Kinek van a legnagyobb töke?

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kabaktök, lopótök, kolbásztök, sütőtök, marhatök, cukkini, patiszon… és még lehetne a sort folytatni hányféle tök létezik. Ezekkel, a belőlük készül ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel találkozhatnak mindazok, akik október 16-án, szombaton, 10 órától kilátogatnak Dorozsmára, az I. Tökfesztiválra.

A Kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a fesztivált. A szervezők közel két hete járták már a környék falvait, hogy megtalálják, kinek a kertjében termett az idén a legnagyobb tök, amiről mindenki a helyszínen meggyőződhet.
„Egész napos programra várjuk vendégeinket – mondta el portálunknak Hajdú Géza, az intézmény igazgatója. „Dísztök kiállítással, színielőadással, tökös versenyekkel, vetélkedőkkel készülünk. De begyújtjuk a nemrég átadott kemencénket is, amiben természetesen tökös ételeket fogunk majd elkészíteni, így bárki megkóstolhatja a tökös-mákos rétest, vagy a sült tököt. Egy biztos, ezen a napon senki sem lesz majd töketlen.”
A tökfőzésben jártas, vállalkozó kedvű szakácsoktól várják a különleges vagy épp hagyományos tökösrecepteket, a gyerekek pedig többféle versenyen is összemérhetik tudásukat. Kiderül majd, ki a legjobb tököspalacsinta-evő, ki gurítja leggyorsabban a tökét, kinek lesz a legszebb töklámpása. A tét pedig nem kicsi: a legnagyobb tökű gazda, és a legfinomabb tököt főző gazdasszony egyaránt 5-5 ezer forintos vacsorameghívást nyer.

Sütőtök

Régóta ismert és termesztett növényünk, tápértéke nagyobb, mint a spárgatöké és jóval táplálóbb is. Különösen sok karotint tartalmaz (A-provitamin), de szénhidrát-tartalma megközelíti a burgonyáét. Főleg sütve fogyasztjuk, de a cukrásziparban alapanyagként használják. Akkor kell szedni, amikor a dér már megcsípte, mert ilyenkor a keményítőtartalma több-kevesebb részben elcukrosodott. Fagymentes, hideg helyen jól tárolható.

Programok

10 órától A rátóti csikótojás – az Orczy István Általános Iskola 2. a osztályos tanulói előadásában
11 órától Tökölődünk – ügyességi- és sorversenyek
11.30-tól Tökös palacsintaevő-verseny, szalmabábuk készítése, töklámpás faragás
13 órától Eredményhirdetés, díjak átadása (tökös ételek és italok, palacsintaevő-verseny, „legnagyobb tök”, sorversenyek, szalmabábuk)
14.30-tól A tök és a négy ökör – Tóth György komédiája, a Dorozsmai Színjátszók Köre előadásában
14 órától a Doc Hollywood című amerikai film vetítése, amely egy tökfesztivál idején játszódik
10-12 óráig Fazekas Imre zöldségfaragó bemutatója
10-14 óráig Játszóház (kézműves foglalkozások, töklámpás készítése)
Sütő-főzőverseny tök alapanyagú ételekből és italokból (a fesztivál napján 12 óráig lehet az elkészített ételeket és italokat zsűrizésre bevinni a művelődési házba)

Előző sztori

Ülőröplabda: szombaton bajnoki forduló

Következő sztori

Rablás egy kiszombori kocsmában