Bulvár

Egy tizenkilenc éves lány megölése miatt áll bíróság előtt egy vásárhelyi férfi

Egy tizenkilenc éves lány megölése miatt áll bíróság előtt egy vásárhelyi férfi

2010. november 16., kedd
Egy tizenkilenc éves lány megölése miatt áll bíróság előtt egy vásárhelyi férfi

A vád szerint megfojtott egy 19 éves lányt, majd a holttestet elrejtette a háza pincéjében az a hódmezővásárhelyi férfi, akinek a pere kedden kezdődött meg a Csongrád Megyei Bíróságon.

Tavaly december 17-én a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon egy sikkasztás miatt folyó eljárásban hallgatták ki a többször büntetett, 27 éves vádlottat. Ekkor közölték vele, hogy korábbi munkaadója számára mintegy 290 ezer forint kártérítést kell fizetnie, ettől a munkanélküli férfi amúgy is rossz anyagi helyzete tovább romlott - mondta a vádirat ismertetése során

Lőrinczy György

megyei főügyész. A férfi egy hirdetőújságból kereste ki a hitelközvetítéssel foglalkozó későbbi sértett, egy 19 éves tótkomlósi lány telefonszámát, s egy találkozót beszélt meg vele. A sértett este elment a férfi lakására, ahol egy 300 ezer forintos hitel feltételeiről tárgyaltak. A vádlott vitatkozni kezdett a lánnyal, mert nem akarta kifizetni a sértettnek járó 20 ezer forintos jutalékot. A szóváltás dulakodássá fajult. A vád szerint a férfi megragadta a sértett nyakát; a lány segítségért kiáltott, védekezni próbált, s meg is karmolta a vádlott arcát. A férfi végül megfojtotta áldozatát. Ezt követően a vádlott a társasházi lakásához tartozó alagsori lomtárolóban rejtette el az áldozat holttestét, majd magához vette a lány pénzét, mobiltelefonját és kabátját. Az ügyészség emberölés és kifosztás bűntettével vádolja a férfit. A vádlott a gyilkosságot a tárgyalás során tett vallomásában beismerte, a kifosztást azonban tagadta. A tárgyalás tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik, a bíróság az ügyben kedd délután ítéletet is hozhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.