Kultúra

Juronics Traviatája nyert a nézőknél

Juronics Traviatája nyert a nézőknél

2010. november 18., csütörtök
Juronics Traviatája nyert a nézőknél

„Az Armel Operafesztivál mindennél jobban bizonyítja, hogy meg lehet újítani az operát”- fogalmazott A. Szabó Magda, a Duna Televízió ügyvezető alelnöke a verseny szerda esti gáláján, majd átadta a Duna Televízió Közönségdíját - a produkció és az operát színpadra állító Szegedi Nemzeti Színház képviseletében - Juronics Tamásnak, a nézők által legjobbnak ítélt La Traviata rendezőjének.

Az alelnök asszony korábban elmondta, hogy az ARTE, a Mezzo és a Duna Televízió együttműködésének segítségével kívánják támogatni az opera műfajának népszerűsítését, így teremtve értékes tartalmat a nézőik számára. Különös és váratlan fordulatokat tartogatott a november 3-a óta tartó Armel Operaverseny és Fesztivál záróeseménye, a Díjátadó Gála. A Szegedi Nemzeti Színházban zajló verseny keretében a tervezett öt díj helyett kettővel többet adtak át, mert a hétfős - a szakma nagyjaiból álló - nemzetközi zsűri kénytelen volt eltérni a meghirdetett díjazási formától. A zsűri a Legjobb Produkciót illetően könnyen meghozta döntését: a díjat egyöntetűen a debreceni Csokonai Színház Produkciójának, a

Silviu Purcarete

által rendezett A tüzes angyalnak ítélték. A zsűri elnöke,

Raymond Duffaut

és

Nicholas Payne

, az Opera Europa igazgatója a rendező távollétében a díjat

Kocsár Balázsnak

, A tüzes angyal karmesterének adta át. A verseny Legjobb Női Előadójának díját és az ezzel járó tízezer eurós pénzjutalmat A tüzes angyal főszerepét, Renatát alakító olasz szoprán,

Cristina Baggio

nyerte el. A Legjobb Férfi Előadó díját illetően meglepő eredmény született. Hosszas tanácskozást követően a zsűri - a teljes férfi-női mezőny figyelembevételével – úgy határozott, hogy ebben a kategóriában nem ad ki első díjat, a meghirdetettektől eltérve két második helyezést és egy harmadik helyezést ítél oda, és ennek megfelelően osztja el a pénzjutalmat. A megosztott második díjakat és az azokkal járó négyezer-négyezer eurós jutalmat így két hazai versenyző,

Balczó Péter

– a La Traviata Alfredója - és

Haja Zsolt

-

Thomas Pasatieri

A sirály című operájának Kosztyája – kapta. A zsűri harmadik helyezettnek az orosz

Alekszej Bogdancsikovot

választotta, aki

Marco Tutino

A lakáj című operájában nyújtott alakításáért kétezer eurót kapott. Az ARTE és Duna Televízió egyaránt lehetőséget biztosított nézőinek arra, hogy az általuk legjobban kedvelt produkcióra leadják szavazataikat, így idén két Legjobb Produkciós Közönségdíjat is átadtak. A Duna Televízió Közönségdíját

Verdi

La Traviátája nyerte el: a csatorna honlapján öt kontinens magyarsága szavazott a neki legjobban tetsző előadásra. A díjat - a produkció, és az operát színpadra állító Szegedi Nemzeti Színház képviseletében a rendező,

Juronics Tamás

vette át a Duna Televízió ügyvezető alelnökétől,

A. Szabó Magdától

. Az ARTE nézői

Alföldi Róbert

rendezését, a Veslefrikk című családi operát kedvelték leginkább. A rendezőnek és a darab szerzőjének,

Knut Vaage-nak

az ARTE programigazgatója,

Gabrielle Babin Gugenheim

nyújtotta át a díjat. (Forrás: Duna TV)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.