Egyetem

Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjas a Gabonakutatóból

Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjas a Gabonakutatóból

2010. november 4., csütörtök
Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjas a Gabonakutatóból

A Magyar Tudomány Ünnepe 2010. évi rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóján, 2010. november 3-án délelőtt, az Akadémia dísztermében, ahol Pálinkás József, az MTA elnöke és Schmitt Pál köztársasági elnök tartott ünnepi beszédet, a tudományos díjak sorában adta át Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke az ez évi Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjakat.

A Magyar Szabadalmi Hivatal, mint a szellemi tulajdon védelmének hazai letéteményese, az iparjogvédelmi tudatossággal gondozott és a nemzetközi megmérettetés próbáját is kiálló kutatási eredményeket létrehozó alkotók megbecsülésére, tevékenységük társadalmi elismerésére a Magyar Tudományos Akadémiával 1997-ben közösen alapította a díjat, melyet idén hárman vehettek át. Egyikük,

Purnhauser László

, a Gabonakutató Nonprofit Kft. búzanemesítője, Szegeden alkot. Purnhauser László okleveles agrármérnök, genetikus szakmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa kezdetben a cirok kutatásában, majd pár év elteltével a gabonafélék közül a búza nemesítésében vesz részt. Az új módszereket nemcsak kutatja, hanem azok közül a beváltakat alkalmazza is a saját fejlesztő munkájában. Így hazánkban elsők közt alkalmazta a molekuláris markereket a búza rozsdarezisztenciára történő szelekciójában. Módszert dolgozott ki a növényi szövettenyészetek hajtásregenerációjának serkentésére. Ezt, a nívós szaklapban publikált és szabadalommal védett módszerét több hazai és külföldi kutató adaptálta, alkalmazta munkájában. Számos tanulmányúton vett részt, rendszeres előadója szakterületének főbb hazai és külföldi konferenciáin. Eddig mintegy 120 publikációja jelent meg, közülük több vezető szakfolyóiratokban. Társnemesítője több mint tíz, oltalommal védett őszi búza- és két tritikálé-fajtának. Vezető nemesítője a 2010-ben hazánkban legnagyobb területen termelt, kiváló minőségű GK Békés fajtanevű őszi búzának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.