Sport

Kosárlabda: a Kecskemét ellen javíthat a Szedeák

Kosárlabda: a Kecskemét ellen javíthat a Szedeák

2010. október 28., csütörtök
Kosárlabda: a Kecskemét ellen javíthat a Szedeák
Hatalmas küzdelemben szenvedett vasárnap vereséget a Kaposvár otthonában a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. Nincs idő azonban nyalogatni a sebeket, az elkövetett hibákból okulni kell, hiszen szombaton egy újabb pokolian kemény ellenfél következik: a Sztojan Ivkovics-féle Kecskemét látogat Szegedre.

Online

A SZEGEDma.hu-n élőben kísérhetik figyelemmel a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – T.O.M Controll-Kecskeméti KSE meccs alakulását szombaton 18 órától.
Igencsak bekezdett a bajnokságban a Kecskemét, hiszen a Sopron (82-75) elleni hazai sikert követően a Falco (78-67) és a Szolnoki Olaj (77-74) otthonában is győzni tudtak, a legutóbbi fordulóban az Atomerőmű állította meg őket, miután a végjátékban felülkerekedett a hírös városban (66-77). Az újonc Szedeák eddigi mérlege éppen ellentétes, hiszen három vereség mellett egy diadal került a zsákba. A Tisza-parti szurkolók bíznak benne, hogy szombaton megszülethet a második győzelem is. Reményeik egyebek mellett abból táplálkoznak, hogy kedvenceik az ősszel két felkészülési meccsen is megszorongatták a Kecskemétet, sőt, a második partit valóban csak az utolsó pillanatban bukták el. De le lehet-e vonni ezekből a találkozókból bármiféle következtetést?

Fodor Péter: Ne csak edzésmenők legyünk!

„Mindenkit óvnék attól, hogy egyformán kezeljen egy edzőmérkőzést és egy komoly téttel bíró bajnoki találkozót. Való igaz, két szoros csatát vívtunk a Bács megyeiekkel, de utána ők remek sorozatot produkáltak, bravúrokat arattak a pontvadászatban, mígnem a Paksnak sikerült elkapnia őket. Ha azt nézzük, hogy az Atomerőmű gárdáját mi otthonában késztettük hatalmas harcra, azt mondhatnánk, van keresnivalónk szombaton, de erre a teóriára is kár lenne alapozni. Biztos vagyok benne, hogy a szeptemberi és az október eleji összecsapáshoz képest mindkét fél változtatni fog, hiszen azóta új taktikai elemekkel bővítette repertoárját. Mi mindenképpen sokat fejlődtünk az utóbbi hetekben. Ennek ellenére úgy vélem, az eredmények és a játékoskeret alapján a Kecskemét erősebb nálunk, de megpróbáljuk őket olyan helyzetbe hozni, hogy meglepetést tudjunk okozni” – kezdte Fodor Péter, a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák vezetőedzője. A szakembert megkérdeztük, milyen szakmai következtetéseket vont le a múlt vasárnapi kaposvári meccsből. Mint ismeretes, úgy maradt alul a szegedi gárda, hogy az ellenfél amerikai játékmestere, Josh Wilson 43 pontot (közte hét triplát) szórt. „Sajnos csapatszinten és egyénileg is túl sok hibát követtünk el védekezésben. Wilson 43 pontja jelzi, hogy két irányítónk nem védekezett jól, s az az igazság, hogy a támadásban sem ment nekik igazán. Kevés jó egyéni teljesítmény akadt, igazából a centerünk, McKenzie mellett csak Nyilas Istvánt dicsérhettem. A héten ezért arról beszélgettünk, a többieknek is ki kell adniuk magukból, ami bennük van, nekik is többet kell tenniük a sikerért. Az edzésmunkán láttam az elszántságot, az akaratot, remélem, nemcsak edzésmenők leszünk, hanem a mérkőzésen is visszakapom majd, amit gyakoroltunk, s amit elvárok” – mondta a mester, hozzátéve: csapatából Hájer Ádám nem léphet pályára, aki most térdproblémákkal küzd. Pontos diagnózis jövő hétre várható.

