Közélet

Szeged szeret és tud példát mutatni, amikor segíteni kell + HANG

Szeged szeret és tud példát mutatni, amikor segíteni kell + HANG

2010. október 15., péntek
Szeged szeret és tud példát mutatni, amikor segíteni kell + HANG
Elekes Zoltán az alább olvasható közleményben a Szegeden az iszapkárosultaknak gyűjtött adományokról számol be. A SZEGEDma.hu két láda mangalicaszalonnát ajánlott fel a bajbajutottak megsegítésére.Antal Zoltán barátommal meglátva azt az óriási kárt, amit a Mal Zrt. vörösiszap-tárózójából kiömlő iszap okozott Kolontáron, arra az elhatározásra jutottunk, hogy segítenünk kell. Nem egészen egy hét alatt nagyon sok barátunk, partnerünk állt mellénk. Szegedről az első szervezett adományokkal megrakott kamion 2010. október 15-én indul el Kolontárra. Kolontár polgármesterével, Tili Károllyal személyesen beszélve egyeztettük az adomány érkezését a településre, ahol a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai segítenek az adományok biztonságos elhelyezésében. Szenczy Sándorral, a Szeretetszolgálat elnökével egyeztetve, terveink szerint 2010. október 22-én a Szegedfish Kft. és Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács jóvoltából és közreműködésével 1000 literes bográcsban Szegedi filézett halászlevet készítünk. Október 15-én 6 órakor a szegedi Dorozsmai Nagybani Piacon 12 raklapnyi zöldség és gyümölcs került a kamion rakterébe, ami a piac termelőinek és kereskedőinek felajánlása. A 25 mázsa alma, 18 mázsa burgonya, 28 zsák répa, zöldség, zeller, padlizsán, 10 zsák vöröshagyma, 1 raklapnyi káposzta és kelkáposzta, a szőlő, körte, citrom, kiwi, gomba, paprika, szárazbab és lencse nagykereskedelmi értéke közel egymillió forint. A kamion 100 kg friss szeletelt kenyeret is visz a Tápai Pékség jóvoltából. A kamiont kísérő csapat autójában ül annak a baráti körnek a képviselője, akik egy játszóteret építenek fel Kolontáron. A felajánlott játszótér értéke szintén egymillió forint. A Szőregi Virág és Dísznövény ÁFÉSZ jóvoltából, amikor a kármentesítés megengedi 1000 tő hungarikum szőregi rózsa kerül a településre. Következő héten hétfőn a Csongrád Megyei Vöröskereszt és a szegedi Rádió 88 indítja adományokkal megrakott teherautóit a rászoruló településekre. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. és a Csongrád Megyei Vöröskereszt a közös cél érdekében „Szegediek a vörösiszap-károsultjaiért” címmel kiváló szegedi és szegedi kötődésű művészek közreműködésével jótékonysági koncertet szervezünk október 24-én 19.30-kor, a Belvárosi moziban, melynek teljes bevételét a katasztrófa áldozataihoz juttatjuk el. Az adományokból befolyt összeggel megegyező értékű felajánlást tesz Szeged Város Önkormányzata, ezzel vállalva részt a károsultak megsegítésében. Szegeden is gyűjt a Lions Mozgalom. Németh Istvántól, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének első alkormányzójától tudjuk, hogy az ország egész területén gyűjtést szervezett a mozgalom 53 klubja. A ruha- és pénzadományokat szintén a következő héten juttatják el Devecserbe” - tájékoztatott Elekes Zoltán. Hallgassa meg a Rádió 88 Elekes Zoltánnal készített hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.