Egyház

Egy templom száz éve

Egy templom száz éve

2010. november 14., vasárnap
Egy templom száz éve

Százéves fennállását ünnepli az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom, mely az idők során Újszeged egyik legjellegzetesebb épületévé vált. Nemcsak a templomról, hanem a plébánia közösségéről is beszélgettünk Kiss Imre plébánossal, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános püspöki helynökével.

Az évfordulóra – a tetőt és tornyot kivéve – teljes külső felújítással készült a plébánia, melyhez mind az egyházmegye, mind a hívek és a város támogatást nyújtott. Emellé pedig egy ünnepi hónapot szerveznek, november 4-én már megnyitottak egy gyermekrajz-kiállítást, melyre 220 rajz jött össze óvodákból, önkormányzati iskolákból is, nemcsak hittanra járó gyerekek pályáztak. Kiadtak egy kötet is, „Száz év a Liget oldalában. Az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom és közösségének élete” címmel, melyet november 20-án mutatnak be. Az alkotói gárda -szerzők, fényképészek, lektorok, grafikus, műszaki szerkesztő együtt 34 fő. A 168 oldal terjedelmű 164 fotóval illusztrált könyv hívő és nem hívő szegedieknek egyaránt érdekes olvasmány. November 14-én vasárnap negyed 11-től

Cseh Miklós

rendezésében „Árpád-házi Szent Erzsébet élete” címmel színdarabot adnak elő az újszegedi plébánia fiataljai, este pedig

Martonné Szécsi Éva

vezetésével Szent Erzsébet az irodalomban és a zenében elevenedik meg. November 20-án Szent Erzsébet a szeretet szentje címmel hallhatnak előadást az érdeklődők, valamint Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendájából hangzanak el részletek a kibővített Újszegedi Szent Cecília kórus előadásában.

További részletes program itt.

– Száz év nagy idő, mely alatt a templom fokozatosan érte el jelenlegi „státuszát”.

1902 januárjában templomépítő bizottság alakult Magyar Szent Erzsébet Katolikus Templom Egyesület, Szeged-Erzsébetváros néven. A templomot ez az Egyesület emeltette, 1910. november 19-én szentelték fel. Az eredetileg 500-700 fő befogadására képes épületet

Wihart Ferenc

tervezte, de akkor még padok sem voltak benne, ma 3-400 hívőnek ad helyet. Híresek a Szent Erzsébet-templom ablaküvegei, melyekből az elsőket

Róth Miksa

készítette. Az ablakokból több a háborúban megsérült, utána restaurálták őket. Építésekor még nem tartozott hozzá plébánia, állandó papja sem volt, a Szent Dömötör-templom lelkipásztora látta el az itteni hívek szolgálatát. 1923-ban

Karácsonyi Guidó

került a templom élére szervezőlelkészként, 1933-tól teljesjogú plébániát is létrehoztak itt

Ugi Géza

vezetésével, majd a ’30-as, ’40-es években szép hitélet alakult ki.

– Mint Alsóvároson, itt is kapcsolódik egy kultúrház is a templomhoz.

– A templomhoz szorosan hozzátartozik a Bálint Sándor Művelődési Ház, a korábbi Szent Vince Kultúrház, amely Szeged első kultúrházai közé tartozik, és ahol 2-300 fős lelki alkalmakat is tartottak korábban. ’56 után „csendes” hitélet következett itt is a politikai elnyomás miatt. A ’70-es években kezdett megnövekedni Újszeged lakossága, és ennek köszönhetően a templomhoz kötődő lelkipásztori munka jelentősége is megnőtt. 200-2003-ban komoly igény mutatkozott még egy templomra, mely 2006-ra fel is épült a Fő fasoron és Kalkuttai Boldog Teréz anya nevét kapta meg.

– Állt itt a templom mellett egy lourdes-i barlang, ez is növelte annó Újszeged népszerűségét?

– A lourdes-i barlangot 1937-ben állították fel, és nagy ünnepekkor tízezres tömegek vándoroltak ide, lelki központtá és közkedvelt zarándokhellyé változott. A kommunista hatalom 1968-ban lebontatta, a szobor a Szent Erzsébet-templomba került, ahol máig őrizzük. Az egykori barlang helyét pedig visszakaptuk – ide épült fel az új plébánia.

– Milyen most a plébánia élete itt Újszegeden?

– Az utóbbi húsz évben közösségi irányba mozdult el a plébánia, ifjúsági és felnőtt csoportokból tevődik össze a hívek közössége. Több mint húsz plébániai csoport működik, melyek általában hetente vagy kéthetente jönnek össze. Ismét vannak nálunk Szalvátor-szerzetesnővérek, akik a plébánia pasztorációjában segítenek. Nagy hangsúlyt helyezünk az ifjúsági pasztorációra, a 15-30 éves korosztályra, a lelkigondozásra, a családi életre való felkészítésre, a hittanra. Jelentős a zenei élet is, három kórussal is dicsekedhet az újszegedi plébánia. A Szent Cecília Kórus a felnőtteket tömöríti, és főként misék, motetták szerepelnek a repertoárjukban, a Scholába gyerekek járnak, lányénekkar, amely főként magyar gregoriánéneket ad elő. Valamint működik egy ifjúsági ének- és zenekar is, akik kéthetente az esti miséken szolgálnak a 100 éves Szent Erzsébet-templomban.

Szent Erzsébet katolikus templom

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.