Ivkovicsot nem altatja el a Szeged

A vendég Kecskeméti KSE évek óta az A csoport egyik meghatározó csapata. Sztojan Ivkovics szakmai igazgató olyan kiválóságokkal dolgozik együtt, mint a magyar nemzeti együttest is erősítő Wittmann Krisztián és Csorvási Milán, a korábbi válogatott Bencze Zoltán és Dénes Gábor, hogy a három idegenlégióst, a tavaly még Dombóváron kosarazó amerikai Jerome LaGrange-ot, a horvát Hrvoje Orsulicot és a szerb Ivan Siriscevicet már ne is említsük… Igen egységes alakulatról van szó, melyben bárki képes eldönteni egy-egy mérkőzést. Ami az eddigi bajnokijaikat illeti, Wittmann Krisztián 16.3-es pontátlaga a legjobb a gárdából, őt LaGrange (13.3), Orsulic (11.3) és Siriscevic (9.8) követik. A szakmai igazgatót külön motiválhatja, hogy szerda délután megszületett fiúgyermeke, Márkó. Az egykori válogatott klasszis, Béres Tímea és Sztojan Ivkovics kisfia 3,5 kilóval látta meg a napvilágot. A kismama és a kisbaba is egészséges. Az egyéni, vehemens stílusáról ismert szakember – ahogy a klubja honlapjának nyilatkozta – személyesen nézte meg a Szeged kaposvári fellépését. „Azt láttam, hogy a Kaposvár nagyon jól játszott <…> A Szeged viszont nem az a csapat volt, aki húsz ponttal verte a Pécset. Mindenesetre a Szeged minket nem fog elaltatni. A hét első három napján erőnléti tréningek folynak. Most az a lényeg, hogy frissek legyünk, az első négy meccs ugyanis sokat kivett belőlünk. Szerdától aztán már a Szegedre összpontosítunk. Taktikailag is rákészülünk soros ellenfelünkre” – nyilatkozta Sztojan Ivkovics. Fodor Péter, a Szedeák trénere nagyon bízik a szurkolók támogatásában. „Igen nehéz dolgunk lesz a Kecskeméttel, hiszen sehol sem szabad hibázni ellenük, gyakorlatilag minden játékosukra oda kell figyelni. Kollégám igen szerencsés, hiszen az együtt maradt remek magyar gerinc mellé alázatosan dolgozó külföldi játékosokat sikerült igazolniuk. Ahhoz, hogy legyen esélyünk, összeszedetten, koncentráltan és türelmesen kell kosárlabdáznunk. Remélem, ismét olyan segítséget kapunk a drukkerektől, mint a Pécs ellen. Kérem őket, buzdítsanak bennünket minél nagyobb számban, sokat jelent a srácoknak!”

Így alakult a nyáron a Kecskemét kerete:

Érkezett: Cseh György (Szolnok), Lakatos Péter (Pécs), Mészáros Máté, Pongó Martin (Baja), Jerome LaGrange (amerikai – Atomerőmű), Hrvoje Orsulic (horvát – Pécs), Ivan Siriscevic (horvát – Siroki, bosnyák). Távozott: Tóth Norbert (Pécs), Will Tamás (Falco), Anthony Dale (amerikai – Lille, francia), Ian Johnson (amerikai – Atomerőmű), Kestutis Marciulionis (litván – ?), Ronnie Ross (amerikai – ?), Terry Williams (amerikai – Le Portel, francia). Maradt: Bencze Zoltán, Csabay Ádám, Csorvási Milán, Dénes Gábor, Szabó Tibor, Wittmann Krisztián, Sztojan Ivkovics (szakmai igazgató).

