Közélet

Új vizsgálatot kezdeményez a mindszenti beteg halálának ügyében a miniszter

Új vizsgálatot kezdeményez a mindszenti beteg halálának ügyében a miniszter

2010. október 6., szerda
Új vizsgálatot kezdeményez a mindszenti beteg halálának ügyében a miniszter

Új vizsgálatot kezdeményez a 2007. április 6-án elhunyt mindszenti beteg halálának ügyében Réthelyi Miklós miniszter annak érdekében, hogy végre sikerüljön tisztázni az eset körülményeit és a szakmai felelősség kérdését. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője ezt annak kapcsán közölte, hogy Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi polgármester írásbeli kérdéssel fordult hozzá.

Göbl Vilmos

, a hódmezővásárhelyi önkormányzat szóvivőjének tájékoztatása szerint a miniszter válaszában leszögezte: a 2006-ban megkezdődött egészségügyi reformkísérlet 2007 áprilisától a betegbeutalási rendben is nehezen követhető és anomáliákkal teli változásokat hozott. A miniszter

Lázár János

levele kapcsán a mindszenti beteg ügyéről írásos tájékoztatást kért az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új vezetőjétől. A beszámoló több ponton is másként értékeli a férfi halálát és a mentés körülményeit, mint az esetet közvetlenül követő vizsgálat, ezért

Réthelyi Miklós

úgy döntött, hogy új vizsgálatot kezdeményez az ügyben. A tárcavezető válaszában kitért arra is, hogy az OMSZ élére szeptember 15-én kinevezett új főigazgató,

Mátrai István

pályázati anyagában kiemelten foglalkozik a mentésirányítás jelenlegi helyzetével, problémáival és a megoldási lehetőségekkel. 2007. április 6-án egy 67 esztendős mindszenti férfi meghalt Hódmezővásárhely és Szentes között az őt szállító mentőautóban. Az országos visszhangot kiváltó eset szinte azonnal a politikai viták középpontjába került, miután néhány nappal korábban lépett életbe a kórházak új ellátási rendje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.