Kultúra

Kép-kockák a Somogyiban + FOTÓK

Kép-kockák a Somogyiban + FOTÓK

2010. november 14., vasárnap
Kép-kockák a Somogyiban + FOTÓK
A teljes szombati napot lefedő 2. Szegedi Képregényfesztivál mágnesként vonzotta az olyan arcokat, mint jómagam – szóval a tavalyi rendezvény emlékeitől felspannolva beinjekcióztam magam a Somogyi-könyvtár üvegajtaján. A bejáratnál kellemes mosolyú lányok vártak minket kis fesztiválos fecniket (szórólapokat) osztogatva – az esemény látogatottságát akarták így felmérni. Farzsebre vágtuk, kabát be a ruhatárba, aztán a bőség zavara. Idén a hömpölygő rajongást nem kizárólag az alagsorba suvasztották be, ezúttal két szinten kaphatott a közönség őrült lapozórohamot. Az alagsorral kezdtük: alkoholista haverom máris Kuczoró Zsolt Hidegbéke című képregényével a kezében jött velem szemben, két vitrinben mindenfajta képregényfüzetet csekkolhattunk le. Volt itt minden régi kiadású Pókembertől kezdve jubileumi Garfieldig. A világ tinta- és festékszagú Kánaánja. Perverz öröm mászott arcom felszínére, elvegyülve a gyerekkort előrángató nosztalgikus érzülettel. A helyiség körül írók/rajzolók standjai gyűrűztek – nyílt kontaktusfelvétel. Le is álltam dumálni velük – amit megnehezített az előadásoktól berezonáló mikrofonok zaja.

Képregénykultusz zigótaállapotban

Kuczoró szerény pavilonja mögött üldögélt, a sándorfalvi rajzoló és író pozitívnak ítélte meg az összeröffenést, már csak amiatt is, mert közel van. A Dél-Alföld ezen vidékén fura módon még csak zigótaállapotban rugdalózik a képregénykultusz, holott általánosan a magyar képregény fellegváraként aposztrofálják Szegedet, így mindenképpen jelentős, hogy a város végre magához tért, mi pedig testközelbe kerülhetünk az intenzíven tisztelt füzetekkel. Kuczoró bizakodik, hogy ez minél jobban összefogja majd a képregény-fanatikusokat, végül is már maga a fesztivál léte egy tendencia kezdete. Bennfentes infókból tudja, hogy jövőre még jobban ki akarják terjeszteni és városi méretű banzájjá duzzasztani az egészet. Mára ez a kultúra szinte teljesen lehámlott a fiatalokról. A piac pupillaként beszűkült, Kuczoró is csupán hobbiként műveli a képregénygyártást. A fesztiválra megjelenő Hidegbéke című munkájára igen büszke – teljes joggal –, megvettem, és a mangabeütésű képek rögtön pofán vertek. Emlékszem, mikor kiskölökként bújtam a képregényeken örvénylő figurák akkor még rémisztően bravúrosnak tűnő, mai szemmel vizsgálva viszont kellemesen banális hülyeségeit – oké, kalandjait. De láttam jó ötvenes férfiakat is, akik gyermeki hévvel tűntek el a lapok közt. Szinte minden magyar kiadó képviselte magát egy szolid kisasztalnál tökig pakolva füzetekkel. Fumax, Kingpin, Adoc-semic – és még egy halom másik terjesztő. Még közös rajzolásra is nyílt lehetőség az alkotókkal, akik készséggel kivesézték a fanok műveit.

A képregény és az aranykor

Az old-school kiadványok idén jóval olcsóbbak voltak, mint legutóbb – 250, 500 forintos árakkal operáltak, amit díjaztam, bár haverom még így is otthagyott vagy tízezret. Szóval ez a hazai pangás tekintetében igencsak emberbaráti árfekvés (egy havi 24-48 oldalas képregényt nem kapsz 500 alatt sehol, az fix). Még délelőtt beszambáztunk egy előadásra, a termet sok-sok lélegző teremtmény (képregény-geek) telepumpálta forró levegővel: projektor, vászon, embertömörülés. Az aranykor megrontása nevű előadásra ültünk be, Váradi Gábor és Szabó Gergő (kár, hogy utóbbi vészesen hadart) szegedi képregényszakértők beszéltek (viszonylag) dióhéjban a '30-as, '40-es évek manipulált, cenzúrázott kiadványairól, a pszichológiailag megerőszakolt karakterekről és mögöttes tartalmakról, egyszóval az aranykorról. Például Batman és Robin homoerotikus vonzalmát a gerincvelőig hatolva kitárgyalták. A publikum nevetett is rendesen – a szaunaszerű szobában sikerült feloldódni. Szünet – cigi.

Gödörben

Odasiklottam egy hátsó asztalhoz, egy tősgyökeres szegedi srác ült a rajzok, képek hegye mögött. Torjai Ádám. Ő és társa tizenéve művelik az ipart kölyökkori rajongásból, tavaly nyitottak a honi szakma felé, így a Gödörbe is eljutottak Pesten. „Szemmel láthatóan… szerintem stílusos, hogy a magyar képregényszakma a gödörben van. Most is lent vagyunk (az alagsorban), sajnos ez jellemzi az itthoni helyzetet. Nagyon kellemes a fesztivál, a srácok aranyosak, mindenki barátként köszönt minket. Idén már saját standot is kaptunk, és azt vettük észre, hogy már előadókként hívnak minket. Alapvetően a magyar képregényes élet nagyon megrekedt egy ponton – bejöttek a filmek, a net, a gyerekeket kevésbé érdekli. Bár láttam itt nagyon fiatalokat is.” Hozzátette még, hogy ő nem igazán érzi Szegedet kiugróan jelentős gócpontnak a műfajon belül – talán van valami sajátos vibráció a sok napfény miatt… De nem tudja, nem látja igazán. Aztán beúsztam a tömegbe. Lányokat céloztam főként, szokatlan őket képregényekkel látni. Szerintük sajnos csak egy szűk rétegre korlátozódik az ilyen rendezvények hatósugara – bár ez a réteg elég vegyes. Meg lelkes. Sajnos a magyarok legtöbbje valamiért immunis a képregénykultúrából eredő misztikumra – képtelenek megtapasztalni azt a felemelő érzést, mikor saját fantáziáddal bővíted ki a képkockák dinamikáját. Szép gesztus a tetszhalott képregénykultuszon szívmasszázst alkalmazni ilyen fesztiválokkal – semmiképp sem hasztalan, az fix.

Berényi Csaba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.