A két csapat két őszi edzőmeccsén:

Szeptember 10.:Kecskeméti KSE – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 86-66 (22-25, 26-19, 14-14, 24-8). Kiskunfélegyháza, 100 néző. Szeged: Vida 6, Kiss 19/15, Nyilas 4, Dukics 9/3, McKenzie 16. Csere: Drahos 2, Tanács 6, Molnár M. 2, Hájer 2, Simándi, Szabad, Mészáros. Vezetőedző: Fodor Péter. A Kecskemét legjobb dobói: LaGrange 16/6, Csorvási 16, Wittmann 12/3, Csabay 11/3, Orsulic 11. Október 2.:Kecskeméti KSE – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 78-76 (14-21, 23-16, 15-20, 26-19). Kecskemét. Vezette: Király, Cziffra, Győrffy. Kecskemét: LaGrange 11, Csabay 10, Dénes 5/3, Orsulic 13/6, Bencze 6. Csere: Csorvási 7, Siriscevic 20/9, Lakatos 6/3. Szeged: Vida 10, Kiss 15/9, Rubin 12, Dukics 14, McKenzie 16. Csere: Nyilas 9/6, Molnár M., Simándi, Mészáros. Vezetőedző: Fodor Péter.

Így játszott a Kecskemét a hétvégén:

A férfi kosárlabda NB I/A 4. fordulójában: T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE – Atomerőmű SE 66-77 (14-22, 25-10, 13-23, 14-22). Kecskemét: LaGrange 4, Wittmann 14/6, Dénes 8/6, Orsulic 7/3, Bencze 9. Csere: Siriscevic 15/6, Lakatos 2, Cseh –, Csorvási 7, Csabay –. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics.

A 4. forduló eredményei:

Szolnoki Olaj KK – Albacomp 74-64 Pécsi VSK-PannonPower – Zalakerámia ZTE KK 80-89 Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Salgótarjáni KSE 121-84 Kecskeméti KSE – Atomerőmű SE 66-77 Falco-Szova KC Szombathely – MJUS-Fortress Körmend 65-69 Takarék Soproni KC – Factum Sport Debrecen 119-65 Kaposvári KK – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 74-67

Az 5. forduló műsora:

Factum Sport Debrecen – Falco-Szova KC Szombathely 81-90 MJUS-Fortress Körmend – Szolnoki Olaj KK szombat 15.45 Pécsi VSK-Pannonpower – Kaposvári KK szombat 18.00 Salgótarjáni KSE – Takarék Soproni KC szombat 18.00 Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – T.O.M Controll-Kecskeméti KSE szombat 18.00 (vezeti: Valovics István, Györffy Pál Attila, Szabó Gergely; ellenőr: Gencsev Plámen) Atomerőmű SE – Albacomp szombat 18.00 Zalakerámia ZTE KK – Marso-Vagép Nyíregyháza KK szombat 19.00

A férfi kosárlabda NB I/A állása 4 forduló után:

1. Zalakerámia ZTE KK 4 4 – 396–299 1.000 8 2. MJUS-Fortress Körmend 4 4 – 370–306 1.000 8 3. Szolnoki Olaj 4 3 1 313–276 0.875 7 4. Atomerőmű SE 4 3 1 341–301 0.875 7 5. Kecskeméti KSE 4 3 1 303–293 0.875 7 6. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 4 2 2 387–340 0.750 6 7. Takarék Soproni KC 4 2 2 332–292 0.750 6 8. Albacomp 4 2 2 293–285 0.750 6 9. Falco-Szova KC Szombathely 4 1 3 311–303 0.625 5 10. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 4 1 3 306–322 0.625 5 11. Pécsi VSK-PannonPower 4 1 3 313–353 0.625 5 12. Kaposvári KK 4 1 3 263–330 0.625 5 13. Factum Sport Debrecen 4 1 3 282–394 0.625 5 14. Salgótarjáni KSE 4 – 4 305–421 0.500 4

Fontos tudnivalók:

A belépőjegy ára egységesen 900 forint. A szegedi oktatási intézményekben tanuló diákok a diákigazolvány felmutatása után egy regisztrációs jegyet kapnak, amellyel ingyen mehetnek be a meccsre. (A regisztrációs jegyet egy külön pultnál lehet átvenni, célszerű nem az utolsó pillanatban érkezni.) Kapható lesz az egész idényre szóló bérlet is, ára 14 ezer forint (a szezon valamennyi hazai bajnoki és magyarkupa-mérkőzésére érvényes – a bérlet vásárlásával némi összeget meg is takaríthat, aki megvásárolja).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.