyi utunkon, sorsunkról, jövőnkről beszélgetve mondotta, illetve tette fel a kérdést kedves házigazdánk: Magyar a magyarnak testvére, nem? Véleményem szerint, igen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.