Közélet

Tartalékosok őrzik majd a laktanyákat

Tartalékosok őrzik majd a laktanyákat

2010. október 15., péntek
Tartalékosok őrzik majd a laktanyákat

A laktanyák biztosítási és őrzési-védelmi feladatait a tartalékos önkéntes katonák fogják ellátni 2011. január elsejétől, és nem őrző-védő cégek, ahogy eddig – közölte a honvédelmi miniszter pénteken.

Hende Csaba

szerint nem helyes, hogy jelenleg civil őrző-védő cégek alkalmazottjai állnak a laktanyák kapuiban. „Minek a dadusnak bébiszitter?” – tette fel a kérdést, majd hozzáfűzte: „Hová jutunk, ha a hadsereg saját magát sem képes őrizni és biztosítani?” A miniszter szerencsétlennek és elhamarkodottnak nevezte, hogy 2004-ben a békeidejű hadkötelezettség eltörlésével párhuzamosan „a tartalékos rendszert tulajdonképpen megsemmisítették”. „Kidobták azokat a nyilvántartásokat, amelyek akkor még rendelkezésre álltak, és amelyek alapján baj estén mozgósítani lehetett volna” – jelentette ki. Példaként említette, hogy Svájcban minden férfi hatvanéves koráig tartalékos katona, az ötmilliós Finnországnak pedig 350 ezer kiképzett és mozgósítható tartalékosa van. Hende Csaba a Sajó áradását felidézve tragikomikusnak nevezte, hogy az idén nyáron mindössze 18 tartalékost tudott volna a gátakra vezényelni. A miniszter szerint „az elődeink a 2004 óta eltelt időben nem építették fel a magyar honvédség tartalékerejét”. „Márpedig tartalék nélkül semmilyen haderő nem működőképes” – hangsúlyozta. Hende Csaba már elfogadta azt a koncepciót, amely az új tartalékos rendszer felállítását indítja el. Reményei szerint ez több lépésben, különböző állománykategóriákban 2014-ig összesen 6-8 ezer fős tartalékerő létrehozását teszi majd lehetővé. (Forrás: Magyar Nemzet)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.