Bulvár

Több száz milliós hamis parfümszállítmány Röszkén

Több száz milliós hamis parfümszállítmány Röszkén

2010. október 20., szerda
Több száz milliós hamis parfümszállítmány Röszkén

Több mint 320 millió forintot érő hamis parfümszállítmány akadt fenn Röszkén, az 53 ezer doboznyi illatszerre egy török teherautóban bukkantak rá a vámosok – tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.

A török rendszámú teherjárművet vezető török férfi az általa benyújtott okmányok szerint 17.400 kilogrammnyi konfekció ruhát szállított Franciaországba – mondta

Némedi Varga Éva.

A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján a jármű és rakományának tételes átvizsgálása mellett döntöttek. A raktér felnyitásakor hamar kiderült, hogy a ruházati termékek csak arra szolgáltak, hogy a különböző világmárkák jelzésével ellátott mintegy 53 ezer doboz parfümöt álcázzák. A szakértői vélemény alapján valamennyi illatszer hamisítvány – közölte az őrnagy. A vámhatóság a parfümszállítmányt lefoglalta, a török sofőr ellen csempészet bűncselekmény, továbbá ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.