Sport

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

2010. október 16., szombat
Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal rovatunkban ezúttal egy múlt heti megyei I. osztályú rangadóról beszélgettünk Sahin-Tóth Dezsővel, a CSLSZ szakmai alelnökével.

A mostani hétvége nagyszerűnek ígérkező megyei mérkőzéseire hangolva még egy múlt heti összecsapást idézünk föl a szakmai alelnök segítségével.

Sahin-Tóth Dezső

természetesen a helyszínen tekintette meg a Mórahalom – Kistelek (3-1) rangadót, melyet a SZEGEDma.hu is élőben közvetített. „Olyan találkozóról volt szó, melyre lehetett hangolódni, mely valóban megmozgatta a szakmát. Rengeteg ilyenre lenne szükség a megyében is! A hatalmas érdeklődés szerencsére a nézőszámban is megmutatkozott. Két masszív, ambiciózus együttes feszült egymásnak, kíváncsian figyeltem, az edzőkollégák,

Tóth Ákos

és

Czeigersmidt Roland

taktikailag és mentálisan hogyan kezelik a helyzetet. Megítélésem szerint a Mórahalom rendkívül motiváltan, a Kistelek viszont kissé szárnyaszegetten futballozott. Ehhez persze hozzájárulhatott, hogy a hazaiaknak kicsit bővebb a keretük, remekül erősítettek, lendületben vannak, minden idegszálukkal a bajnoki címre törnek. A vendégeket sérülések hátráltatták, ők egy igazán erős maggal rendelkeznek, viszont megérzik, ha kidől egy-két kulcsjátékos (elég, ha csak

Tombácz Róbertre

vagy

Bitó Róbertre

gondolok)” – kezdte értékelését. Sahin-Tóth Dezső szerint a nézők rangadóhoz méltó meccset láttak, a puhatolózóbb első félidőt egy igazán mozgalmas második játékrész követte. „A mórahalmiak vezető góljára

Koncz Miklós

zseniális találattal felelt. Szeretném kiemelni, a kisteleki támadóról magam is úgy gondolom sokkal többre lenne hivatott, sokkal többet profitálhatna a labdarúgásból, és a labdarúgás is belőle, ha változtatna a szemléletén. (Zárójelben jegyzem meg: hasonló a helyzet egyébként Völgyi Rolanddal, aki most úgy tűnik, megértette, milyen esélyt kaphat a futballtól, s húzza is a Tisza Volán SC Szegedet). De vissza a megyei I. osztályba: a Mórahalom végül felőrölte a Kistelek ellenállását, s élvezetes derbin megérdemelten győzött. Feltűnt, hogy rendkívül egységes a hazai gárda, ami a külsőségekben, az egyenszerelésekben is megmutatkozott. Külön öröm számomra, hogy Tóth Ákos a saját nevelésű fiataloknak is próbál lehetőséget adni. A kistelekiek is igen markánsak lesznek ebben a szezonban is, kérdés persze, mikorra esnek túl a sérüléshullámon” – mondta. Az alelnök kitért rá: a megyei II. osztály mindkét csoportjában kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok, s már most dörzsölhetjük a tenyerünket: remek összecsapások lesznek majd tavasszal, mikor a két csoport élcsapatai a felsőházban mérik össze erejüket. A megyei III. osztályban is nagy a harc, amit jól érzékeltet, hogy az első négy helyezett három ponton belül található egymáshoz képest. A felnőttek mellett a fiatalok is rúgják a bőrt, a múlt hétvégén megkezdődött az U12-es megyei bajnokság is. Sahin-Tóth Dezső portálunkon keresztül is köszöni valamennyi részt vevő egyesület és utánpótlásedző segítségét! A folytatás novemberben és tavasszal következik. Hír még a szövetség háza tájáról, hogy a jövő héten újra összeáll a megyei U23-as válogatott is, mely hamarosan romániai túrára utazik Kolozsvári János vezetésével. Az 1995/96-ban születettek pedig Bács megye hasonló korosztályú alakulatával csapnak össze még az idén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.