Sport

Labdarúgás: pontokért megy Tökölre a KITE-Szeged

Labdarúgás: pontokért megy Tökölre a KITE-Szeged

2010. november 19., péntek
Labdarúgás: pontokért megy Tökölre a KITE-Szeged
Két forduló óta nem tud nyerni a KITE-Szeged NB III-as labdarúgócsapata. A csepeli vereséget és a Kecskemét elleni gól nélküli döntetlent követően szombaton Tökölön szeretnének javítani a kék-fekete-zöldek. Nemcsak a Tisza-partiak, hanem a tököliek is megtorpantak az utolsó két játéknapon. Nagy László együttese Dabason nulla nullás döntetlenre végzett, majd Hódmezővásárhelyen szenvedett vereséget. Mindkét gárda hátrafelé lépked tehát a tabellán, a hazaiak most hetedikek, a Szeged pedig az ötödik helyen áll. A mezőny azonban roppant sűrű, sokat ér tehát egy-egy győzelem. „Bravúrt szeretnénk elérni szombaton. Ahhoz, hogy legyen esélyünk az őszi 1-3. hely valamelyikére, kívánatos lenne a hátralévő két meccsből négy pontot begyűjteni. A héten már frissebben mozogtak a fiúk, ezért bizakodó vagyok, de nem lesz könnyű dolgunk, mivel mind a most szombati ellenfelünk, a Tököl, mind pedig a jövő heti, a Dabas NB III-as szinten kiváló csapatnak számít” – ismertette várakozásait Major László, a KITE-Szeged vezetőedzője.

Online

Szombaton 13 órától folyamatosan frissülő, élő, szöveges közvetítésben párhuzamosan kísérhetik majd figyelemmel a Tököl VSK – KITE-Szeged és a Tisza Volán SC Szeged – Jánoshidai SE NB III-as labdarúgó-mérkőzéseket. Vasárnap 13 órakor a Mórahalom - Csongrád megye I-es rangadóról jelentkezünk.
A KITE-Szeged várható kezdőcsapata: Belecan – Laczkó, Kazán, Saulic, Keller J., Balogh, Kormányos, Gellér, Brinszky, Nagy A., Horváth P., Nomel J. P.

Így játszott a Tököl a legutóbbi fordulóban:

A Winner Sport labdarúgó NB III Alföld csoport 13. fordulójában: Hódmezővásárhelyi FC – Tököl VSK 2-1 (2-0) Tököl: Balázs – Telegdi, Szirtesi (Agócs 73'), Filó T., Váradi, Riedl, Helgert (Kerekes 46'), Dévai, Palásti, Kosuth, Kóbor (Radnics 46'). Vezetőedző: Nagy László. Gólszerzőjük: Filó (59').

A hétvége műsora:

A Winner Sport NB III Alföld csoport 14. fordulójának programja: november 20. (szombat) 13.00: Tököl VSK – KITE-Szeged, Tisza Volán SC Szeged – Jánoshidai SE (mindkét meccset online közvetítjük), Szabadkígyósi SC – Szarvasi FC Csepel FC – Várfürdő-Gyulai Termál FC. November 21. (vasárnap) 13.00: Kecskeméti TE II. – Újbuda, FC Dabas – Hódmezővásárhelyi FC, Szolnoki Spartacus – Jász Sport FC Jászberény. A megyei I. osztály 15. fordulójának programja: november 20. (szombat) 13.00: Ujszegedi TC – Sándorfalva, Tápé – SZVSE-Gyálarét. November 21. (vasárnap) 13.00: Üllés – Kistelek, Balástya – Csanádpalota, Ásotthalom – Mindszent, Nagymágocs – Röszke, Kiskundorozsma – Kiszombor, Mórahalom – Csongrád. A megyei II. osztály Homokháti csoportban elhalasztott meccsek: november 20. (szombat) 11.00: USC Tanárképző – Zsombó. November 21. (vasárnap) 13.00: Bordány – Csanytelek. A megyei II. osztály Tisza-Maros csoportban elhalasztott meccs: november 20. (szombat) 13.30: Földeák – Újszentiván. A megyei III. osztály 15. fordulójának programja: november 20. (szombat) 13.00: Röszke II. – Makó III., Sándorfalva II. – Öttömös, IKV Alsóváros – HFC III., Bütyök Csárda Mártély – Domaszék, Tiszasziget – Algyő II. November 21. (vasárnap) 13.00: Komlósi Trans Baktó – Kübekháza, Ruzsa – Csengele, Pusztamérges – Deszk, Csongrád II. – Forráskút.

Az NB III Alföld csoport állása:

HCsapatMPGK
1.Csepel132832-13
2.Újbuda122425-20
3.Hódmezővásárhely132125-19
4.Dabas122120-9
5.KITE-Szeged122020-12
6.Szolnoki MÁV II.132013-12
7.Tököl121923-14
8.Jászberény121726-18
9.Kecskemét II.121721-18
10.Gyula121721-20
11.Tisza Volán Szeged121417-20
12.Szolnoki Spartacus121320-28
13.Jánoshida12919-40
14.Szabadkígyós1157-26
15.Szarvas12313-33

A megyei I. osztály állása:

HCsapatMPGK
1.Mórahalom143545-8
2.Kistelek133142-18
3.Csongrád133026-6
4.SZVSE142828-17
5.Mindszent142528-20
6.Sándorfalva142222-15
7.Ásotthalom142128-19
8.Balástya142018-19
9.Kiskundorozsma142016-16
10.UTC141517-31
11.Nagymágocs141420-38
12.Csanádpalota141325-31
13.Kiszombor141323-32
14.Tápé141210-27
15.Üllés14623-44
16.Röszke14516-46

A megyei II. osztály Homokháti csoport állása:

HCsapatMPGK
1.Szatymaz123039-14
2.Baks122834-18
3.Bordány122024-15
4.USC Tanárképző111719-18
5.FK 1899 Szeged131619-19
6.Zsombó121529-25
7.Csanytelek111010-24
8.Zákányszék13913-40
9.Tömörkény12811-25

A megyei II. osztály Tisza-Maros csoport állása:

HCsapatMPGK
1.HFC II.142734-15
2.Algyő142540-22
3.Fábiánsebestyén142232-33
4.Makó II.142121-18
5.Székkutas142026-28
6.Szőreg142027-27
7.Szentesi Kinizsi141923-24
8.Szegvár141724-38
9.Újszentiván131424-20
10.Földeák13517-43

A megyei III. osztály állása:

HCsapatMPGK
1.Sándorfalva II.143450-5
2.HFC III.133334-4
3.Bütyök Cs. Mártély133229-8
4.Domaszék143243-27
5.Makó III.142526-22
6.IKV Alsóváros132232-24
7.Csongrád II.142033-24
8.Ruzsa142020-25
9.Tiszasziget141930-32
10.Csengele131648-36
11.Pusztamérges121631-32
12.Forráskút131620-19
13.Röszke II.131530-40
14.Algyő II.141120-35
15.Komlósi T. Baktó131017-37
16.Deszk131017-30
17.Kübekháza14713-66
18.Öttömös14619-46

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.