Sport

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

2010. október 21., csütörtök
Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal rovatunkban ezúttal a CSLSZ és az NB I-es klubok kapcsolatfelvételéről, a megyei utánpótlás-válogatottak aktuális híreiről és egy NB III-as mérkőzés tapasztalatairól beszélgettünk Sahin-Tóth Dezsővel, a CSLSZ szakmai alelnökével.

Múlt szombaton a Hódmezővásárhelyi FC – Szolnoki Spartacus NB III-as mérkőzést tekintette meg a helyszínen az alelnök, aki sokadszor állapította meg, milyen fontos a háttér, milyen lényegesek a háttér-információk, a nézők többsége által talán nem is ismert körülmények egy-egy meccs értékeléséhez, értelmezéséhez.

A HFC lelki ereje

„Nemcsak több eltiltottja és sérültje volt a HFC-nek – még

Kandó Róbert

vezetőedzőt is a lelátóra száműzték –, de nem sokkal a találkozó előtt értesültek arról, hogy elhunyt

Bakos Ádám

édesapja. A szövetség nevében ezúton is részvétünket fejezzük ki a játékosnak! Ilyen lelki és egyéb gondok, valamint kedvezőtlen időjárási körülmények között kellett pályára lépnie a vásárhelyi csapatnak. Ezzel együtt is gyenge első félidőt láttunk, melynek végén a sokat kritizált játékvezető hosszabbított, megvárt még egy sarokrúgást, amiből

Kökény Tamás

szép fejessel vezetést szerzett. Nem kell mondanom, micsoda lélektani előnyt, lelki pluszt jelenthetett ez a Vásárhelynek! A hazaiak erejét megsokszorozta a gól. A küzdelmes második játékrészben több veszélyes támadást is vezettek, habár el kell ismerni, a Szolnoknak több lehetősége adódott. Azonban ahogy az a labdarúgás íratlan szabályai szerint lenni szokott, a HFC talált be másodszor is, ezúttal

Bata Csongor

révén.

Apró Attila

edző jól mozgatta csapatát, jól frissített. A vásárhelyieknek igen jót tett ez a siker, melyet reálisan, a helyén is kezeltek. Elismeréssel adózom az ott folyó munkának, hiszen

Vinnai István

elnök és

Borsándi István

technikai vezető sokat tesznek a futballért, s külön szimpatikus, hogy rengeteg fiatal játékost szerepeltetnek a felnőttegyüttesben” – mondta

Sahin-Tóth Dezső

.

Elhivatottak, de tévedhetnek: középpontban a játékvezetők

Az alelnök néhány mondatban reagálni kívánt a játékvezetői bizottságot, illetve azon keresztül a CSLSZ-t érő bírálatokra is. Mint mondta: nagy létszámú szervezet a bíróké. „Igaz, hogy az edzőkhöz képest ők relatíve keresnek a munkájukkal, de szeretném mindenki figyelmét felhívni, nem óriási pénzekről van szó, elhivatottság nélkül ezt nem lehetne csinálni. Ezért meg kell adni nekik a bizalmat, ők is lelkesedésből és lehető legjobb tudásuk szerint tevékenykednek. Természetesen ők is tévedhetnek, mint bárki. Ami

Serfőző Zsolt

bizottsági elnököt illeti, a nyáron került ennek a nagy szervezetnek az élére, az ő helyzete sem egyszerű. Látom, becsülettel dolgozik, igyekszik mindent megtenni. Tény, sokan kerültek ki a rendszerből, így sokaknak lehet persze rossz véleményük” – folytatta. Sahin-Tóth Dezső és portálunk kérésére egyébként Serfőző Zsolt egyfajta kor- és körképet készít a megyei játékvezetés aktuális kérdéseiről, amit hamarosan közzéteszünk majd a SZEGEDma.hu-n. Újra fókuszban az U23-as megyei válogatott: a hét elején összetartó foglalkozást vezényelt számukra

Kolozsvári János

és

Tóth Ákos

. A fiatalok hamarosan összecsapnak a megyei ligaválogatottal, melyet

Hódi Mihály

és

Gidai Sándor

állít össze és vezet. A pikánsnak ígérkező meccs mellett lesz még egy fellépésük az idén: Makón egy hasonló korosztályú román gárdával mérkőznek Kolozsvári János szervezésében.

Újpestre, Győrbe, Siófokra szervez szakmai kirándulást a CSLSZ

További jó hír a szövetség háza tájáról, hogy több NB I-es klubhoz is ellátogathatnak majd a közeljövőben a megyei szakemberek. „A CSLSZ megkereste az NB I-es egyesületeket azzal a kéréssel, hogy szakmai kirándulásokat szeretne szervezni a Csongrád megyei edzőknek, klubvezetőknek. Mindenkinek írtunk, s gyakorlatilag azonnal kaptunk is három pozitív, kedves visszajelzést: Újpestről

Kovács Zoltán

sportigazgató hívott, hogy várnak bennünket, szívesen látnak minket a felnőttek edzésén, de betekinthetünk az utánpótlás-nevelésbe és a klubéletbe is. Ugyanígy rögtön válaszolt a Siófok és a Győr is: ők is nagy szeretettel várják a Csongrád megyei látogatókat. A busz költségeit természetesen a CSLSZ állja, úgyhogy várjuk az érdeklődők jelentkezését” – zárta e heti gondolatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.