Biopolisz Park: Kossuth-díjas építészek is a városvédők mellett

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület nyílt levélben juttatta el észrevételeit, tiltakozást főként az Árpád tér tervezett átépítse miatt. A nyilatkozat végén jeleztük, hogy Petykó Zoltánnak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjének is elküldték észrevételeiket, melyeket aláírásaikkal Kossuth-díjas építészek is támogatnak. Alább változtatás nélkül közöljük le e levelet.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22
Petykó Zoltán Elnök Úr részére

Tárgy: tiltakozás törvénysértő pályázat befogadása ellen

Tisztelt Elnök Úr!

Mellékelten megküldjük tiltakozó nyilatkozatunkat a Szeged Megyei Jogú Város által benyújtott „Biopolisz Park – Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja, Részletes Akcióterület Terv” címet viselő, tudomásunk szerint DAOP-5.1.2/C-09-1f-2009-0001 azonosító számú projektjavaslat benyújtott formájában való befogadása ellen.
Álláspontunk szerint a projektjavaslathoz készült közterületkialakítási terv súlyosan sérti
– az épített környezet alakításáról és védelméről 1997. évi LXXVIII. törvény 18.§ (1) bekezdésében, valamint az
– egyes ingatlanok műemlékké, valamint műemléki jelentõségű területté nyilvánításáról szóló 9/2006. (IX. 25.) OKM rendelet 6.§ (2) bekezdésében
foglalt kifejezett előírásokat. Súlyosabb hiba, hogy a nemzetközi viszonylatban is jelentős kulturális érték, a hatalmi gőg által nem egyszer megrongált műemléki jelentőségű belváros értékeinek további pusztulását eredményezné a pusztítások nyomainak eltüntetése helyett.
A nyilatkozatunkban foglaltakat támogató aláírásukkal a tárgyban vitán felül álló szakmai kompetenciával bíró személyek erősítették meg:
– Makovecz Imre DLA, Kossuth-, Ybl Miklós-, Magyar Örökség- és Prima Primissima díjas építész, a Corvin lánc és a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérme birtokosa, a római La Sapienza és a Dundee-i Egyetem díszdoktora, stb. (2. sz. melléklet);
– Csete György építész, a Kossuth, Ybl Miklós, Magyar Művészetért, Magyar Örökség és a Prima Primissima díja birtokosa (3. sz. melléklet);
aláírásával igazolja Kiss István építész, a műemléki jelentőségű Belváros rehabilitációs szabályozási tervének tervezője és * (4. sz. melléklet).
Tisztelt Elnök Úr!
Szeged műemléki jelentőségű belvárosa nem a szegedi önkormányzat kizárólagos tulajdona, hanem nemzeti kincsünk, aminek „önmegvalósító” átalakítására a helyi önkormányzatnak sincs joga, sem elvtelen hatósági hozzájárulással, sem anélkül.
Kérjük ezért szíves intézkedését, hogy a pályázat csak az esetben kerüljön befogadásra, ha Dugonics és Árpád terek közterület rehabilitációs terve úgy kerül átdolgozásra, hogy az megfeleljen a szegedi történeti belváros 2000. évben jóváhagyott rehabilitációs szabályozási terve minden előírásának.
Szeged, 2010. november 16.
a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület képviseletében

v. Szilágyi Árpád elnök, a Magyar Kultúra Lovagja

* a következő aláíró az aláírást követő napon visszavonta aláírását

Előző sztori

Divat a könyvtárban: ruhába öntött esős nyár

Következő sztori

Zsákmányával kezében csípték el a tolvajt