Kultúra

A vörösiszap károsultjait fogadja a Szegedi Nemzeti Színház

A vörösiszap károsultjait fogadja a Szegedi Nemzeti Színház

2010. november 12., péntek
A vörösiszap károsultjait fogadja a Szegedi Nemzeti Színház

A vörösiszap-katasztrófa kétszázötven áldozatát, gyermekeket, felnőtteket fogad december 22-én a Szegedi Nemzeti Színház a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvánnyal közösen a dél-alföldi városban.

A karácsony előtti kiránduláson teljesen ingyen vehetnek részt az áldozatok. A színház ajándék előadással kedveskedik számukra, míg a szeretetszolgálat az általa Szegeden gyűjtött cipősdoboz-akció felajánlásait adja át, és az utazást finanszírozza. Mint

Gyüdi Sándor

főigazgató elmondta: nem volt kérdés, hogy segítenek. Ez az évben már a harmadik jótékonysági akciója a színháznak. Elsőként a haiti katasztrófa után pénzfelajánlást tettek, második alkalommal pedig a borsodi árvízkárosultaknak segítettek. Most úgy gondolják, azzal segítenek, amit a színészek adni tudnak. Lelki segítséget nyújtanak, hiszen a katasztrófa sújtotta területen az emberek élete sivárrá vált.

Charles Dickens

Karácsonyi énekét adják elő a művészek, de emellett számtalan program is kapcsolódik a naphoz. Az utazás után ebéddel várják a vendégeket. Ezt követően városnézést szerveztek számukra. Az előadást követően a kicsik ajándékokkal indulhatnak haza, a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz-akciójának jóvoltából. A károsultak mellett érkeznek olyanok is, akik a mentésben vettek részt. A szegedi színidirektor hozzátette: még a hétvégén felhívja az ország színházigazgatóinak figyelmét, hogy csatlakozzanak a kezdeményezésükhöz, és vállaljanak ők is részt saját városukban ebből a nemes feladatból. Mint a sajtótájékoztatón

Szenczy Sándor

, az alapítvány vezetője elmondta: Szeged kiemelten aktív volt eddig is a cipősdoboz-akciókban és ezt várják most is. Tavaly a városban hétszáz doboz gyűlt össze. Az ország teljesítménye 20 ezer ajándék volt, de idén ezt 30 ezerre szeretnék növelni. A világon pedig 9 millió doboz járt 176 országban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.